Itt van az ideje, talán lassan el is virágzanak. Ennek azonban csak örülhetünk, mert hamarosan termésbe fordulnak és megajándékoznak bennünket hamvasan mosolygó gyümölcseikkel. A sárgabarack az egyik kedvencem. Akármilyen formában. Úgy, ahogy van, akár a fáról közvetlenül, dunsztos-, vagy pálinkásüveghez igazítva az állagát, jöhet! Anyám mázsaszámra főzte be. 100 üveggel biztos elrakott lekvárnak. (Jó, akkor ez legalább olcsó volt.) Egyszer rajtakaptak éjszaka a spájzban, amint egy literes üveg végét kanalazom ki. Kezdték érteni, miért fogy olyan gyorsan... Voltam vagy 10 éves???
Fiatal koromban a kedvenc reggelim egy félbevágott zsemlecipó volt, vastagon megvajazva mind a két fele, és egy negyedüveg lekvárral meg is rakva. Lement mellé egy liter tej is. Még volt kapacitásom. A sárgabarack-lekváros palacsintával csak a tésztájába reszelt almás vetekedhetett (jó vastagon megszórva fahéjas porcukorral). Anyám azt telente szokott készíteni. A központi fűtés csapnivaló volt (ja kérem, kis pénz, kis szolgáltatás). Ha hideg volt odakinn, akkor odabent is, és akkoriban volt bőven. Így kiszorultunk a konyhába. Valami mindig sült, és attól ott legalább meleg volt. Nagyon szerettem kint ücsörögni a kis sámlin, míg Anyám sütögette a jó vaskos, almareszelékkel telt tésztákat. Nem nagyon kerültek tálra, ott helyben, forrón faltuk őket és jókat röhögtünk.
Általános iskolás osztályfőnökömnek sosem tudtam megbocsátani, hogy egy családlátogatást pont palacsinta sütésre időzítette. Nem elég, hogy részletesen beszámolt a nem éppen jó cselekedeteimről, de fel is falta az összes lekváros palacsintát, csak a kakaósból, meg a túrósból hagyott. A túróst sosem szerettem, ma sem. Minden másban igen, palacsintában nem, nem tudom miért? A kakaós meg olyan unalmas ízű, de ha nincs más, jöhet.
Gyerekként a világból ki lehetett a szilvalekvárral kergetni (a csülökpörkölttel is :). A derelyét is barackkal kellett készítenie Anyámnak. Barackos gombóca valami mese volt (a mag helyére mézes diót tett), bár abból szerettem a szilvásat is. Ma már nagyon is szeretem lekvárnak is, nem csak szatmári, vagy őrségi párlatként, mint ahogy ráéreztem a feketeribizke és az áfonya lekvárállagának nagyszerűségére is. A barack azonban ma is az első számú alapanyag. (Na jó, az eper csak azért nem, mert nem vagyok Krőzus, hogy azt a mennyiséget beszerezzem, amiből jutna lekvárnak is, befalni csak úgy, és még száraz pezsgős kellemes hangulatú estékre is.)
Lám, kezembe akad egy kép, és hová el nem kalandoznak a gondolataim ennek a vasárnapi semmitmondásnak az okán...
Fiatal koromban a kedvenc reggelim egy félbevágott zsemlecipó volt, vastagon megvajazva mind a két fele, és egy negyedüveg lekvárral meg is rakva. Lement mellé egy liter tej is. Még volt kapacitásom. A sárgabarack-lekváros palacsintával csak a tésztájába reszelt almás vetekedhetett (jó vastagon megszórva fahéjas porcukorral). Anyám azt telente szokott készíteni. A központi fűtés csapnivaló volt (ja kérem, kis pénz, kis szolgáltatás). Ha hideg volt odakinn, akkor odabent is, és akkoriban volt bőven. Így kiszorultunk a konyhába. Valami mindig sült, és attól ott legalább meleg volt. Nagyon szerettem kint ücsörögni a kis sámlin, míg Anyám sütögette a jó vaskos, almareszelékkel telt tésztákat. Nem nagyon kerültek tálra, ott helyben, forrón faltuk őket és jókat röhögtünk.
Általános iskolás osztályfőnökömnek sosem tudtam megbocsátani, hogy egy családlátogatást pont palacsinta sütésre időzítette. Nem elég, hogy részletesen beszámolt a nem éppen jó cselekedeteimről, de fel is falta az összes lekváros palacsintát, csak a kakaósból, meg a túrósból hagyott. A túróst sosem szerettem, ma sem. Minden másban igen, palacsintában nem, nem tudom miért? A kakaós meg olyan unalmas ízű, de ha nincs más, jöhet.
Gyerekként a világból ki lehetett a szilvalekvárral kergetni (a csülökpörkölttel is :). A derelyét is barackkal kellett készítenie Anyámnak. Barackos gombóca valami mese volt (a mag helyére mézes diót tett), bár abból szerettem a szilvásat is. Ma már nagyon is szeretem lekvárnak is, nem csak szatmári, vagy őrségi párlatként, mint ahogy ráéreztem a feketeribizke és az áfonya lekvárállagának nagyszerűségére is. A barack azonban ma is az első számú alapanyag. (Na jó, az eper csak azért nem, mert nem vagyok Krőzus, hogy azt a mennyiséget beszerezzem, amiből jutna lekvárnak is, befalni csak úgy, és még száraz pezsgős kellemes hangulatú estékre is.)
Lám, kezembe akad egy kép, és hová el nem kalandoznak a gondolataim ennek a vasárnapi semmitmondásnak az okán...
köszönöm, hogy felidéztél ennyi sok szép emléket gyerekkorodból. nekem is eszembe jutott pont ez-az, pl. hogy én is mindig a legjobban a sárgabaracklekváros palacsintát szerettem, a túrósat meg sosem (annyira), aztán ott volt nagymamám derelyéje - szigorúan szilvalekvárral. tavaly augusztusban teljesen rámjött a befözhetnék és egy szombaton, amikor féláron volt a francia sárgabarack jól bevásároltam és olyan finom lekvárt föztem (életemben elöször), lassan elfogy, remélem az idén is kifogok valami jó kis akciót, mert itt különben a baracknak is aranyára van.
VálaszTörlésazt el is felejtettem az elöbb, hogy a kép nagyon szép!
VálaszTörlésKöszönöm hamburgfoto! Nem gondoltam volna, hogy ffi fog először írni, de kifejezetten jól esik. Egyre több mindenben egyezik az ízlésünk. Köszönet a képért is :)
VálaszTörlésPalacsinta sárgabarackkal!
VálaszTörlésGombóc fahéjas szilvával! :))
Egyszer versenyeztünk südő kornukban unokatestvéremmel gombócevésben. Harminc körül feküdtünk ki. Igaz nem édesanyám kélszítette, abból tíz is éppen elég.
Az acsodás gyermekkor!
Köszönöm, hogy eszembe juttattad!
Laci
jános, ha a ffi férfi akar lenni, akkor érdekelne, hogy miböl következtettél?
VálaszTörlésUpsz, lehet, hogy tévedtem? Elnézést, ha mellélőttem a nemmel kapcsolatban, nagyon szégyelleném :)
VálaszTörlésRajli, köszönöm, ha visszavihettelek, én is onnan írtam :)
VálaszTörlésCsodás kép, szívet melengető emlékekkel. :)
VálaszTörlésAz én Anyukám is mindig egy csomó s.barackot főzött be. Abból ma már inkább (sajnos kipusztult a sokat termő fa) kevesebbet. De így is sikerült neki tavaly is mindenféléből vagy 150-160 üveget elrakni (dzsem, befőtt stb.)
És az én Anyukám is úgy csinálja a palacsintát, hogy reszel bele almát. Bizony fahéjasan az igazi... :)))
Elképzeltem a spájzos jelenetet, egy csupa maszat, dudára lakott kisfiúval... mókás lehetett nagyon. :DDD
Köszönöm Ildinyó. Biztos maszatos voltam, már nem emlékszem, de ráadásul nem is laktam dudára :) Úgy látszik, ez az almás palacsinta recept közkeletű...
VálaszTörlésNa igen... gondolom mert megzavartak a lakmározásban... :)) Persze a maszatot, meg a jóllakott pocakot én láttam csak hozzá. Úgy még viccesebb. :D
VálaszTörlésA kedvenc reggeliről eszembe jutott még, hogy nálunk a Másik Felem tud megenni egyszerre vagy fél kiló kenyeret, majdnem egy üveg Anyukám féle almadzsemmel. És hozzá majd 1 liter tej is lecsúszik. Na jó, azért már öregszik, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit kevesebb. :)
Gondolom idősb vagyok a Másik Felednél :) ma már nem megy ezekből ennyi. Valamikor két káposztás lángos után még beszaladt 20 palacsinta, de hol van az már... Az almás palacsintából is 6-8 után elég, igaz vacsora után :D
VálaszTörlésez édes bejegyzés János :o) a kép is tetszik nagyon!!
VálaszTörlésÖrülök a megújult blognak is!!
Kristina
jános, csak kicsit löttél mellé, de nem baj:-) tévedni emberi dolog:-) plána, ha valaki olyna szép képeket tud készíteni és ilyen szép emlékeket felidézni. szóval nem kell szégyenkezned, ez a virtuális világ már csak ilyen;-)
VálaszTörlésKöszönöm kristina, mindent :) Kedves hf! A nem igazán nem számít. Ennél rosszabb mellé lövésem ne legyen :) A nicked férfiasnak tűnt, de bókolni csak egy Nő tud így :) Köszönöm!
VálaszTörlésÓóóóó, ez nálunk is így volt! :) Volt egy csodálatos barackfánk, ceglédi óriás. Rengeteget termett és hihetetlenül finom volt! Anyu és a nagyi annyi lekvárt tettek el, hogy azzal volt tele a spájz! És hogy imádtuk. Minden reggelire vajas-baracklekváros kenyeret kértünk.
VálaszTörlésAnnyira sokat ettem belőle gyerekkoromban, anynira szerettem, hogy most már felnőttként bármilyen másik lekvárt megeszek inkább, mint a sárgabarackot... Besokalltam. :))
Nekem a pöntyörős héjú szilvalekvár az abszolút kedvenc most. És igen. Hideg tejjel! :)))
Én nem tudok besokalni belőle :) Tessék mondani, milyen héj a pöntyörős? :D
VálaszTörlés:)))
VálaszTörlésHát olyan.... pöntyörős! :)) Tudod.
Lehet, hogy leesett a tantusz. Igen, ha szilva, legyen pöntyörős :D Úgy a jó, pöntyörgetni is, nem baj, ha sokáig is kell főzni...
VálaszTörlés