8 perc

Mostanában sokat néztem a NG-n a Rejtelmes világegyetem c. sorozatot. Nem is tudom, hiszen elég régóta az ismeretében vagyok annak, hogy a Nap fénye 8 perc alatt éri el a Földet, de valamiért csak most kezdtem el rajta eltűnődni. És pedig annak a kapcsán, hogy az olyan fotó, amin a Nap látható, már nem a pillanatot, hanem a múltat rögzítette. Abban a valóságos, jelenbéli pillanatban, amikor a Napra irányított fényképezőgép zárszerkezetének a működését halljuk, a (bármilyen) fényérzékeny anyagra egy 8 perccel azelőtti állapotot rögzítettünk. A természet megint, mint illuzionista játszadozhat velünk, vagy a képzeletünkkel...

Hiszen, gondoljunk csak bele, az időt a Naphoz mérjük, de így minden időpont 8 perces csúszásban van valamerre, ami rajtunk múlik, illetve a nézőpontunkon. A déli harangszónak 12 óra 8 perckor, vagy 11 óra 52-kor kéne most akkor megszólalni? Vagy a delet igazítjuk a múlt illuzionált jelenlegi állapotához? Vagy nem veszünk tudomást a bennünket körülvevő történésekről, és csak retinánkon megjelenő képet fogadjuk el valós pillanatnak. Önbecsapás ez, vagy sem? Nehéz eldönteni, de megpróbálom más módon szemléltetni a "problémát".

Ma igazán nem akadály a legrílebbtájmú kapcsolattartás, feltéve, ha nem hagyjuk otthon a mobiljainkat, mint pl. ma a Lányom, vagy nem kapcsolja ki a szeretőd, mert a háta közepére sem kíván. De a chat, skype, stb. elég valós idejű kontaktust jelent, aminél csak a személyes valósabb. Tehát, lehetőség van a gondolatok vagy az érzelmek szinte azonnali kicserélésére, éreztetésére. Ám képzeljük el azokat a hősi időket, amikor ezekre csak a posta állt a rendelkezésünkre. Korszaktól függően milyen késéssel élhette át a szerelmes a hozzá írott forró vallomásokat? Lehet, hogy akkorra, amire a másik már rég más fülébe lehelte vágyait. Ez volt az igazi átverés, Houdini sehol sincs hozzá, gondolhatnánk. Van ennek azonban másik oldala is. A kitolódó idő a reményeink idejét hosszabbítja meg. Amíg a XVIII. században postahajó vitte át az Atlanti-óceánon az Amerikában ügyködő bárki számára, hogy angliai érdekeltségei összeomlottak, volt minimum egy-két hét plusz idejű hite a vagyonával kapcsolatban. A levél útján kirúgott kedves szerelmének a meghosszabbodása is a levél kézbesítési idejétől függött. Ma ez azonnal lehetséges, ez a felgyorsult kommunikáció legnagyszerűbb vívmánya.

Azt azonban ritkán tudjuk meg, hogy a kimondott gondolat, vagy érzés, mikor fogalmazódott meg, vagy ébredt fel ott belül... az agyban, vagy a szívben. Ez az, amire csak a személyes kapcsolattartás képes. Olyan ez, mint a táj képe egy fotón. 2 dimenzión a 3, és hiányzik a szél az arcunkról, a virág illata az orrunkból, a fák susogása, a madarak dala és még egy csomó minden, ami odatartozik. A szavak őszinteségét az arckifejezés, a testtartás, a kéz rezgései, a hang lejtése, színének változásai teremthetik meg, vagy leplezhetik le. Ezt csak személyesen kaphatod meg. Ezt semmilyen mai csodatalálmány nem tudja helyettesíteni. Hiszen nem a másik hangját hallod, hanem a telefonodét, ami az övére hasonlít. És nem a képét látod a monitorodon, hanem a fénykibocsátó pontok olyan rendszerű fényváltozásainak összességét, ami valami rá hasonlító, mozgó ábrává áll össze. Elfogadhatod ugyan valós jelennek, de pont a hiányzó összetevők miatt csak illúzió. Mert a szemtől szemben elhangzó szavak, még ha előbb is fogalmazódtak meg a kimondó belső világában, akkor, ott valósak, mert csak a kimondott gondolatnak és a bevallott érzelemnek van igazi értéke.

Szóval, 8 perc...
Belegondolok, valamikor, talán 2578129403 január 26-án felröppen a hír az akkori emberiség (optimistább vagyok, mint kellene) körében, hogy 2 év múlva, május 11-én, 11.52-kor örökre kihúny a Nap. Most az dél, vagy nem dél?
Nem mindegy? A Föld és vele együtt mi is 8 perccel tovább élhetünk...
És 8 perc, rengeteg idő!