2010. augusztus 28., szombat

Holnap és tegnap – felhívás

Kedves Fotografáló Barátaim!

Holnap van a Magyar Fotográfia Napja!
(Erről ugyan eddig nem tudtam, ehhez kellett az Óbuda Napja kiállítás megnyitója, ahol is a megnyitó potentát beszédében felvezette. (Lásd: Blodogvagyok, Fényezred, Kísérleti adás)
Tiszteljük hát meg – magyarok és fotográfusok (bárhol e világban) – egy holnap készült képpel, és annak kihelyezésével a saját oldalon.

A kép tegnap készült. Bár nem a HATVANEZREDIK, csupán néhány számmal előbbi, de az Öreg Csotrogány 350D nem sokkal később túlforgott a fenti számon is. Hazafelé konstatáltam a tényt, míg Zotyó Barátom kocsijában poroszkáltunk.  Megveregettem a hátlapját és megköszöntem neki a cserben hagyás nélküli együtt működést. Megígértem neki, hogy összekaparok valami összeget, hogy nyugdíjba küldhessen és bekerülhessen a dédnagyfater F-1N mellé. Megérdemli

Előtted, vagy mögötted - Újpest, 2010. augusztus 27.

A képről:
Hol a fény és hol a rács? Nekem mind a kettő előttem, a fényig azonban korláton kell átküzdenem magam. A növény más helyzetben van. Eldöntheti magának, hogy merre az előre és a vissza. Nekem csak az előre…

7 megjegyzés:

  1. Legyen! Bár nekem a fotózás "csak" hobbi, de holnap kiteszek egy képet, s remélem sokan leszünk.:)

    VálaszTörlés
  2. én sem tudtam, hogy ilyen is van.

    nagyon jó ez a fényes rács, vagy rácsod fény. a kis növénnyel mögötte.

    VálaszTörlés
  3. Isten Éltesse a 350d-t!Igazán nagyszerű munkát végzett az "idomárával"!Én is,és alighanem ő is reméljük még,hogy a nyugdíj nem jelent örök exponációstoppot számára...!
    Szuper a kép-ez is bizonyíték,--alkonyraváró technika, még szívesen pajzánkodik a fénnyel:)...

    VálaszTörlés
  4. Jelentem felhívásnak eleget tettem! :)

    Ui: Jó a kép! Az a fény a kóróval és a grafikonszerű rácsozat!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a véleményeket és mindenkinek a csatlakozást :) Jazzának külön a plusz szavakat. Igazán jól esett, valahogy el kéne mondanom neki :)

    VálaszTörlés
  6. Nem tudtam fotográfia napjáról (szégyen) és nem tudtam a felhívásról sem. Tettem ki képeket a blogba vasárnap, de nem aznap készítettem őket.

    A képről. Nagyon érzékeny, nekem nagyon sokat ad.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Timi!
    Én sem tudtam volna róla, ha nem vetődök el arra a kiállításra. Ne szégyenkezz, nincs miért, a Gáti megnyitón sem említette meg senki...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails