"Az én Óbudám"

Gyorshír:

"Az én Óbudám" – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata által kiírt fotópályázat kiállítása az Óbudai Társaskörben, III. Kiskorona utca 7.

Megtekinthető május 9-ig.


Az Óbuda újságban megjelent cikk a kiállításról:

A MI ÓBUDÁNK
Gondolatok „Az Én Óbudám” fotópályázatról

Az egyik szemem nevetett, a másik meg sírt, amikor értesültem a fotópályázat kiírásáról, mert szinte vele egy időben fel is kértek a zsűriben való részvételre. 27 éve élek Óbudán, lassan az életem felét töltöm lakosként és fotográfusként a kerületben. Mindig is reménykedve vártam a kezdeményezést, aminek keretén belül valamiféle képet lehet alkotni arról, hogyan látják a képrögzítés megszállottjai ezt a sokképű kerületet. Nagy örömmel, jelentős megtiszteltetésnek vettem az értékelésben való szerepvállalást, ugyanakkor fájó szívvel mondtam le arról, hogy pályázóként mutathassak be egy szeletet az én Óbudámról.

Mint minden újnak mondható, vagyis még nem „bevezetett” pályázatnak megfelelően látszólagosan szerénynek mondható volt a nevezett szerzők és a beérkezett pályaművek száma. (Ez utóbbi azonban a – nagyon helyesen gondolt – mennyiségi korlátnak volt köszönhető.) Egy ilyen jellegű megmérettetés az első kiállítás után nyeri el valós értékét. Az elmaradók egy színvonalas tárlat, az értékes díjak láttán kedvet kapnak a későbbiekben esetleg folyamatossá váló kiírások során maguk is részt venni az elkövetkezendő pályázatokon. Ezért múlott most elég sok a beérkezett képanyag minősége mellett rajtunk, értékelőkön is, hogy a kézenfekvő lehetőségekből milyen válogatást tartunk érdemesnek bemutatni a közönségnek, melyik képeket javasoljuk díjazásra.

Amikor kiraktuk a Városháza tanácstermében a pályamunkákat, azért szembesültünk azzal, hogy az elsőre kissé szerénynek gondolt képmennyiség még egy ilyen nagy termet is képes kinőni, mivel a teljes anyagot nem tudtuk elhelyezni a tárgyaló asztalokon. Az első körben ezért rögtön leemeltük azokat a képeket, amelyikeket egyhangúan, mind az öten (illetve hatan, mivel a tárlat helyszínéül szolgáló Társaskör képviselőjeként jelen volt az intézmény szakértője is) a kiállításra alkalmatlannak gondoltunk. Ebben a technikai és esztétikai, valamint a méretbeli kifogások mellett azok az előre megbeszélt szempontok is vezéreltek bennünket, miszerint nem tekintjük a kiírásban foglaltaknak megfelelőnek azokat a jellegű munkákat, amelyeken nem fedezhető fel egyértelműen az óbudai helyszín. Itt azokra a természet-, illetve részlet-, minimál- vagy emberábrázolási megoldásokra gondoltunk, amelyek bár ugyan biztos Óbudán készültek, ez a motívummal együtt ábrázolt, vagy éppen nem ábrázolt környezetből azonban nem derült ki egyértelműen. Egy lepusztult kapurészlet rozsdásodó kilinccsel, vagy egy leánykökörcsin, ha csak önmagában van lefényképezve, minden egyéb külső, a felismerhető helyszínre utaló jegy nélkül, végül is a kívülálló szemlélő számára bárhol készülhetett. Ezzel a pályázat évenkénti megújulása érdekében gondolkodtunk előre, nem akartunk már most legitimitást adni a későbbi, ilyen jellegű képi megoldás számára.

Az első leszűkítés után már egy átfogó képet kaphattunk arról az anyagról, amiből a kiállítást kellett összeválogatnunk. Innen kezdve pontozásos alapon kezdtük el a képek mennyiségének a további szűkítését, mivel az asztalon maradt anyag többszörösen meghaladta a kiállításra szánt mennyiséget. Kis papír zsetonokat helyeztünk el azokon a képeken, amelyeket kiállításra javasoltunk. Az üresen maradt képek kikerülésével egyre közelebb kerültünk a bemutatható mennyiséghez. Ekkor kértük a pályázat szervezőjétől, hogy válogassuk ki azokat a képeket, amelyek az úgynevezett profi, illetve ifjúsági kategóriában külön kerülhetnek értékelésre. A hivatásos kategóriába nevezett képeknek a mennyisége sem, de az ebben a körben elvárható kiemelkedő technikai és esztétikai színvonala sem igényelte azt, hogy elkülönítve értékeljük őket, ezért a felnőtt kategóriát összevontuk. A 21 éven aluli, ifjúsági korcsoportban mindössze egy szerző egy képe maradt állva a kapott pontok alapján. Így ezt a kategóriát, illetve a szerzőt egy különdíjjal javasoltuk díjazni.

Az egy zsetonnal értékelt képek átnézése, együttes megvitatása és kiszűrése után alakult ki a kiállításra javasolt képek végső száma. Itt már akadt némi vitánk, és mivel érveinkkel nem igazán jutottunk dűlőre, többségi szavazással döntöttünk. A díjak elosztása ezzel szemben a legnagyobb egyetértésben történt. Két kép kapta a maximálisnak számító öt pontot, ezek közül kellett – legalább is akkor még úgy gondoltuk – előbb érveléssel, majd később többségi szavazással döntenünk az első illetve a második díj sorsáról. Az eredmény után megnézve a képek hátuljait, az azonos jeligéből kiderült, hogy egy szerzővel állunk szemben, így az első díjat ennek az egy szerzőnek és két képének tudtuk kiosztani. Két négy pontos képünk volt, itt többségi szavazással döntöttünk a remek, Flórián téri aluljáróban készült zsánerkép javára a Gázgyárat ábrázoló épületfotóval szemben. A kiírók jóvoltából öt különdíj kiosztására is lehetőségünk volt. Ebből egyet már az ifjúsági képnek adományoztunk. A fennmaradó néggyel a különféle – általunk meghatározott – témakörökben legjobbnak ítélt képeket jutalmaztuk. Volt az anyagban egy figyelemreméltó sorozat a pusztulásra ítélt (?) Gázgyárról. Az egyetlen sorozatnak értékelhető képsor volt, s bár egyenként egyiket sem tudtuk kiemelni, a négy bent maradt képből hármat a zsűri, úgynevezett művészeti különdíjával értékeltük. Ezt a fajta kategorizálást a jövőben kiírt pályázatok során is jó lenne figyelembe venni. Talán lesz annyi ifjúsági és professzionális kép, hogy azokat külön kategóriákban értékelheti az akkori zsűri és marad így az öt különdíjra is lehetőség.

27 szerző 34 képe kerülhet a Társaskör falaira. 9 pályázó 12 képe részesült díjazásban. Ez a száraz jegyzőkönyvi adat azonban nem takarja, hogy mi is látható valójában majd a tárlaton. Egy sajátos metszet a mai Óbudáról, mai óbudaiak szemszögéből. Kerestük azokat a pillanatokat, amiket mi is megélhettünk már, vagy ha nem, akkor azonosulni tudtunk velük. Abban a reményben tárjuk a látogatók elé a kiállítást, hogy válogatásunk érdekes képet adhat a fényképezés óbudai lehetőségeiről, és a továbbiakban még több kedvet ad mind szélesebb köröknek ennek a látómezőnek a kibővítésére. A fotó dokumentációs ereje vitathatatlan. Egy ma készült kép tartalma ebben a korban lehet semmitmondó, mert mindennapos. Egy elkövetkezendőnek azonban felbecsülhetetlen érték. És hatványozottan az, ha a riportázs mellett magas színvonalú technikai és esztétikai tartalommal is bír. Ezért van fontos szerepe ennek a pályázatnak, és ezért üdvözöltük mindannyian nagy lelkesedéssel. Bízunk benne, hogy a kezdeményezés nem erre az egy alkalomra szólt, és a pályázat hagyománnyá nőheti ki magát. Ennek óriási a jelentősége abban, hogy az utánunk jövő generációknak értékes képi örökséget menthessünk át kerületünk mai képéről. És ehhez nem elég az Óbudán élők „szeme”. Jó lenne a kiírást kibővíteni az itt dolgozók, tanulók körére, és azokéra, akik szeretnek idelátogatni a város, vagy az ország bármely pontjáról, mert jól érzik itt magukat. Mindenkinek megvan, meg lehet az „Én Óbudája”. Hívjuk egybe őket, hogy a sok személyes névmásból egy lehessen az egyedüli fontos: A Mi Óbudánk!

Vajda János fotóművész, a zsűri tagja