Múlt Idők Masinái

Azért jó az úm. művészkörökhöz tartozni, mert egy rakás érdekes és fotogén ember közelében büntetlenül garázdálkodhatom fényképezőgéppel a kezemben.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében, Keszthelyen és Gödöllőn nagyszerű anyag található a múlt mezőgazdasági gépeiből. A múzeum vezetősége úgy gondolta, felkér néhány fotóművészt az eszközök fotózására. Ebből született a fenti címen egy kiállítás, aminek pénteken volt a megnyitója. A MAOE fotóművészeti tagozatának támogatásával négy művész, Dozvald János, Gáti György, Szél Ágnes és Tóth József képei nagyon sajátos és igazán ötletes elrendezésben vártak ránk a falon.
Majdnem el sem tudtam menni a megnyitóra, amit nagyon sajnáltam volna. A téma is vonzott, a kiállítók neve és a helyszín is.
A kivitelezés Füles (Tóth József) zsenialitásának köszönhetően igazán ötletes formában rendezte el a KEVÉS képet. Mielőtt bárki fanyalogna, annak a példájával találhattuk magunkat szembe, amikor a kevesebb a több.

A délután 3 órai kezdés miatt talán nem voltak annyian, mint amit az anyag megérdemelt volna, de ettől családias és bensőséges volt az egész esemény hangulata. Igazán jól éreztem magam, felszabadultan bóklásztam a géppel a megjelentek között. Mindenki így érezhette magát, mert szinte minden képről ez a hangulat köszönt vissza. Leginkább azt szeretem, hogy van egy viszonylag szűk csoport, akik szinte minden kiállítás megnyitóján fellelhető. Jó látni a társak iránti tiszteletet és szeretetet. Szakmai irigységnek a nyomával sem lehet találkozni ilyenkor.

Számomra külön élmény volt Dozi (nekem eddig) új oldala, Gáti Gyuri frenetikus megnyitó beszéde, az általa alapított és Fülesnek adományozott Kapa Díj, az hogy megismerhettem végre személyesen is Szél Ágnest és nem utolsó sorban Füles megunhatatlan vibrálása.

  Az örök téma (Eifert János) – Nem az eszköz számít (Szél Ágnes)
Műértés

Amikor beléptem a múzeumba és elindultam a főlépcsőn felfelé, nagyon erős nosztalgia vett rajtam erőt. Rengeteg emlék fűz ehhez az épülethez, az emeleti galériához. A Nimród kiállítások aranykora. Előbb csak sóvárgó látogatóként, később kiállítóként, majd még később rendezőként is. Utoljára 2000-ben rendeztem itt a Nimród Fotóklubnak kiállítást. Jó volt visszaemlékezni. Ezért kicsit el is kalandoztam az épület közeli részletein… 

A kiállítás június 27-ig tekinthető meg a Városligeti Vajdahunyadvárban.

A megnyitó teljes képriportja itt tekinthető meg.

Sher Miklós, Zsila Sándor és az én riportképeim válogatása Gáti György honlapján

Jól esett…

…tegnap is.

Jól esett hazaesni egy hosszú kiállítás rendező és installáló napból.
Jól esett látni a Fiamat, aki megtisztel bennünket látogatásával.
Jól esett a gyerekeim körében leeresztenem.
Jól esett a nőcik által hozott prágai Becherovka a Gambrius-szal.
Jól esett a csend is, amikor szétszéledtek.
Aztán el kezdett megint jól esni.
Azt hittem vagyok annyira fáradt, hogy nem érdekel, de csak összeraktam a gépet.
Jól esett fotózni is…

Fotók: Óbuda, 2010. május 6. (350D, EF 70-210, ISO 400)

Pünkösdi vers

Ady Endre: Szent Lélek ünnepére

Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekből is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban
Ének, ima és beszéd mellett
Láttuk igazán egymást.

Hajh, Szent Lélek,
Be, ifju lehettél akkor
S az ákácok is ifjak lehettek:
Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök
A szépek és igaziak.
Nem kell templom, minden templom
S ugy kiván a pünkösdi király,
Hogy tudja, mire vágyik,
Hogy tudja zavarosból
Gyönyörüen kibontva,
Ki az, akit meztelenitve
Ujféle virágokkal
Tele és teleszór.
És sokkal szebb azóta
Az élet, a vágy és a lemondás is,
Mióta templom mindenS nem a pöf basa-rózsák
Ákácok, rózsák, semmik
Az igazi virágok,
Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,
Templom, templom és templom,
Lyányok, lyányok és lyányok,
Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Tavaly fotós tanítvány-barátaimmal a Szársomlyó tövében, Nagyharsányban töltöttük a Pünkösdöt. Két varázslatos reggelünk volt azon a szakrális töltéssel teli hegyen. Ebből készítettem egy válogatást honlapomra még az út után. Ha van kedvetek, kukkantsatok bele...

Kellemes Ünnepet!

Jegyváltás

El nem venném Padparadsa kenyerét, meghagyom neki az asztrológiai értekezéseket a csillagjegyek váltásával kapcsolatban. A Bika Ikerből váltása azonban nekem is fontos forduló már jó pár éve, így a sajátos módomon vezetném fel az új időszakot.

2006-os, fekete-fehér kiállításom kulcsképei voltak azok, amelyek egy négyrészes sorozat részeként 1986, készítésük óta az egyik legfontosabb képek voltak az archívumomban. A négy kép csak a meghívón szerepelt, de az általam érzett, összekapcsoló gondolatra épített diaporáma volt a megnyitó első felvonása. Később a négy képhez fűzött írásaim  is megjelentek honlapomon. Címe miatt az egyik képhez írt gondolatokkal köszönteném az új jegyet.

Ikrek repülése

Az életeink során bejárt utak megtapasztalásai sokban múlnak azon, hogy egyes szakaszain ki a társunk. Meghatározzák azok, akiket a vérségi kötelékek miatt hozzánk rendelt a sors. És azok még jobban, akiket mi választunk magunknak. Ez a mi döntésünk. A kényszerűségből mellénk szegődők nem jelentősek, magunk is túllépünk rajtuk.

Lelkünk útjának porában azok hagyják a legmélyebb nyomokat, akikkel a találkozás a sorsszerűséget hordozza magában. Az egypetéjű ikrek külső hasonlóságával szemben ezekben a találkozásokban a belső egyezés, a lelki ikerség a legjelentősebb összetartó erő. Ilyenkor a választási szándék sem egyoldalú. Az akarat közös. És ez nem csak az azonos belső energiák egyesülni szándékozó vonzása, hanem a külső, bennünket ismerő és óvó erők egymás felé taszítása is.

Szeretet. Barátságok és szerelmek. Az élet édes igenjeinek és keserű csalódásainak íz halmaza. Ahhoz, hogy a szeretet ösvényén jól tájékozódhassunk, minden felajánlott és vágyott ízt meg kéne kóstolnunk. Némelyikkel el is kellene telnünk, nem számít, ha időlegesen meg is fekszi lelkünk emésztő képességét. Csak így nyerhetjük el a tapasztalásnak azt a képességét, hogy előre megérezhessük az égiek sugallatát: melyikbe kell, vagy nem is szabad belekóstolnunk.

Adni és kapni gyönyörűség. Mindkettőt akarni kell. Adni magunkért, és kapni a másikért. Az elfogadás mértékét a másik iránt érzett szeretet mélysége határozza meg. Az adás értékét önzetlenségünk. Ezáltal kerül kölcsönhatásba két ember egymás felé irányuló érzése. A félelem és a számítás nem fér bele se a baráti szeretetbe, se a szerelembe, mert az már kihasználás vagy birtoklás. A baráti szeretet elviseli a szerelem hiányát, igazi szerelem viszont nem lehet barátság nélkül. Megértés és elfogadás nélkül nem létezhet a szeretet.

Bármilyen érzés kapcsol össze két embert, alapja a lelki harmónia. Az energia hullámok azonos rezgése. Az aurák összeolvadásának revelációja. Az egymás felől érkező erők behatásai saját energiáinkat erősítik, nagyobb szellemi vagy érzelmi megnyilatkozást generálva, akár egymagunkban is. Azonban egybeolvadva, egymást támogatva, erőiket összekapcsolva hatványozott energiát képesek felszabadítani. Együttes megvalósító képességük sokszorosává lesz annak, amit egyedül érhetnének el.

Az egymásnak rendelt lelkek számtalan életükön keresztül elkísérik egymást. Kiteljesedésükhöz nem elég egy embernyi életidő. Az egymás felé irányuló felismerések, és az érzelmek széles skáláját kell közösen megtapasztalniuk ahhoz, hogy szembesülhessenek a mindenki iránt érezhető szeretet mélységével. Akkor lerázhatják az önzés béklyóit, és lelkük megüdvözülve nyílik meg az egyetemes szeretet világegyetemet behálózó ereje felé.

A szeretet harmóniája a lélek szabadságának elfogadása. Nem lehet szabad az a lélek, amelyik saját rabjaként kezeli a másikét. A szabad akaratból egymás mellett szárnyaló lelkek sötét vizek felett átívelő, viharos egeket legyőző, erőiket egyesítő és felszabadító szárnyalása: az ikrek repülése. Közös feloldódás, magasztos elszabadulás az univerzum rájuk kiszabott szegletéből a végtelen térbe. Az örök körforgás együtt megélt misztériuma.

• A fény megérintse – a teljes írás
• A diaporáma a YouTube-on

Két szemmel

Ha valaki Szekszárd felől autózik Tamásiba, a regölyi elágazás után, jobb felé, a termőföldekre kitekintve egy templomromot pillanthat meg. Én az első télen láttam meg, amit Pacsmagon töltöttem, 1992-ben. Azóta izgat a téma. Azon a télen készült is egy jó kép róla, csak gőzöm sincs, hol lehet.
A műemlékem.hu-n ez tudható meg róla:

Regöly határában, a településtől Ny-ra, mezőgazdasági terület közepén, kisebb emelkedőn álló, egykor körítőfallal övezett, keletelt, feltehetően poligonális szentélyzáródású templom rommaradványa: három szint magasságig megmaradt, két lépcsős támpillérrel megtámasztott Ny-i torony, a hajó Ny-i falának maradványaival. Az É-i és D-i oldalakon csúcsíves nyílásokkal megnyitott torony Ny-i homlokzatán háromszögben záródó bejárati nyílás, felette résablak, a toronyaljból a bejárathoz hasonló nyílás vezet az egykori hajóba. Az elpusztult Somogy falu egykori plébániatemploma, amely esetleg már a 15. században, de inkább a 16. században pusztult el.
Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a torony körül amit a torony statikai megerősítése követett. Újabban a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen. Így tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. Az ásatási eredményeket közzétevő K. Németh András szerint a XV.század végéről származik a templom.

Legutóbb pacsmagi tartózkodásomkor elkísértem Zotyót nagyszülei sírjához, Varsádra. Hazafelé Tamási felé autóztunk, mert vásárolnunk kellett. Akkor láttuk meg a repcével övezett romot, és ellenállhatatlan volt. Egy traktor kavargászott, így nem nagyon akartunk mi, de mondtuk, délután visszajövünk, mert hiába nem vezet hozzá út, végre jussunk már oda.
 
Délutánra elég változékony lett az idő. Itt ott esők zuhogtak, de reménykedtünk, hogy azért nem bánjuk meg. Nem bántuk meg. Ahogy elindultunk a földön át a rom felé, lélegzet elállító volt a látvány.
Valahogy nagyon szeretem a súlyos egeket, és még jobban nagylátószöggel még súlyosabbá tenni őket. Az ilyen nyílt tájaknál meg jobban szeretem a vízszintesen nyújtott képkivágást, mert tovább növeli a kép terét. A borult idő ellenére a repcén, nem tudom honnan, varázslatos halvány derengés volt. Szerencsére volt nálam állvány, mert tudtam, hogy ezt egy expozícióval nem lehet átfogni. Nem szeretem a HDR technikát, 2 fényértékes különbséggel készült egy-egy kép, azt maszkoltam össze. Alapjában jobban szeretem az ilyen témát ff-ben, de a föld meleg barnája és a repce színe miatt váltottam színesre a beállítást.

Ahogy közeledtünk, úgy változott a látvány, ami viszont arra kényszerített, hogy visszaálljak a ff beállításra.
Ahhoz, hogy a helyszín fényviszonyait vissza tudjam állítani a képen elég volt ugyan egy expozíciót készítenem, de a RAW-ot két különböző beállításból bontottam ki, két különböző képben. A felvételkor vörösszűrő beállítást használtam. A konverterben (DPP) az egyik képnél a maximumra (10k K) állítottam a színhőmérsékletet, ezzel a repce sárga és a rom vöröses színét jelentősen világosabbá lehetett változtatni. A másikon viszont a legalacsonyabbra (2,5k K), ez meg a kékes felhőket szűrte jó sötétre. A két képet aztán csak megfelelőképpen össze kellett maszkolni.
Ez a kép teleobjektívvel készült, kis gyújtótávolsággal. Ilyenkor megelégszem az adott 3:2-es oldalaránnyal, mert a zártabb képkivágást még jobban fel lehet erősíteni, itt különösen, mert a főtéma is ezt igényli. Ennél a képnél felfelé kell a felhők tömege, ezzel tovább növelhető a súlyuk. A rom maradék erejével feszül neki a felülről jövő nyomásnak, a múlt erejét jelképezve.

Hazafelé földutakon kavircoltunk Regölynek. Ebből mutatok még egy képet. Ezt egy kibontásból, Ps utómunka nélkül, csak a RAW beállításokkal elegendő volt “megdolgozni”.

A Duna arcai

A Duna az életem része. Kicsi gyerekkorom óta egy csomó élmény köt hozzá. Szüleim vállalati, hétvégi üdülőjében eltöltött napok a Nép-szigeten. Suhancként a lelógások a partra cigizni. Később az evezős idők, majd a nagy séták Maxi kutyámmal. Természetfotósként is sokat kaptam tőle, főleg tájban. Ma szinte a közvetlen közelében élem mindennapjaimat. Mindig más arcát mutatta, amióta ismerem, és mutatja ma is. Soha nem tudom megunni. Ha igazi magányra várok, valahol a közelben, a partján keresek menedéket. Ha csak úgy lemegyek fotózni, előbb-utóbb mellette kötök ki. Ha valahol az országban másutt kerülök a közelébe, mindig felkeresem ottani helyeit.
Amikor meghirdette a MAOE a Duna-kiállítást, nagy örömmel kutakodtam az archívumban. 150-nél több képet szedtem össze első nekifutásra. Végül 53-mal neveztem a válogatásra, amiből 3 került kiállításra a Duna Galériában, tavaly ősszel. Azóta készülök a beadott válogatást közszemlére tenni…

Az album idekattintva tekinthető meg.

Ebédlő felhők

Ebédelni indultam. Aztán a kollégák néztek rám, mint a bolondra, ahogy hanyatt-homlok rohanok vissza a szobám felé. No persze, ők nem látták, amit én kilépve. Nekem meg szerencsém volt, egy internetes munka miatt bent volt a gépem.
Ők már haza mentek, de aki erre jár, láthatja milyennek láttam az eget  ma dél körül az épülő Újpesti Fő tér felett.
Nagyon rövid ideig tartott. A harmadik képen már látható az oszladozás.

Újpest, 2010. május 14. (350D, EF-S 18-55, BW pref. red filter efect)

Szokásrabságok

 
Megfigyelted már magadon? Mész a metróból felfelé. Az aluljáró szintből kisebb mozgólépcsőn is felmehetsz. Ha látod, hogy működik, és lusta vagy lépcsőt mászni, felé veszed az utad. Ha azt látod, hogy valaki rálépett előtted, ám a lépcső nem indult el, ösztönösen a lépcső felé indulsz. (Ha jelzik, hogy nem működik, nincs választásod.) És azt megfigyelted, ha gyanútlanul rálépsz az éppen álló lépcsőre és az nem indul el, ahogy szokott, milyen hülyén érzed magad egy pillanat alatt? Úgy lépdelsz felfelé, hogy nem érzed magad biztonságban, minden  mozdulatodat megfontolod, és bánod, hogy az első meglepetés után nem léptél vissza a hagyományos felé. Ha az ingatagnak szokott talaj megállapodik, miért érezzük magunkat egyből kiszolgáltatottnak? És ha a szilárd lépcső indulna meg felfelé veled teljesen váratlanul? Hagynád-e magad sodortatni, vagy rémülten ugranál vissza a biztos talajra, még ha tudod, hogy sehová sem visz?
Az életben ugyanígy van. Ha olyan útra lépsz, amitől az várható, hogy visz magával, és mégsem úgy történik, elbizonytalanodsz. El kell indulnod a magad erejéből, de résen is kell lenned, ha mégis indul, hová visz, és hogyan? Ha meg a szilárdnak hitt talaj indul meg alattad? Vállalod-e a kihívást, hogy változtatnod kell, pedig az eredmény bizonytalan is lehet, vagy visszalépsz a szilárd alapokra, mert a szokásaid rabjaként inkább a melletted elsuhanó időt nézed a vélt, ám álságos biztonságból…

Elemek üzenetei

Légszomj (föld és ég) – Bélkő, 2008. május 11.

Mit várhatsz?

A négy elemtől:
A Földből nyered az Erőt.
A Levegő-Ég sugallja a Gondolatot.
A Vízből meríted az Életet.
A Tűzben-Fényben megéled az Érzést
és megleled a Hitet.

Mindentől és Mindenkitől:
Csak azt, amit adhat…

Izzó táj (tűz) – Szentendrei-sziget, 1995.
Őselemek (víz) – Magas-Tátra, 1988.
(Három pillanat az 55-ből)

Emlékbe, erre a napra…

Pacsmagi HováMé'z

20 hónapi távollét után ismét a Pacsmagi Független Köztársaság vendégszeretetét élvezhettem. A kényszerű száműzetés a tavalyi sok munka és annál kevesebb idő miatt következett be. A barátság és a hely hangulata azonban töretlen. Sőt, komoly változásokkal szembesülhettem. A legfontosabb, hogy a madarászás mellett folytatott földművelés háttérbe szorult, kizárólag csak a helyi használatra korlátozódik, viszont a méhészet lépett előtérbe. Mónár Zoli szerint: "legyenek már olyanok is itt rajtam kívül, akik dolgoznak." Ez egy kicsit ugyan sarkos fogalmazás, de a területgazdától elnézhető. Nekem mindenesetre új volt a dolog. A pergetést pl. nagyon élveztem, a család befogást azonban tisztes távolból szemléltem. Azért töltődtem és fotóztam is. Remélhetőleg a sebtében kiválogatott képek adnak belőle valami ízelítőt.

Talán az időm engedi a héten, hogy egy bővebb albumot közzé tehessek a Picasa-n. Addig is a mézes történetet had egészítsem ki egy virággal és egy tájjal is. Az út nagyon kellemes volt. Jókat aludtam, főzőcske is volt. Vendéglátóim mexikói menüt rendeltek. A méhészkedő órák mellé örömmel járultam hozzá egy kiadós chilivel. A táj gyönyörű volt, az időnk is kifogástalan. Iró Zotyó barátom jóvoltából komoly technikát használhattam. Ezzel fel is tette a mércét. Kicsit sandábban nézegettem ma reggel az öreg 350D-t. Most vagy bankot rabolok, vagy visszaszokom hozzá? Egyelőre maradok azt hiszem, az utóbbinál...

Szilánkok

1. Pacsmagon vagyunk. Csendes, idényen kívüli lentlét. Mónár Zolival fent ülünk a tölgyfaasztalnál. Hozott pár gyűrűzni való énekest. Nincs más segédje, engem nevez ki. Szívesen segítek, bár úgy gondolom, hogy a tudomány érdekében túl nagy stressznek vannak kitéve a madarak, de ilyenkor nem gondolok rá. Kivesz valami fiatal nádi biz-baszt. Van belőlük elégféle. Nem is nagyon akarom megjegyezni a különbségeket, elég a gyűjtőnév, meg, ha Ő tudja. Megpatkolja, aztán útjára engedi. Az meg lehuppan elénk a fűbe. Szemmel láthatólag gőze sincs, mi van vele. Nógatom szóban, hogy húzzon már el. Zoli nyugtat, majd elmegy, ha akar. Nekem mindegy, gondolom. Folytatjuk a patkolást. Egyszer csak észre vesszük, hogy a lükkent feléled. Nézeget erre-arra, oszt szárnyra kap. Tesz egy félkörívet a "pálya" felé. Mind a ketten, abbahagyva a madárabajgatást, utána nézünk. Zoli látja, hogy baj lesz. Úgy is van, a madár egyenest az üvegezett veranda felé veszi az irányt, teljes grafttal. Koppan is a következő pillanatban a feje az üvegen, és látványos dugóhúzóban landol, látszólag élettelenül.

"Szevasz!" - köszön oda neki szokott, szenvtelen hangján Zoli.
(Aztán betette egy árnyékos helyre, ahol újra feléledt, és immár a megfelelő irányba vette az útját. Azóta azonban ha hülye helyzetben megszólal valakinek a mobilja, az én reagálásom a "szevasz". Reggelente a metrón is néznek sokan, amikor a végállomáson elbúcsúzik tőlünk a magnó. Neki is küldök egy "szevaszt", elég hallhatóan.)

2. Nagyharsányban vagyunk a fotóstanítvány-barátokkal pünkösdi terepgyakon. Kellemes panzióban lakunk. Kicsit túldíszített nappali tartozik a helyhez, elég felemás ízléssel berendezve. Vacsora után azonban kellemes társalgó hely. Társaságunk néhaszőkenő tagja felfedez egy zongorát. Engedélyt kér, hogy használhassa, és meg is kapja. Füllel hallhatólag nincs meg a kellő zongorázni tudása ahhoz, hogy élvezetes lehessen az, amit művel a billentyűkkel. Ezt hamar észre is veszi. Abba hagyja, majd feltesz egy kérdést, nem egészen jól megfogalmazva:
- Van valaki, aki tud zongorázni?
Az "itt" hiányának magas labdáját villámagyú és humorú társunk csapja le:
- Én elég sokat ismerek, csak egy sincs itt.

3. Ugyanaz a társaság, csak négy évvel korábban, a Kőszegi-hegységben, de ugyanazzal a céllal. Az Írott-kőhöz caplatunk. Elég sok levegőelhasználó emelkedőn keresztül visz az út. Az egyiknek a végén a csapat megpihen. A társaság egy hölgy és úr tagja azonban sehol. Már egy jó ideje várunk rájuk, mindenféle ötletünk van, mivel töltik az időt. Ez azonban kevésbé a fotózás, mint inkább a hedonizmus egyik szakága körül forog. Egyszer csak feltűnnek. A hölgy előbb, jó tíz méterrel mögötte az úr. Mennek már feléjük a freudi kérdések. Leginkább az érdekli a társaságot, mitől van lemaradva az úr. Mielőtt a hölgy válaszolna, előhúzza a vizespalackját, nagyot húz belőle, öblöget egyet, kipök, majd iszik. Villámagyú és humorú társunk nem hagyja ki a lehetőséget:
- Ja, neked könnyebb a dolgod. Csak öblögetned kell.

4. Jó 15 éve. Tanítványommal autózok Újpalotáról Újpestre. Kicsit el vagyok gondolkodva. Az utat nézem. Megakad a szemem az utca névtábláján. Már olyan sokszor meg akartam valakitől kérdezni, most önkéntelenül kiszalad a számon:
- Ki volt az a Czabán Samu?
A mellettem ülő szőke és fiatal és nagyon vonzó hölgy válasza elismerő kacagásra késztet:
- Biztos valami híres csontváz.

5. Ma reggel. Lányom korán kelt. Megy az egyetemre, nyílt nap van. Ül kómásan a konyhaasztalnál, a kávéjába mélyed, meg füstöl is a fene enné meg. Szól a rádió, valami hírműsor, de éppen reklám megy:
- Nincs többé rossz együttlét, oda a száraz érzésnek. Próbáld ki az új ez-az-amaz gezemicét és újra örömödet leled a szeretett férfi karjai között. - Búgja álérzéki hangon egy női hang a füleinkbe az éteren keresztül.
- Neked is jó reggelt! - mondja Panni az álmosság és a bosszúság közötti hangon. Felért egy Mónár-féle "szevasszal".

Holnap lehúzok két barátommal Pacsmagra. Lassan két éve nem jártam arrafelé. Már rám fér. Jó kedvet szeretnék Nektek itthagyni...

Kapcsolódó írás: Hazatérés

A hermelin délutánja

A blogolás jó dolog, hiszen sok azonos érdeklődésű embert hoz össze. Az életben ismeretlenek új színt hoznak a mindennapjainkba. Egy idő után már keressük is az új bejegyzéseiket, és a véleményeiket a mi posztjaink alatt. A jó barátokkal pedig napi kapcsolódási lehetőséget biztosít, olyat, amilyet nem biztos, hogy akár verbálisan meg lehetne teremteni, elsősorban idő hiányban való akut szenvedésből kifolyólag. A személyes kapcsolatot azonban nem pótolhatja.

 

Timi, miután elhagyhatta a karbantartó intézményt, és prágai bejegyzésem kapcsán a hermelin nevezetű sajt is szóba került, azt vette a fejébe, hogy egy kis szűk baráti körben faljuk fel az általa készített remekműveket. Zsolt nagyvonalúan ajánlotta fel házuk fedett kerti részét erre az alkalomra, így jöhettünk össze Anyák Napján egy igen kellemes találkozó keretén belül.

Ági és Zsolt igazán remek házigazdák. A kiszolgálás nagyszerű volt. A hermelinek mellé finom mangalicakolbászra alapuló hidegtálat szervíroztak, mesés sajtos kiflicskékkel. Némelyik szezámmagban, míg egy másik részük mákban hempergett meg a sütés előtt. A nyers zöldek mellett nagyon ízletes, fokhagymás olívában fulladozó szárított paradicsomok is színesítettek a menüt. A sajt... olyan volt mint Prágában (ha nem jobb, a jó társaság miatt). Ági pikáns almasütije tényleg pikáns lett, hamar ki is múlt. Timi csokis valamilye is ízletes kiegészítés volt. Ital? A teljes lehetséges választék, mindenki megtalálta a megfelelő üdítős üvegét, vagy poharát, meg a mértéket is. Szóval, nagyon kellemes délután lett, ami aztán estébe hajlott. Fotósok lévén keresztbe lődöztük egymást. Ebből láthattok egy válogatást az én repertoáromból.

Ágit, Gyöngyit és Zsoltot ismerem már egy jó ideje, személyesen is. Timi és Endre sem ismeretlenek a számomra. Eddig azonban csak klubelőadásokon futottam velük össze. Ennek az összejövetelnek miattuk örülök a legjobban. Aranyos társasági emberek, sziporkázó humorral, sajátságos élethez való hozzáállással. Olyannal, ami nagyon is közel áll az enyémhez. Új barátságot kötni mindig jelentősebb esemény az ember életében, mint az új szerelem. Még ha az új szerelem felbukkanásakor erről hajlamosak is vagyunk megfeledkezni. Ha azonban fontosak a barátok, azért kigyógyulunk a feledékenységből, remélhetőleg előbb, mint a szerelemből...

Köszönöm Mindannyiatoknak a kellemes órákat (Endrének külön az itt bemutatott, rólam készült fotót). Reménnyel töltenek el visszajelzéseitek, hogy Ti sem egyalkalmas eseményben gondolkodtatok. Aztán, hátha bővülhet is ez a kis kör...

Május első vasárnapja

Edgar Alan Poe: Anyámnak (To My Mother, 1849)

Az angyalok – úgy érzem – odafenn,
Ha suttognak szerelmesen, puhán,
A lángoló igék közt sohasem
Lelnek oly ájtatosat, mint "Anyám".

Ezért hívlak már rég e drága néven,
Ki több vagy, mint anyám – szívem szívét
Töltöd be, a Halál adott cserében,
Virginiám bús lelkét bontva szét.

Szülőanyám*, ki rég alant pihen,
Csak engemet szült, ám te Azt, kinek
Emléke drágább mindennél nekem.

Ezért szeretlek jobban holt anyámnál
Oly végtelenül, mint hitvesemet
Jobban szerette lelkem önmagánál.

(ford.: Kardos László)

(*Roznyai Bálint jegyzete: A verset Poe anyósának, Maria Poe Clamnek írta, aki igen nagy szeretettel törődött a költővel felesége halála után.

Szülőanyám... – meglepő Poe kijelentése, ugyanis többször említette, hogy mindent, nemcsak a testét, de költői tehetségét is korán elvesztett édesanyjától örökölte.)

Minden nőben ott az anya egész életében. A termő ékes ág előbb bimbózik, később elszárad, terméketlenné válik, de mindig ékes marad. A bimbó a majd benne fejlődő az új életről álmodik. A gyümölcsöt adó kiteljesedik az életadás misztériumában. A termését elhullató pedig gyermekei boldogulásában nyeri örömét, a küldetés beteljesedésének igaz boldogságában. Nincs egy nőnek nagyobb fájdalma, ha rajta kívül álló okok miatt nem adhat életet. A vágy azonban annál erősebb benne az anyaság után, és ezt minden egyéb módon igyekszik is megélni. Számomra ez a nap az Igazi Nőnap, mert a nő attól az, ha Anya is tud lenni, mindegy hogyan, miként a versben is...
Titeket köszöntelek szeretettel...

(Ha van időtök, olvassátok el a Horizont c. írásomat... Rólatok szól.)