2010. július 23., péntek

Jegyüdvözlet

József Attila: Az oroszlán idézése

Volt fogam közt már szivar, Napvirág-rét - Pacsmag, 2005
csuklómban megállt a kés,
mosdatott habos vihar,
alvó számba szállt a légy,
néni szunnyadt ágyamon,
szépet álmodott szegény.
Tiszteltek, ha vért köhögtem,
mégse köptem hóba én.
Voltam vonító kaján:
halljunk hát nevetni holtat,Ópusztaszer, 2008
vagy a holt is él talán?
Erre ittam jó borocskát,
rágtam főtt malaclapockát,
kezet fogtam balkezemmel,
megpöngettem szemfogam,
isteneim mind eladtam,
ez a ruha másé rajtam,
kereshet pipogya ember,
az én megnyurgult szivemmel,
tükröm mögött szerelemmel,
oroszlánra várok én - -

Első ízben cipőm fényét
kényesítse bús sörénye,
másodízben cirógasson,
körme torkomat kitépje,
behunyt szemmel végignyaljon
harmadízben az ágyamon,
pártalanul és üvöltve
őrizze a ravatalom.

Kedvenc időszakomat és minden jegytársamat József Attilával és a Napot – az Oroszlán-jegyűek uralkodó bolygóját –  jelképező napraforgókkal köszöntöm.

12 megjegyzés:

  1. Úgy érzem, Padparadsa mond valamit! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Kati, de nem értem :)

    VálaszTörlés
  3. Úgy értettem, hogy az oroszlán jegy jellemzői érzésem szerint illenek Rád. /Igaz, hogy "csak" az alkotásaid és az írásaid alapján alkottam ilyen véleményt./

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy sok minden változna ;) de jól esik. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Üdvözlöm én is a benned lakó oroszlánt. :) A múlt szombaton nagyot csalódtam a napraforgókban, mert a 40 fokos hőségben a naplementében pontosan hátat fordítottak a napnak. Mint a természet ismerője, te tudod, hogy van ez? :D

    VálaszTörlés
  6. Érdekes társítás ez a kép-vers variáció... még sosem gondolkoztam a benned rejlő oroszlánon, de most majd megteszem. :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Timi! Biztos utálták a meleg miatt. Más magyarázatot én sem tudok, de a Természet törvényei sem mindig szentek. Van egy kép a honlapomon, ott is van pár renitens :)
    http://fotovj.hu/html/monochrome/landscape/23.htm

    Gyöngyi, ne tedd :) Köszönöm a beírásodat.

    VálaszTörlés
  8. A napraforgók visszafordulnak a kelő nap irányába, ha meg beértek, mármint a szemek, nem forgolódnak.:) Szerintem.
    Niki

    VálaszTörlés
  9. Úgy olvastam ezt nevezik pozitív fototropizmusnak...ami annyit tesz,hogy fiatal,illeve röpke kamasz korában forog a nap járására,gyűjtve a drága energiát,aztán felnőtt korára már csak élvezi addigi munkája termését,naphosszat lazsál,szédíti az arrajárót,és arra fordulva pihen meg,ahol az átlag napsütés adott nap a leghosszabb ideig fennáll...
    a fotósokkal való flörtölése is, gyermekkorától az aggastyán időszakig mindvégig erősen jellemző...


    érdekes megállapítást szögezhetünk még le a blogbejegyzés szerint:miképp az oroszlánok hiába a szavannák királyai,és igazi ragadozószellemű fenevadak,olykor mint a nagymacskák többsége,elnyújtózva egy fa hűs árnyában,és bizony flörtre kelnek a naprafogó izgalmas tekintetével,különlegességével(az igazán merészek pedig fotót is lopnak róluk,hogy életük nem napraforgós napján visszagondoljanak a finom nyári légyottra)...

    VálaszTörlés
  10. Nem tudom meddig hallatszott az állam hangos koppanása az asztalon :)
    Kedves Jazza! Alaposan és kellemesen megleptél ezzel a kommenttel. Örülök, hogy a munka miatt régóta nem volt időm új bejegyzésre, mert ha az tovább löki ezt, talán Te is elsikkadsz felette és akkor nem kapjuk Tőled ezeket a remek sorokat. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  11. Szép, szép ez a sárga napraforgós kép is, de a ff változat (egy korábbi kép) űbereli. Azóta sem láttam jobb napraforgós képet senkitől.
    Egyébként az oroszlán jegy iszonyúan jellemző rád!

    Jazza, nem semmi komment! :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails