2010. május 31., hétfő

Múlt Idők Masinái

Azért jó az úm. művészkörökhöz tartozni, mert egy rakás érdekes és fotogén ember közelében büntetlenül garázdálkodhatom fényképezőgéppel a kezemben.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében, Keszthelyen és Gödöllőn nagyszerű anyag található a múlt mezőgazdasági gépeiből. A múzeum vezetősége úgy gondolta, felkér néhány fotóművészt az eszközök fotózására. Ebből született a fenti címen egy kiállítás, aminek pénteken volt a megnyitója. A MAOE fotóművészeti tagozatának támogatásával négy művész, Dozvald János, Gáti György, Szél Ágnes és Tóth József képei nagyon sajátos és igazán ötletes elrendezésben vártak ránk a falon.
Majdnem el sem tudtam menni a megnyitóra, amit nagyon sajnáltam volna. A téma is vonzott, a kiállítók neve és a helyszín is.
A kivitelezés Füles (Tóth József) zsenialitásának köszönhetően igazán ötletes formában rendezte el a KEVÉS képet. Mielőtt bárki fanyalogna, annak a példájával találhattuk magunkat szembe, amikor a kevesebb a több.

A délután 3 órai kezdés miatt talán nem voltak annyian, mint amit az anyag megérdemelt volna, de ettől családias és bensőséges volt az egész esemény hangulata. Igazán jól éreztem magam, felszabadultan bóklásztam a géppel a megjelentek között. Mindenki így érezhette magát, mert szinte minden képről ez a hangulat köszönt vissza. Leginkább azt szeretem, hogy van egy viszonylag szűk csoport, akik szinte minden kiállítás megnyitóján fellelhető. Jó látni a társak iránti tiszteletet és szeretetet. Szakmai irigységnek a nyomával sem lehet találkozni ilyenkor.

Számomra külön élmény volt Dozi (nekem eddig) új oldala, Gáti Gyuri frenetikus megnyitó beszéde, az általa alapított és Fülesnek adományozott Kapa Díj, az hogy megismerhettem végre személyesen is Szél Ágnest és nem utolsó sorban Füles megunhatatlan vibrálása.

Mezőgazdasági Múzeum, 2010Mezőgazdasági Múzeum, 2010  Az örök téma (Eifert János) – Nem az eszköz számít (Szél Ágnes)
Műértés

Mezőgazdasági Múzeum, 2010

Amikor beléptem a múzeumba és elindultam a főlépcsőn felfelé, nagyon erős nosztalgia vett rajtam erőt. Rengeteg emlék fűz ehhez az épülethez, az emeleti galériához. A Nimród kiállítások aranykora. Előbb csak sóvárgó látogatóként, később kiállítóként, majd még később rendezőként is. Utoljára 2000-ben rendeztem itt a Nimród Fotóklubnak kiállítást. Jó volt visszaemlékezni. Ezért kicsit el is kalandoztam az épület közeli részletein…Mezőgazdasági Múzeum, 2010Mezőgazdasági Múzeum, 2010 Mezőgazdasági Múzeum, 2010

A kiállítás június 27-ig tekinthető meg a Városligeti Vajdahunyadvárban.

A megnyitó teljes képriportja itt tekinthető meg.

Sher Miklós, Zsila Sándor és az én riportképeim válogatása Gáti György honlapján

3 megjegyzés:

  1. Nagyszerű beszámoló! Jó lehetett jelen lenni!
    Laci

    VálaszTörlés
  2. Jó képek, de miután ismerem a kiállított képek hangulatát, nekem most ebben az esetben nagyon hiányoznak a színek... színes nincs ?

    VálaszTörlés
  3. Nincsenek Gyöngyi. Az emberek érdekeltek. Nem a kiállítást akartam bemutatni. Alig látni a képekből valamit, így ff-ben a résztvevők lépnek az előtérbe... szerintem.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails