2010. május 10., hétfő

Pacsmagi HováMé'z

20 hónapi távollét után ismét a Pacsmagi Független Köztársaság vendégszeretetét élvezhettem. A kényszerű száműzetés a tavalyi sok munka és annál kevesebb idő miatt következett be. A barátság és a hely hangulata azonban töretlen. Sőt, komoly változásokkal szembesülhettem. Hová méz? - Pacsmag, 2010. május A legfontosabb, hogy a madarászás mellett folytatott földművelés háttérbe szorult, kizárólag csak a helyi használatra korlátozódik, viszont a méhészet lépett előtérbe. Mónár Zoli szerint: "legyenek már olyanok is itt rajtam kívül, akik dolgoznak." Ez egy kicsit ugyan sarkos fogalmazás, de a területgazdától elnézhető. Nekem mindenesetre új volt a dolog. A pergetést pl. nagyon élveztem, a család befogást azonban tisztes távolból szemléltem. Azért töltődtem és fotóztam is. Remélhetőleg a sebtében kiválogatott képek adnak belőle valami ízelítőt.
Csillaghúr fantázia - Pacsmag 2010. május
Talán az időm engedi a héten, hogy egy bővebb albumot közzé tehessek a Picasa-n. Addig is a mézes történetet had egészítsem ki egy virággal és egy tájjal is. Az út nagyon kellemes volt. Jókat aludtam, főzőcske is volt. Vendéglátóim mexikói menüt rendeltek. A méhészkedő órák mellé örömmel járultam hozzá egy kiadós chilivel. A táj gyönyörű volt, az időnk is kifogástalan. Iró Zotyó barátom jóvoltából komoly technikát használhattam. Ezzel fel is tette a mércét. Kicsit sandábban nézegettem ma reggel az öreg 350D-t. Most vagy bankot rabolok, vagy visszaszokom hozzá? Egyelőre maradok azt hiszem, az utóbbinál...
Májusi hullámzás - Regöly, 2010. május

8 megjegyzés:

  1. Na, azért Rikert is megemlíthetted volna (10-22)
    A mexikói chilis bab hibátlan volt.

    VálaszTörlés
  2. Tetszik a tájad! Tökéletes szerkesztés, szép fények, egyensúly, harmónia. Szép.

    VálaszTörlés
  3. A virágos kép nagyon tetszik János!!

    Örvendek, ha jó időtök volt :o) és vájuk azért ide is a bővebb képes beszámolód :o)
    Addig is további jó munkát :o)

    Kristina

    VálaszTörlés
  4. A virágos kép valami csoda!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép a virágod és a tájad is.
    Biztos szép kirándulás volt.
    Várom a további képeket.
    Üdv

    VálaszTörlés
  6. Biztos jó buli lehetett! Mó'nár nem volt morgolódós hangulatban? :)

    A fotók nagyon szexik, bocs de ez jutott eszembe mind a kettőnél. :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a véleményeket.Magam nem tudok a virág és a táj között választani. Az első csak a hangulatért és a szép fényekért került fel. Zsolt, teljesen természetes, május a szerelem hónapja :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails