2010. március 24., szerda

Lebegés

Könnyű szél – Bíró-rét, 2006 Ki ne szeretett volna már bakszakáll, vagy pitypang termésként sodródni a levegőben az ismeretlenbe? Virágporként rábízni magát a véletlenre, hátha egy befogadó bibére talál a sors szelének jóvoltából. Ilyenkor tavasszal a zsendülő kikelet óhatatlanul átragad ránk is, a Természet hajdanvolt gyermekeire. Lelkünk a cinkékkel együtt nyitja a kéket, a virágokkal együtt akarunk mi is szépségre, csalogatásra nyílni. Az örök megújulásra. Az egyre melegebben sugárzó napból töltjük fel a lelkünkben télen pislákolásra ítéltetett fényt. Keressük a kiutat a négy fal közül, vissza Földanya kebelére. Fejünket avarszagú dombjaira hajtva érezni a szülőotthon puha melegét. Hagyni, hogy levegőkarjával simítsa el bőrünk ideges borzulásait. Hallani akarjuk dúdoló szavát a kövek nyelvére lefordítva. Lebegni akarunk a boldog tudattalanság üdvözülésében, sodródni az időben, átengedve magunkat a szépnek. A bennünket körülvevő világ acsarkodó, eszelősen rohangászó részéből a szebbiknek, az élhetőnek. Ez a tavasz, az új és a megújuló érzések évszaka.
Szárnyaljunk együtt vele...

4 megjegyzés:

  1. Kedvem támadt így éjnek évadján, ejtőernyős pitypangként tovaszállni, egy csodaszépen virágzó réten... : )

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Ildinyó és Attila!
    (Tudod, anélkül fel sem raktam volna. Képeket kerestem máshová, aközben találtam és rögtön jöttek hozzá a gondolatok :)

    VálaszTörlés
  3. :o) ismét

    Kristina

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails