2009. augusztus 31., hétfő

RETROSPEKTÍVA

Iró Zotyó Barátom jóvoltából kicsit tekintsünk vissza a retrospektív anyagot bemutató kiállítás néhány pillanatára.

Baricz Kati és S. Faragó Gyöngyi Interjú Baricz Katival, háttal Kerekes György 
VallatnakSok jó ember közöttA nyerő szám, Panni lányom Szarka Klárát és Gáti Gyurit fogadjaElválaszthatatlanok, Szarka Klára és Gáti György 
Barátaimmal, a Relative zenekarral a nyitányon Léna előad Az én "nyereményem" Húzás, Kerekes Györggyel és PannivalA nyertes, Szarka Klára  Utóbuli, Fütyi, Tomi, Shámi, (én) és Boycee, Szasza takarva

Annyi mindent kéne, vagy lehetne írnom azzal az elmúlt nappal kapcsolatosan, meg ami elvezetett odáig. És nemcsak a hosszabb útról, hanem a rövidebbről is, ami a kiállítás megvalósítását előzte meg.

Rengeteg embernek tartozom köszönettel, akik mögöttem álltak ennek a tárlatnak a megvalósításában, emlékezetessé tételében. Sokatoknak tartozom köszönettel, akik szereplőkként vettetek részt az estén.

Nagyon is gondolva azokra is, akik aztán mégsem lettek - rajtuk kívül álló okok miatt - résztvevői az estének, sajnos némelyikük még nézőként sem. Nekik külön köszönettel tartozom, hátha enyhítem csalódottságukat.

De külön köszönettel tartozom ifjú zenész barátaimnak is, akik óriási szeretettel és hittel vállalták két héttel az est előtt a közös fellépést.

És köszönöm mindenkinek, akik megtiszteltek a látogatásukkal, nemcsak engem személyesen, a képeimet és azt a sok-sok embert, akik ilyenkor összejövünk valamelyik barátunk fotós eseményével kapcsolatban.

6 megjegyzés:

  1. Szeretettel gratulálok a kiállításhoz így "félismerősen" is, hisz én már több éve követem a fotókat, cikkeket, honlapot, amit lehetett, sokat tanulva ezekből. (ha nem is látszik :)
    Örülök, hogy sikerült létrehozni a kiállítást, és remélem a következő két hétben el is jutok megnézni.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsi!
    "Félismerősként" teljes örömmel köszönöm a beírást. Talán, ha kilátogatsz, össze is futunk, és kiegészítjük a maradék felet :)

    VálaszTörlés
  3. Szívből gratulálok a kiállításhoz!
    További szép fényeket!

    VálaszTörlés
  4. János, szívből gratulálok az újabb sikeredhez, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni. Feltétlen megfogom tekinteni a kiállításodat, és remélhetőleg személyesen is tudunk majd pár szót váltani.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Zsolt!
    És Neked is, Kedves Surtess.
    (Mit meg nem tudok, ki mindenki bolyong errefelé :)))

    VálaszTörlés
  6. Kedves Vajdus!

    Gratulálok a kiállításodhoz, sajnos félig útközben hozzád derült ki egy linkül elfeledett programom, és azt kellett abszolválni. Szerencsére amint látom azért szép sikerrel indult a kiállítás, amelyhez ezúton is gratulálok (no meg a képekhez. Csak azzal tudom mentegetni magam, mint a diák: bepótolom!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails