2012. január 3., kedd

Egy év a Duna jegyében

Az utolsó pillanatok - Óbudai-sziget, 2011. december 31.

Hogy is kezdődött? Egy tévedéssel, ugyanis azt hallottam, hogy 2011 a Duna éve lesz. Akkor már felbuzdultam néhány alaposan megszállott fotográfuson, akik egy egész év minden napját szentelik valamilyen témának. Nagy bolondja vagyok ugyan a Dunának, de nem rendelkezem annyi idővel, hogy egy év minden napját – különösen egy témában – a fotózásnak szentelhessem. Maradt a heti egy kép, ami kivitelezhetőnek tűnt.
A 2010-es év egyik ajándéka volt a számomra Jazza (alias Miskolczi Gábor) és képeinek a megismerése. Nála is központi témaként véltem felfedezni az öreg folyót. Majd 200 kilométer választ el bennünket, de a Duna, és annak szeretete mégis összeköt minket. Az eltérő kor, a más látásmód és a kontrasztos élettér-különbség adta az ötletet: fotózzuk párhuzamosan végig az évet. Még akkor is, hogy közben megtudtam, 2009 volt a Duna éve. Sebaj, így, párban mindenképpen izgalmas a dolog, és megéri az időt. Nagyon kíváncsi voltam, mi lehet azonos, és mi eltérő a képekben? Ezt nem is akarom boncolgatni, mert a heti képpárok úgy is nyilvánvalóvá teszik. Jó és természetes, hogy ugyanazt szeretjük, és mégis máshogy látjuk, és nem feltétlen azért, mert máshol élünk.
Sokkal inkább arról szeretnék írni, hogy milyen érdekes tud lenni az élet. Még nem  láttad, csak néhány levelet és mobilbeszélgetést váltottál Vele. Jobbára a képek, és az alattuk folyó kommunikáció kialakít egy viszonyt két ember között, ami egyszerre csak fontossá válik. Nem csak fotográfiailag, hanem sokkal inkább emberi megközelítésből. Nehéz ezt megfogalmazni, s talán nem is kell, csupán el kell raktározni a jó érzést, amit a közös munka öröme adhat. Érdekes volt tegnap, a közös album publikussá tételét készítettem elő. Végig mentem a képeken, és lepergett előttem a teljes előző év. Még így is soknak és hosszúnak tűnt, pedig minden hét leteltével csak azt az egy fotót hagytuk meg, amit közösen kiválasztottunk. Némelyik alatt hosszas polémiák olvashatók. A legjobban az fogott meg, amit az első negyed elérésékor írtam: mire újra a géphez fagy a a kezünk, a vége felé járunk. S lám, már túl is vagyunk rajta. Legalább is ezen a részén. Mi legyen az egy év alatt, kettőnknél felgyülemlett anyaggal?Kiállítás mindenképpen, stílusosan Baja és Budapest között valahol félúton, talán Dunaújvárosban. Könyv is lehetne belőle, de ez a nehezebb dió, ez azonban nem rettenthet vissza, csak több időt és pénzt igényel.
Azt viszont biztosan tudom, hogy Gábor nevében is megköszönhetem Blogdog-Vektor-Ofszi (Dozvald János) művészbarátunk áldásos mentori közreműködését a mi kis Tükörrepülésünkben*. Őszintén szigorú szeme és vitriolos tolla is egyengette annak az albumnak a létrejöttét, ami az alapja lesz a további felhasználásoknak. Valahol azt írta, hogy büszke a barátságunkra, én ugyanezt mondhatom, sokkal inkább, és ezzel szerintem Gábor is így van.
Jó mulatság, férfi munka volt!!!

A közös album idekattintva tekinthető meg.

*Tükörrepülés – Féner Tamás fotóművész 1980-as, a Műcsarnokban bemutatott kiállításának a címe.

2 megjegyzés:

  1. Az Óbudai sziget kedvenc helyem volt budapesti életem során, főleg az északi szigetcsúcs környéke. Ma is a könyveimet támasztja a polcon egy lekoptatott folyami kő, amit onnan hoztam magammal. Szinte ugyan arról a helyről, ahonnan fotóztál...
    Minden jót az új évben!

    VálaszTörlés
  2. Jó kis összeállítás lett, megnéztem és elolvastam mindent! ;) Grat!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails