Hamis tavaszi pásztortarhonya

Hamis, mert minden pásztor étel, ami nem bográcsban fő, nem az igazi. Tavaszi egyrészt, mert a Tavasz utcában készült, másrészt mert nem a klasszikus pásztor alapokból. Tegnap a hölgyeknek kedveztem, ma meg a férfinépnek próbálok ezzel a bejegyzéssel, meg irigykedem is gasztroblogokra, mennyi csicsergés megy alattuk :)

Ezen a kaján már régóta gondolkodtam, mert szeretem ugyan a szárazkolbászt, de a pásztortarhonyát egy kicsit unalmassá teszi. Arra gondoltam, ha úgy adódik egyszer elkészítem füstölt csülökkel. Lehetne tavaszi azért is, mert tavasszal készült, de ez nem jelentős érv, a helyszín inkább. Ennek ellenére a tavasz is közrejátszott, mert végre eljött az az idő, hogy a jobbik felem a hétvégéit a birtokán tölti. Lányom dolgozott mind a két nap, így a főzés rám maradt, és szabad kezet kaptam, ami azt jelenti, hogy vehetek, főzhetek, amit akarok, ha én finanszírozom. Így szombat reggel kiballagtam a piacra, hogy kitaláljam, mit rakjak össze. Mivel eszem ágában sem volt mind a két napra mást készíteni, levessel sem nagyon bíbelődni, valami kiadós egytálzabában gondolkodtam. Ekkor ugrott be, hogy itt az alkalom a csülkös tarhonya (én otthon tarhonynak hívom, mert egyszer polemizáltunk sznob körökben azon, ha a rizsa, nem rizsa, hanem rizs, akkor a burgonya az burgony, a tarhonya meg tarhony) első fellépésének. Végig is vizslattam a húsos standokon a disznó hátsó lábszárak füstölt verziójú felhozatalát, és találtam is egy szép, másfél kilós egyedet. Olyan finom füstölt illata volt, hogy nyert, igaz drága is. Paprika, paradicsom csillagászati árakon (igen, ezt is lecsósan szeretem!), így ezt a részt konzervvel helyettesítettem. Csak hagymát, meg burgonyt kellett vennem. A piacon kaphattam volna – biztos nagyon finom – házi tarhonyát, de valamiféle ősi szokásból kifolyólag csak a gépi tarhonyát tudom megenni. Az általánosban úttörőgombócnak hívtuk. Nemcsak ettük, gyűjtöttük is. Kiszárítva remek köpőcső töltelék volt. Azért, meg egy pár sörért beugrottam a kisboltba. Más volt otthon. (A sör nagyon fontos része ennek az ételnek, vagyis nem, a szakácsnak, hogy felszabadultan tudjon improvizálni.)

Hozzávalók:
1,5-2 kg füstölt hátsó csülök
1 kg krumpli (azért is!)
0,5 kg hagyma
0,5 kg "úttörőgombóc"
0,7 kg paprika/paradicsom, vagy ü. natúrlecsó
0,2 kg kenyér, vagy akármilyen szalonna
3-5 gerezd fokhagyma
5-10 deka őrölt paprika
1 erő- vagy marhahúsleves kocka
só/vagy Vegeta, őrölt bors, erősparika ízlés szerint
fél deci olaj, a típusát szabja meg a tárcád

Előkészítettem az alapokat. Összekockáztam a szalonnát, a bőrét gondosan félre tettem. A hagymát apró kockákra vágtam, a meghámozott krumplit pedig kb. 2 centisekre. A fokhagymát is gondosan összetörtem.
Ezután odatettem a jól átmosott csülköt előfőni. Későn keltem, kezdtem éhes lenni, ezért a kuktát halásztam elő, pedig nem szeretem, nem is szoktam benne főzni. Mindegy gondoltam, ezt is meg kell próbálni, nyerek vele egy félórát. Tettem a víz mellé néhány szem egész borsot, meg két babér levelet. Nem tudom, miért, biztos az időközben felbontott sör súgta a fülembe.

Eközben a teflon serpenyőben el kezdtem a szalonnát kiolvasztani. Ennyiben legyen hagyományos a kaja, a pásztorok is szalonnából olvasztott zsírral főznek. Amikor szépen összetöpörödtek, leemeltem a serpenyőt és kihalásztam a töpörtyűket. Azok majd visszakerülnek a lecsóba. Ha kicsit kevesebb a zsírja, önts hozzá egy kevés olajat. Ennek elég volt. Belezúdítottam a tarhonyát, hogy megpiríthassam. (Ezzel mindig dilemmában vagyok, vajon a pásztorok is pirították-e a tésztaféleségeket? És mikor, miben, hogyan? Mindegy, én szeretem pirítva, és lehetőleg úgy, hogy ne legyen egyenletes. Jól mutat a kajában a tarka-barkatarhonya.

Közben, úgy egy félóra után, hogy a kukta el kezdett fütyülni, úgy gondoltam neki eshetek a csülöknek. Jó sokat eltökörésztem a kuktával, míg rájöttem, hogyan jutok a húshoz. Le is forráztam magam, de Raindroptól tudom, hogy ilyenkor a szóhasználat lehet szabados, és ez segített. (Meg a belsőleg alkalmazott sörkúra) Lehetne addig főzni, hogy a csontot csak ki kelljen fordítani belőle, de én jobb szeretem lefaragni. Maradjon csak rajta "csömböllék" (pacsmagi szleng). Úgyis visszarakom az ételbe azt is. Ott tovább fő az is, ami rajta marad, és milyen jó a cupákot lerágicsálni, nem? Takaros kockákra vagdaltam a húst. Bőrt, koleszterint is rajta hagyva. Ezek nélkül nem csülök a csülök! Átszűrtem a főzőlevet. Azzal öntöm majd fel az ételt.

Kerestem egy nagy edényt, mert sejtettem, hogy ez ipari mennyiség lesz. Az olajon el kezdtem párolni a hagymát. Én nem szeretek pörkölni. Ezt a bográcsban főzőktől tanultam. Ők a végén paprikáznak. Nem szeretek én sem vigyázni arra, nehogy megkeseredjék a paprika. (Azt nagyon utálom. Napokig nem megy ki belőlem az íze.) Mikor jónak ítélem, rászórom a húst és rázúdítom a lecsót is. Mehet a fokhagyma, a csont, a szalonnabőr és a töpörtyűk is bele, meg a leveskocka, és ha szereted, az erőspaprika is (én igen). Hagyom egy kicsit összerottyanni és felöntöm a húslével. Miután elfőtt a habja, megy bele a krumpli is. Felforrás után annak is van habja, azt ilyenkor már inkább elkotrom, mert a krumpli hamar elfő. Most kóstoltam, köll e bele só? Nekem nem kellett. A csülök meg a leves kocka épp eléggé ízesített, még a tarhonya után sem kellett sóznom/vagy Vegetáznom. Most raktam bele a paprika felét. Már csak a tarhonyát kellett hozzáadnom. Úgy ítéltem meg, hogy elég rajta a folyadék, nem nagyon kellett vizet odakészítenem. Így főtt még 25 percig. Időnként óvatosan kotorni kell, mert a tarhonya képes odakapni az aljára, de tényleg óvatosan, ne törjön a krumpli, mert az nem szép és az egész olyan is lesz, mint a malter. Mikor kb. 5 perc volt még hátra a főzésből, hozzáöntöttem a paprika másik felét is. Amikor letelt az általam gondolt idő, megkóstoltam mindent, át vannak-e főve? Minden nagyszerű volt, de kicsit levesesebb volt a kelleténél. Nem baj, kiemeltem a cupákot, és lefedtem az edényt. Amíg elvoltam a csonttal, a tarhonya szépen felszívta a feles leveket, és minden olyan lett, ahogy az én Nagykönyvemben el volt gondolva.

Amikor terítettem magamnak, akkor jutott eszembe, hogy le is kéne fotózni, hátha egyszer bejegyzés lesz belőle. Ildinyótól tanultam, hogy takaros zsemlét kell a tál mellé tenni. Elvettem az odakészített fehérkenyér szeleteket (hja, kérem, fő az egészséges táplálkozás!), és kerestem zsemlét a megfelelő helyen. Szerencsére találtam, nem olyan szépet, mint az Ő fotóin, de zsemle (vagy lye?)! A többivel nem vacakoltam, mert túl jó illatok voltak, és a delet is rendesen harangozták a bárzsingomban. Azt is megtanultam a gasztrofotósoktól, hogy díszíteni kell az ételt. Nem volt semmi, amit rátehettem volna, a ginkólevélért meg letököltek volna a nőcik. Gondoltam egyet, és rátettem a szalonna bőrét. Ennek ellenére el van kapkodva a kép, nincs jól komponálva, a morzsákat sem sepertem le, szalvétát sem tettem, de baromi finom volt a kaja. Még a harmadik napon is, mert addig tartott :)

(Aki szereti a csülkös, vagy a bográcsban készült ételeket, annak itt egy másik recept!)