D-Vektorizáltan újra hasznosított szépség by Pesövé

Special way of thinking. Avagy a gondolkodás különleges (jelen esetben inkább sajátságos) módja, ami a Dob utca egy bizonyos pontján használt szleng fonetikájában így hangzik: Pesövé Ofszi. Ez pedig nem más, mint Dozvald János fotóművész és publicista D-Vektornak nevezett egyik felével szemben álló másik fele. Emez hivatott a másik “száraz” és tényszerű gondolat meneteit sajátos humorú hangvétellel színezni.

Kedden, a Fészek Galérában megnyílt, Aesthetical Recycling (lásd a címet!) címben összefoglalt kiállítása a fenti kettősség jegyében fogant. A képek között gondolatok előtt időzhetett el a látogató, és egyből szembesülhetett is ezzel a sajátságos “kétlakisággal”. A szépség fogalmát boncolgató írások illusztrációiként kiakasztott képek leszállnak az írások “fennkölt” pulpitusáról, közénk, a földre, és sokszor meghökkentő vizuális élményben is elénk vetítik a gondolatok képekben is megfogalmazott közölni valóját. Ez pedig nem más, mint a szépség szubjektivitásának kétirányú kifejtése. A dozvaldi szép a minket körülvevő élet elhasznált tárgyaiból teremtődik. Legyen az egy Univerzummá magasztosult kerti edény (a fenti kép háttere), vagy egy számítógép alaplapjának mértani struktúrája, s akár egy kisvárosi kirakat ellentmondásosan egymás mellett leledző két ablaka.

Nem tisztem elemezni a tárlatot, nem is kívánom, mert a gondolatok köré felfűzött képek együtt jelentenek sokat, és éppen azért, mert a képek miatt még az eszmefuttatásokat is lehet másként értelmezni a magunk számára, vagy fordítva, mindegy.
Alapjában nem szeretem, ha egy fotókiállítás mellett sok a rizsa. Beszéljenek a képek és a címeik. A “költészet”, amit sokan odafércelnek szépnek, emelkedettnek gondolt turistafotóik alá, csak kioltják egymást, ha ugyan van mit. Itt azonban nem erről van szó. Egy több síkon gondolkodó és alkotó művész két oldalról táplálkozó ihletettsége képez sajátos harmóniát. Biztos vagyok abban, hogy az írások a képek nélkül is elgondolkodtatók lennének, és ez igaz megfordítva is. Viszont ott van minden együtt, megfelelő tagolással, és ez így egész más élmény. Nem elég tehát a szemetünket, elhasznált vackainkat elvinni a szelektív gyűjtőkbe, hanem a szépség oltárán is feláldozhatjuk  előtte őket a fotográfia és csavaros elménk adta lehetőségeink kihasználásával, és mielőtt a repedt fazék a lomtalanításba kerül, még egyszer fel is magasztosulhat. Csak legyen hozzá szemünk és az átlagosnál kicsivel több tekervény a koponyánkban…

A kiállítás február 10-ig látogatható.

Magányos les

Lekerült a pécsi falakról a kiállítás szombat reggel. Itt is megköszönöm a Mecseki Fotóklub és Mánfai Gyuri Barátom szíves invitálását és a lehetőséget! Remélem, mielőbb közelebb is látogatható lesz…
Ha már Pécsre mentünk, Zotyó javallatára Pacsmagon kötöttünk ki, úgymond, terápiás hétvégére. A jó pacsmagi szél és légkör úgy oszlatta szét bennem a borút, mint a képen is látható felleget. Köszi Zolik!

Gödör

Vajon azért kerülünk (vagy kerítjük magunkat) olykor-olykor mélyre, hogy megtanuljunk felfelé is nézni? És nem azért, hogy onnan várjunk segítséget, hanem hogy kijelöljük az utunkat, mielőtt elmenne előttünk az élet!

Egy év a Duna jegyében

Hogy is kezdődött? Egy tévedéssel, ugyanis azt hallottam, hogy 2011 a Duna éve lesz. Akkor már felbuzdultam néhány alaposan megszállott fotográfuson, akik egy egész év minden napját szentelik valamilyen témának. Nagy bolondja vagyok ugyan a Dunának, de nem rendelkezem annyi idővel, hogy egy év minden napját – különösen egy témában – a fotózásnak szentelhessem. Maradt a heti egy kép, ami kivitelezhetőnek tűnt.
A 2010-es év egyik ajándéka volt a számomra Jazza (alias Miskolczi Gábor) és képeinek a megismerése. Nála is központi témaként véltem felfedezni az öreg folyót. Majd 200 kilométer választ el bennünket, de a Duna, és annak szeretete mégis összeköt minket. Az eltérő kor, a más látásmód és a kontrasztos élettér-különbség adta az ötletet: fotózzuk párhuzamosan végig az évet. Még akkor is, hogy közben megtudtam, 2009 volt a Duna éve. Sebaj, így, párban mindenképpen izgalmas a dolog, és megéri az időt. Nagyon kíváncsi voltam, mi lehet azonos, és mi eltérő a képekben? Ezt nem is akarom boncolgatni, mert a heti képpárok úgy is nyilvánvalóvá teszik. Jó és természetes, hogy ugyanazt szeretjük, és mégis máshogy látjuk, és nem feltétlen azért, mert máshol élünk.
Sokkal inkább arról szeretnék írni, hogy milyen érdekes tud lenni az élet. Még nem  láttad, csak néhány levelet és mobilbeszélgetést váltottál Vele. Jobbára a képek, és az alattuk folyó kommunikáció kialakít egy viszonyt két ember között, ami egyszerre csak fontossá válik. Nem csak fotográfiailag, hanem sokkal inkább emberi megközelítésből. Nehéz ezt megfogalmazni, s talán nem is kell, csupán el kell raktározni a jó érzést, amit a közös munka öröme adhat. Érdekes volt tegnap, a közös album publikussá tételét készítettem elő. Végig mentem a képeken, és lepergett előttem a teljes előző év. Még így is soknak és hosszúnak tűnt, pedig minden hét leteltével csak azt az egy fotót hagytuk meg, amit közösen kiválasztottunk. Némelyik alatt hosszas polémiák olvashatók. A legjobban az fogott meg, amit az első negyed elérésékor írtam: mire újra a géphez fagy a a kezünk, a vége felé járunk. S lám, már túl is vagyunk rajta. Legalább is ezen a részén. Mi legyen az egy év alatt, kettőnknél felgyülemlett anyaggal?Kiállítás mindenképpen, stílusosan Baja és Budapest között valahol félúton, talán Dunaújvárosban. Könyv is lehetne belőle, de ez a nehezebb dió, ez azonban nem rettenthet vissza, csak több időt és pénzt igényel.
Azt viszont biztosan tudom, hogy Gábor nevében is megköszönhetem Blogdog-Vektor-Ofszi (Dozvald János) művészbarátunk áldásos mentori közreműködését a mi kis Tükörrepülésünkben*. Őszintén szigorú szeme és vitriolos tolla is egyengette annak az albumnak a létrejöttét, ami az alapja lesz a további felhasználásoknak. Valahol azt írta, hogy büszke a barátságunkra, én ugyanezt mondhatom, sokkal inkább, és ezzel szerintem Gábor is így van.
Jó mulatság, férfi munka volt!!!

A közös album idekattintva tekinthető meg.

*Tükörrepülés – Féner Tamás fotóművész 1980-as, a Műcsarnokban bemutatott kiállításának a címe.