Szilánkok

1. Pacsmagon vagyunk. Csendes, idényen kívüli lentlét. Mónár Zolival fent ülünk a tölgyfaasztalnál. Hozott pár gyűrűzni való énekest. Nincs más segédje, engem nevez ki. Szívesen segítek, bár úgy gondolom, hogy a tudomány érdekében túl nagy stressznek vannak kitéve a madarak, de ilyenkor nem gondolok rá. Kivesz valami fiatal nádi biz-baszt. Van belőlük elégféle. Nem is nagyon akarom megjegyezni a különbségeket, elég a gyűjtőnév, meg, ha Ő tudja. Megpatkolja, aztán útjára engedi. Az meg lehuppan elénk a fűbe. Szemmel láthatólag gőze sincs, mi van vele. Nógatom szóban, hogy húzzon már el. Zoli nyugtat, majd elmegy, ha akar. Nekem mindegy, gondolom. Folytatjuk a patkolást. Egyszer csak észre vesszük, hogy a lükkent feléled. Nézeget erre-arra, oszt szárnyra kap. Tesz egy félkörívet a "pálya" felé. Mind a ketten, abbahagyva a madárabajgatást, utána nézünk. Zoli látja, hogy baj lesz. Úgy is van, a madár egyenest az üvegezett veranda felé veszi az irányt, teljes grafttal. Koppan is a következő pillanatban a feje az üvegen, és látványos dugóhúzóban landol, látszólag élettelenül.

"Szevasz!" - köszön oda neki szokott, szenvtelen hangján Zoli.
(Aztán betette egy árnyékos helyre, ahol újra feléledt, és immár a megfelelő irányba vette az útját. Azóta azonban ha hülye helyzetben megszólal valakinek a mobilja, az én reagálásom a "szevasz". Reggelente a metrón is néznek sokan, amikor a végállomáson elbúcsúzik tőlünk a magnó. Neki is küldök egy "szevaszt", elég hallhatóan.)

2. Nagyharsányban vagyunk a fotóstanítvány-barátokkal pünkösdi terepgyakon. Kellemes panzióban lakunk. Kicsit túldíszített nappali tartozik a helyhez, elég felemás ízléssel berendezve. Vacsora után azonban kellemes társalgó hely. Társaságunk néhaszőkenő tagja felfedez egy zongorát. Engedélyt kér, hogy használhassa, és meg is kapja. Füllel hallhatólag nincs meg a kellő zongorázni tudása ahhoz, hogy élvezetes lehessen az, amit művel a billentyűkkel. Ezt hamar észre is veszi. Abba hagyja, majd feltesz egy kérdést, nem egészen jól megfogalmazva:
- Van valaki, aki tud zongorázni?
Az "itt" hiányának magas labdáját villámagyú és humorú társunk csapja le:
- Én elég sokat ismerek, csak egy sincs itt.

3. Ugyanaz a társaság, csak négy évvel korábban, a Kőszegi-hegységben, de ugyanazzal a céllal. Az Írott-kőhöz caplatunk. Elég sok levegőelhasználó emelkedőn keresztül visz az út. Az egyiknek a végén a csapat megpihen. A társaság egy hölgy és úr tagja azonban sehol. Már egy jó ideje várunk rájuk, mindenféle ötletünk van, mivel töltik az időt. Ez azonban kevésbé a fotózás, mint inkább a hedonizmus egyik szakága körül forog. Egyszer csak feltűnnek. A hölgy előbb, jó tíz méterrel mögötte az úr. Mennek már feléjük a freudi kérdések. Leginkább az érdekli a társaságot, mitől van lemaradva az úr. Mielőtt a hölgy válaszolna, előhúzza a vizespalackját, nagyot húz belőle, öblöget egyet, kipök, majd iszik. Villámagyú és humorú társunk nem hagyja ki a lehetőséget:
- Ja, neked könnyebb a dolgod. Csak öblögetned kell.

4. Jó 15 éve. Tanítványommal autózok Újpalotáról Újpestre. Kicsit el vagyok gondolkodva. Az utat nézem. Megakad a szemem az utca névtábláján. Már olyan sokszor meg akartam valakitől kérdezni, most önkéntelenül kiszalad a számon:
- Ki volt az a Czabán Samu?
A mellettem ülő szőke és fiatal és nagyon vonzó hölgy válasza elismerő kacagásra késztet:
- Biztos valami híres csontváz.

5. Ma reggel. Lányom korán kelt. Megy az egyetemre, nyílt nap van. Ül kómásan a konyhaasztalnál, a kávéjába mélyed, meg füstöl is a fene enné meg. Szól a rádió, valami hírműsor, de éppen reklám megy:
- Nincs többé rossz együttlét, oda a száraz érzésnek. Próbáld ki az új ez-az-amaz gezemicét és újra örömödet leled a szeretett férfi karjai között. - Búgja álérzéki hangon egy női hang a füleinkbe az éteren keresztül.
- Neked is jó reggelt! - mondja Panni az álmosság és a bosszúság közötti hangon. Felért egy Mónár-féle "szevasszal".

Holnap lehúzok két barátommal Pacsmagra. Lassan két éve nem jártam arrafelé. Már rám fér. Jó kedvet szeretnék Nektek itthagyni...

Kapcsolódó írás: Hazatérés