Karácsonyi mese még Mikulásról

Hol volt nem az egyszer, egy régi, ám felületes ismerősöm megkeresett az idén azzal az elképesztő kéréssel, hogy okítsam Neki a fotografálás magasabb szintjét. Mivel nem pusziért kérte, én meg éppen a templomi egér kaszthoz tartoztam, ráálltam, mondván magamban, majd meglássuk, mint vak a pengőt.
A fejtágító órák és az egyre szaporodó terepgyakorlatok során aztán az okító-okított nexus szépen, lassan barátsággá metamorfolizálódott. Biztos azért, mert egyikünk sem egy könnyű eset a külvilág számára, és a folt előbb-utább megleli a magának való zsákot, vagy nadrágülepet.
A gyakori együttlétek során, a másik lelkébe való belepislogás mellett óhatatlanul óvatos szemhunyásokat is lehet vetni a másik családi milliőjébe.
Így került szóba a fásan kongó Faragó családi név mellett Fecónak a szépen csengő Kincső néven megkeresztelt négyéves leánykája. Annak az okán elsősorban, hogy időnként elkaparintja tőle a levedlett 20D-t és ösztönből remek képeket lődöz vele. (Holott, gondoltam magamban, meg se nagyon tudja tartani…) Azonban ez rendre visszatérő téma maradt, amit nagy hümmögve igyekeztem is gyorsan odébb terelni. Ennyit még tanultam a taszári juhásztól a birkapörkölt készítésének nemes tudománya mellé.
A mikulási hétvége előtti agypumpáláskor elütöttem a hétvégi terepezést. Szombaton dolgom volt, vasárnap meg ki akartam menni a ferencvárosi börzére. Neki sem lett volna jó, talán a szombat, de vasárnapra programja volt a Kincsével, a Vasúttörténeti Park Mikulás rendezvényére. Nosztalgiavonat oda-vissza, csinnadratta a Parkban, zsákbanfutás, miegyebek. No, most megnézem magamnak azt a gyerekfotóst! – mondtam magamban. Beajánlkoztam társnak, orvul arra hivatkozva, hogy majd fotózom őket. A csali bevált. Közben Fecónak is dolga akadt a börzén, így ott találkoztunk azon a vasárnap reggelen. Bent meg azt vettem észre, hogy az én  barátom olcsó, de jó minőségű kis kompaktokat vizslat, a kicsi lány meg nagy izgalommal figyeli az eseményeket. Kincsőnek keresett gépet. Hinnye, gondoltam, ez tényleg komoly lehet. Beszálltam tehát én is a játszmába és a két lehetőség közül ki is választottuk a jobbikat, egy jó állapotú IXUS 85IS személyében. Mivel az árus régi ismerősöm volt, még kis kedvezményt is kisíboltunk, amiből kártyára is futotta.
Mikor túl voltunk minden elintézni valón, megittam az áldomást az Ő helyükben is a vásárra. Fecó vezetett, a leány meg ugye…
A Leány? Rávetette magát a gépre, miután az apja beállított rajta minden alapot, és leformázta a kártyát. Két pillanat alatt átlátta, mikhez kell nyúlnia és már csattogott is, majd boldog izgalommal nézegette vissza a keresőn a képeit. Állam hangosan koppant, amikor kitörölte a nem jónak ítélt felvételeket. No János, mondtam magamnak, sosem lehet elég korán elkezdeni. Mire a vonatra kerültünk, szinte mindent tudott, ami neki kellett a kis vakarékról. Egészen megrendültem, a lányomon láttam ekkora örömöt, amikor két éve megkapta ugyanezt a gépet Karácsonyra. Csak Ő akkor 20 éves volt…
 
A Parkból csendben elosontam, a vásári zsibhangulat nem nekem való. Sok örömet kívántam a kislánynak első fényképezőgépéhez.
Az idei utolsó szeánszunk az Este előtt egy héttel volt. Természetesen megtörténtek a kölcsönös miegyebek. Barátom ajándékain egy vidám hóember csücsült. Kincső készítette nekem és küldte el az Apjával. Egészen meghatódtam, én nem is gondoltam semmire Vele kapcsolatban. Azóta azonban ott várja a már előre begyűjtött ajándékok között, az Apjától kapott két csomagon az Estét, hogy azoknak a tartalmát is megismerjem az Ő kis szíve mellett. Kicsi Kincső, legyen az én ajándékom Karácsonyra ez a bejegyzés Neked!

Boldog Karácsonyt Nektek is Kedves Barátaim Mind, akik kísérgettük egymás blogkalandozásait egész évben. Sok jó, meleg érzés járja át a szíveteket a Legszebb Ünnep Estéjén!