2011. június 29., szerda

A Duna Napjára

A Duna a mellette élőkre óhatatlan kihatással van. Leginkább a szeretet lehet a meghatározó érzés. Az alkotási vágy pedig kivédhetetlenül szimbiózisban él ezzel az érzéssel.

Tavaly figyeltem fel egy tehetséges, fiatal, bajai fotósra, Jazzára. Remek, ugyanakkor sajátságos fogalmazású képeire, melyeknek jelentős részében a Duna főszerepet játszik. Ez a kötődés az esetemben is erőteljes, miként Nála is. Emellett az is szemet szúrt, hogy nemcsak a kor különbség, vagy a másféle látásmód, hanem az állandó élőhely, vagy a kisebb kirándulások eltérő helyszínei mennyivel másabb hangulatú képeket eredményeznek.  Ugyanarról a folyóról…
Ekkor fogalmazódott meg bennem egy erre az évre szóló közös munka vele. Szenteljük ezt az évet Dunáinknak. Minden héten gyűjtsünk össze egy kollekciót, amiből egyelőre egyet kiválasztunk, és minden különösebb kommentár nélkül közzéteszünk blogjaink egy külön oldalán. (Érdekes volt megfigyelni, hogy még a mindkettőnket állandóan látogatók sem fedezték fel az összefüggést… )
Saját magam megnyugtatásául megkértem Kedves Művészbarátomat, az errefelé Blogdogvagyok álnévvel előforduló Dozvald Jánost, tegyen javaslatokat hetente, melyik képeinkkel képviselje a Duna magát egy-egy héten. Őszintén hálás vagyok Neki, amiért elvállalta.

Mára félidőhöz ért ez a mi kis “játékunk”, és ma ráadásul a Duna Napja is van. Már előre megbeszéltük, hogy egy adott időpontban eleresztünk egy-egy papírhajót, egy a magunk számára kedves, vagy látványos helyen, és az eheti képünk ez lesz. Ezzel tisztelegve a Duna, és a másik alkotótárs előtt. Hirtelen felindulásból jött ötlettől vezérelve újra merényletet követtem el Pesövé Ofszi (Ő is Blogdogvagyok) ellen, megkérve narrálja a részvételemet egy kis rövid köszöntővel, mielőtt bizonytalan sorsára indítja hajónkat. Feltétlen együttműködő- és jókedvének köszönhető a fenti, rövid film, és az alábbi képriport a mai napról.
 Ceremónia előtt - Pesti-rakpart, 2011. június 29.GÖ ELEVENNEL - Pesti-rakpart, 2011. június 29.GÖ ELEVENNEL - Pesti-rakpart, 2011. június 29.
Kishajó - Pesti-rakpart, 2011. június 29.Nagy uszály - Margit-híd, 2011. június 29.
A reggel készült, heti kép a linken

Kapcsolódó linkek:

Jazza Duna Napja

Dozi beszámolója a reggelről

Miskolczi Gábor Duna albuma

Speciális album a Facebookon

2011. június 27., hétfő

Szent Iván éjén

Szent Iván alkonyán - Kisoroszi, 2011. június 24.
Abszolút werk - Kisoroszi, 2011. június 24.Szent Iván éj, újra a szabadban, Kisorosziban, a Sziget északi csúcsán. A felső kép este 9 óra körül készült. A Nap már a horizont alatt, és egyszer csak a vár felett megjelent ez a röpke ideig tartó fény-színjelenség. Mire a Götucat előkerült, hogy lekaphassam a tájban guggoló Héddét, már el is illant. Csak a “delejezett kék” (a la D-Vektor) maradt, ami lassan az éjbe fordult.
Varázslatos volt. Az alkony, s a reggel is. A  welcome pálinkázás, a közös sütögetés, iszogatás, tűzugrás, majd az éjjeli egyedül- és ébrenlét is. Cesar Franck volt a társam, összes orgonaművével egyetemben. Nagygyörgy Sándor járt a fejemben, miközben az eget, a csillagokat és az éji fényekben nyugvó Duna-kanyar alsó kapuját nézegettem. Hideg volt, de volt mi elvonja róla a figyelmemet. A reggel hamar eljött, s mint mindig, most is újra elámultam az új nap ébredésének csodáján. Az első tájrészletek varázsütésre történő megjelenése, majd fokozatos kitárulkozása minden alkalommal más látvány, de ugyanaz az érzés…
Felhők mögül - Kisoroszi, 2011. június 25.

2011. június 24., péntek

Viharos éj

Nyugati fények - Óbuda, 2011. június 23.
A vihar mindig kicsalogat az erkélyre, ha hajnalban dühöng, akkor is. Az égi vakuzást viszont annál nehezebb elkapni. A reflexeket el lehet felejteni, a sok vak lövés meg néha bosszantó tud lenni. A múlt éjjel szerencsén volt…

Keresztek - Óbuda, 2011. június 23.
Nyugodt Szent Iván éjt, jó hétvégét!

2011. június 21., kedd

Csendszilánkok

Újlaki rakpart - május 2. (7D)Újlaki rakpart - május 2. (7D)

Jazza Barátom a minap udvariasan figyelmeztetett, hogy elég nagy a csend ezen a tájékon. Hiába, ha az ember egy új vállalkozásra szánja el magát, annak beindítása az egyebek mellett elég sok időáldozattal is jár. Ezt nem panaszkodásként, csak magyarázatként jegyzem meg. Azért valamiféle magára adó fotográfus a munka jellegű fotózások mellett hagy teret a saját képeinek az elkészítésére is. Csak a feldolgozásra és a bemutatásra nem nagyon marad ideje. Ma szusszanok egy keveset és egy csokrot gyűjtöttem az elmúlt, majdnem két hónap privát terméséből.

A fenti képek egy baráti találkozóra menet készültek. Alább meg a találkozó alatt lencsevégre kapott látványok, szinte egy helyből fényképezve.

Víziváros - május 2. (7D)Víziváros - május 2. (7D) Víziváros - május 2. (7D)

Erkélyem állandóan szolgáltatja a fotótémát. A közelben repült ki ez a szarkafióka, és ezt az ostorlámpát szemelte ki magának állandó etetőhelyül, én meg valamelyik reggel majdnem el is késtem a kép miatt.

Óbuda - május 11. (7D)

Marczi - május 19. (7D)Marczi - május 19.  (7D)
Marczi - május 19. (7D)

A Fényecset Fotóklub május 19-én ünnepelte 10 éves születésnapját. A képeken Fodor Emese összesíti a zsűrizési eredményeket. Az anyaság és a társadalmi élet így fér össze. Baricz Kati és Gáti Gyuri művészbarátaim mindig hálás fotóalanynak bizonyulnak, csak köszönettel tartozhatom nekik…

Mint ahogy Máté Zsuzsinak is ezekért a képekért. Shámi tavaszi Örömtáncán táncolt önfeledten a dobosok bemelegítő futamaira.

Ferencváros - május 21. Ferencváros - május 21. (7D)

Munkahelyem Újpesthez köt. A következő képcsokor napközbeni és hazafelé tartó pillanatok emlékei.

Újpest - június 2. (Götucat)

Újpest - június 2. (Götucat)
Újpest - május 25. (7D)
Újpest - június 13. (Götucat)Újpest - június 6. (Götucat)
Újpest - június 13. (Götucat)

Budafok - június 16. (Götucat)

Hajdrák Timi remek macskaképeire gondoltam, mikor ráemeltem egyik kedves barátom kedvencére a gépem, nem is olyan régen.

A posztot záró kép pedig a tegnap esti hazatérés eredménye, lomografált hangulat a villamos ablakának köszönhetően…

Árpád-híd - június 20. (Götucat)

Közben ugye Pacsmagon is jártam, láthattátok is az előző (elég régi) bejegyzésből. Ma felkerült egy válogatás a teljes anyagból a Picasa-ra. Nem akartam agyon zsúfolni ezt az oldalt. A Nézőkébe beleklikkelve azt is megtekinthetitek. Nem tudom, mikor jövök hamarosan, de igyekszem, és figyelem is a bejegyzéseiteket.

Related Posts with Thumbnails