2010. május 21., péntek

Jegyváltás

El nem venném Padparadsa kenyerét, meghagyom neki az asztrológiai értekezéseket a csillagjegyek váltásával kapcsolatban. A Bika Ikerből váltása azonban nekem is fontos forduló már jó pár éve, így a sajátos módomon vezetném fel az új időszakot.

2006-os, fekete-fehér kiállításom kulcsképei voltak azok, amelyek egy négyrészes sorozat részeként 1986, készítésük óta az egyik legfontosabb képek voltak az archívumomban. A négy kép csak a meghívón szerepelt, de az általam érzett, összekapcsoló gondolatra épített diaporáma volt a megnyitó első felvonása. Később a négy képhez fűzött írásaim  is megjelentek honlapomon. Címe miatt az egyik képhez írt gondolatokkal köszönteném az új jegyet.

Ikrek repülése

Ikrek repülése

Az életeink során bejárt utak megtapasztalásai sokban múlnak azon, hogy egyes szakaszain ki a társunk. Meghatározzák azok, akiket a vérségi kötelékek miatt hozzánk rendelt a sors. És azok még jobban, akiket mi választunk magunknak. Ez a mi döntésünk. A kényszerűségből mellénk szegődők nem jelentősek, magunk is túllépünk rajtuk.

Lelkünk útjának porában azok hagyják a legmélyebb nyomokat, akikkel a találkozás a sorsszerűséget hordozza magában. Az egypetéjű ikrek külső hasonlóságával szemben ezekben a találkozásokban a belső egyezés, a lelki ikerség a legjelentősebb összetartó erő. Ilyenkor a választási szándék sem egyoldalú. Az akarat közös. És ez nem csak az azonos belső energiák egyesülni szándékozó vonzása, hanem a külső, bennünket ismerő és óvó erők egymás felé taszítása is.

Szeretet. Barátságok és szerelmek. Az élet édes igenjeinek és keserű csalódásainak íz halmaza. Ahhoz, hogy a szeretet ösvényén jól tájékozódhassunk, minden felajánlott és vágyott ízt meg kéne kóstolnunk. Némelyikkel el is kellene telnünk, nem számít, ha időlegesen meg is fekszi lelkünk emésztő képességét. Csak így nyerhetjük el a tapasztalásnak azt a képességét, hogy előre megérezhessük az égiek sugallatát: melyikbe kell, vagy nem is szabad belekóstolnunk.

Adni és kapni gyönyörűség. Mindkettőt akarni kell. Adni magunkért, és kapni a másikért. Az elfogadás mértékét a másik iránt érzett szeretet mélysége határozza meg. Az adás értékét önzetlenségünk. Ezáltal kerül kölcsönhatásba két ember egymás felé irányuló érzése. A félelem és a számítás nem fér bele se a baráti szeretetbe, se a szerelembe, mert az már kihasználás vagy birtoklás. A baráti szeretet elviseli a szerelem hiányát, igazi szerelem viszont nem lehet barátság nélkül. Megértés és elfogadás nélkül nem létezhet a szeretet.

Bármilyen érzés kapcsol össze két embert, alapja a lelki harmónia. Az energia hullámok azonos rezgése. Az aurák összeolvadásának revelációja. Az egymás felől érkező erők behatásai saját energiáinkat erősítik, nagyobb szellemi vagy érzelmi megnyilatkozást generálva, akár egymagunkban is. Azonban egybeolvadva, egymást támogatva, erőiket összekapcsolva hatványozott energiát képesek felszabadítani. Együttes megvalósító képességük sokszorosává lesz annak, amit egyedül érhetnének el.

Az egymásnak rendelt lelkek számtalan életükön keresztül elkísérik egymást. Kiteljesedésükhöz nem elég egy embernyi életidő. Az egymás felé irányuló felismerések, és az érzelmek széles skáláját kell közösen megtapasztalniuk ahhoz, hogy szembesülhessenek a mindenki iránt érezhető szeretet mélységével. Akkor lerázhatják az önzés béklyóit, és lelkük megüdvözülve nyílik meg az egyetemes szeretet világegyetemet behálózó ereje felé.

A szeretet harmóniája a lélek szabadságának elfogadása. Nem lehet szabad az a lélek, amelyik saját rabjaként kezeli a másikét. A szabad akaratból egymás mellett szárnyaló lelkek sötét vizek felett átívelő, viharos egeket legyőző, erőiket egyesítő és felszabadító szárnyalása: az ikrek repülése. Közös feloldódás, magasztos elszabadulás az univerzum rájuk kiszabott szegletéből a végtelen térbe. Az örök körforgás együtt megélt misztériuma.

FelületekA fény megérintéseLebegés

9 megjegyzés:

  1. Csodás képek és gondolatok. Ehhez sincs mit... úgy látszik, ma dudorászós napunk van! ;)

    VálaszTörlés
  2. Még emlékszem magára a vetítésre, maradandó élmény volt... Vannak kedvenc gondolatok ebben az írásban... érdemes volt elolvasni. :)

    VálaszTörlés
  3. Ennek igazán örülök Gyöngyi! Nekem is emlékezetes este volt. A vetítés alatt levegőt nem mertem venni, hogy rendben lemenjen. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. És még valami, Gyöngyi! A headet miattad cseréltem le, mondtad, hogy az előző nem igazán én vagyok. Persze lehet, hogy szerinted ez sem :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt igazán jó volt olvasni!))))

    VálaszTörlés
  6. Most látom... de ez sokkal inkább Te vagy ( nekem ), köszönöm ! :) Ez a head és a háttered együtt sokkal harmónikusabb !

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép és igaz tűnődés! /és képek/
    Nem unalmas már ez a sok dicséret?
    De hát nincs mit tenni... A fiam ezt úgy mondaná: ami jó, az jó! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszöntelek találttárgy, ímmár én is az lettem a számodra, s blogod is nekem :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails