Baricz Kati vendégkönyvébe

A helyszínen szerettem volna, hiszen Kati meg is kérte erre a megjelenteket. Szereti a kézírást. Én is... Csak a sajátomat nem :) Oda is mentem a kinyitott könyvhöz, amikor a tömeg kitülekedett Vancsó Zoli (szintén remek, megtekintésre melegen ajánlott) kiállításának megnyitójára, vagy Kati fogadására. De még senki nem írt bele, és valahogy nem éreztem magam abban a pillanatban autentikus látogatónak, hogy én legyek az első bejegyző. Aztán eloldalogtam a mai Manóból. Túl sokan kezdtek lenni a Vancsó megnyitón. Kati fogadására is felmentek már legalább kétszázan. El kezdtem nem találni a helyem. Elfelé benéztem a parányi kiállítótérbe. Újra tömeg lett. Hazahoztam magammal a gondolataimat:

Kedves Kati!
Végigtekintek a gyerekarcokon és mégis a Te önportrédon akad meg leginkább a szemem. Nem azért mert nem jók a gyerekek arcai, hanem azért mert nagyon is azok. És ha rámeredek a Tiédre, rájövök, hogy azért, mert Te álltál velük szemben. Kinyílásodra nem lehet másként reagálni csak a kinyílással. És ha nem látom a Tiedén kívül kiállított 21 arcot, abban az egyben megtalálható mind. És ha jobban elmélyedek benne, rájövök, hogy minden eddigi általad fotózott arc ott van a Tiédben. Mindegy, hogy Ők adták a magukét Neked, vagy fordítva. Mert a Te lelked meg ott van az összes emberalakod arcán. Tökéletes szimbiózisban élsz fényképezett világoddal. És itt, a kiállított 21 gyerekarc között könnyű rájönnöm, hogy miért: Mert úgy tudtad magadban megőrizni az örök gyermeket, hogy amellett ideje korán eltaláltál a bölcsesség harmonikus világába. Ez a mi legnagyobb ajándékunk Tőled. Mindannyiunk nevében köszönöm!
A legőszintébb nagyrabecsüléssel, János