2010. április 2., péntek

A lélek böjtje

Közel 2000 éve, az Emberiség lelki nyomorának oltárán feláldozott Megfeszített Szeretet lenézett kínjai közepette a hármas keresztfa előtt állókra. A közönyös légiósokra, a saját önteltségükben pöffeszkedő farizeusokra, a gúnyolódó csőcselékre. Szeme megpihent a kezeiket tördelő János apostolon, az Anyán és a később prostituáltnak ledegradált Szerelmen, Mária Magdalénán. Szemét az égre emelte, és az egyik evangelista szerint így szólt:
"Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek."
(Lukács 23/34)
Triptychon – Tata, 2007 A mai napig, de talán manapság igazán nap, mint nap kell szembesülnünk a bennünk élő Szeretet elpusztítási vágyának vad dühével. A "jólelkű" többség lelkére mért egy-egy csapás a frissen vakolt, vagy burkolt falak összefirkálása, a szemetesek felgyújtása, a díszburkolatok összezúzása, a járművek üléseinek összevagdosása. Had ne soroljam. Ti is remegő gyomorral, ökölbe szorított kézzel szembesültök a megrongált sírokkal, vagy a parkok lerombolt padjaival. És a hírekről ne is beszéljünk. A legképtelenebb bűncselekményekkel, terror akciókkal bombáznak bennünket azok miatt, akikben nem tudott gyökeret verni a Megváltó által mindannyiuk számára elnyert megbocsátó szeretet. Olyan nehéz ilyenkor megfelelni a Krisztusi szavaknak...

Pedig a Húsvét eljövetelét felvezető mai nap erről szól. Az eddigi egyik legnagyobb médiumnak ezért szabatott ki az a sors, hogy saját kínhalálával váltsa meg számunkra az örök üdvözülést. Csupán annyit kell tennünk, hogy az Ő(!!!) tanításai szerint éljünk. Csak sokszor olyan nehéz. Azt hihetnénk, hogy ez a kívülről bennünket ért hatások miatt van így. Ez azonban csak látszat, mert tudnunk kell azt is, hogy minden elsősorban belülről jön. Hogy hagyjuk-e magunkban eluralkodni a ránk lőtt nyilak mérgét? Vagy tényleg odatartjuk-e pofon vert arcunk érintetlen felét is, s cipót dobunk-e vissza a kő helyett?
Nem a "bűnök" melletti gyáva, vagy félszeg félre sandításról "prédikálok" én itt. Mert ezek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és a csendes, magunk között elejtett suttogás sem ér sokat. Ha tudnánk a helyes megoldást, biztos élnénk vele. Ez az egyik legnagyobb átkunk: az erőszak szava még mindig túlordítja a lelki romok felett sírók jajveszékelését.

Kálvária – Pesthidegkút, 2008 (Egy pillanat az 55-ből)A Húsvét előtti Nagyböjt a test méregtelenítése mellett a lélek megtisztítását is kéne, hogy szolgálja. A lélek böjtjét szinte fontosabbnak is tartom. Ebben az időszakban igenis tartsuk vissza magunktól a lélekgyógyító orákulumokat, hogy észre vehessük magunkban a mérgeket, amik énünkön élősködnek. Szálljunk alá önnön mélységeinkbe, merjünk szembe nézni démonainkkal, hogy legyőzhessük és kiűzhessük őket. Mert amíg bennünk élnek, erősebbek az angyalainknál. Szárnyaik enyhet, hűvöst adó nyugalmát, gyógyító szavukat csak akkor hallhatjuk tisztán, ha csak ők lakoznak bennünk. Ám ezt az állapotot csak mi teremthetjük meg magunknak. Ehhez is nehéz keresztúton keresztül lehet csak eljutni. Mindenkinek megadatott a sajátja. Kálváriáinkat magunknak kell megjárnunk, de az úton a Megfeszített tanításainak a magunkba fogadása segíthet át a nehézségeinken...

6 megjegyzés:

  1. A bejegyzést nem a holnap beköszöntő Ünnep hangulatának az elrontására szántam. Csak épp ma reggel szembesültem megint az Árpád-hídnál a frissen kicserélt burkolat megrongálásával. Ma, ezt nem hagyhatom szó nélkül... Még ennek a hangos csendnek van itt az ideje...

    VálaszTörlés
  2. Pesthidegkúti képre már korábban felfigyeltem (a Nimród oldalán láttam, azt hiszem) Tetszett már akkor is ez a merész vágás. A formátum ellenére szép, arányos a kompozíció (még a bal alsó világosabb folt a kővel is az egyensúlyt szolgálja). A távolinak hatnak a keresztek, az odavezető út pedig rögös, sziklás, szúrós növényeken vezet keresztül. Nem könnyű oda eljutni - a megváltásért áldozatot kell hozni..

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Joruba!
    Én nem is emlékeztem, hogy ez a kép benne van a Nimród galériában...
    Egyébként, szeretem a nyújtott, álló képformátumot. Még egy előadásra is meginvitáltak a Fényecsetbe, hogy miért használom.

    VálaszTörlés
  4. "És böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben Jézus Krisztus példáját követi, aki negyvennapos pusztai tartózkodása során megszentelte a böjtölést. Böjtölésed akkor nevezhető kereszténynek, krisztusinak, ha valóban Jézus Krisztus böjtöléséhez hasonlít. Okában: ha Isten irántad való szeretetének megtapasztalása késztet rá, hogy csak vele legyél és rá figyelj, testben-lélekben ráhangolódva az ő akaratára. Céljában: ha testi, szellemi és lelki életedet valóban meg akarod nyitni a Szentlélek előtt, hogy ő töltsön el és működjék benned. Módjában: ha a rejtekben, szíved pusztaságában akarsz Istennel együtt lenni. Gyümölcsében: ha az Úrral való bensőséges együttlét áldásai kiáradnak a körülötted élőkre is. A modern kor emberét nem annyira a külsőségekben kimerülő böjtölés kísértése fenyegeti, mint inkább a böjt teljes elhagyása. Igaz, böjtnek szokás manapság nevezni a különböző tavaszi tisztító-méregtelenítő kúrákat, de ezeknek semmi köze Krisztushoz, így a keresztény böjtöléshez sem. Mindenekelőtt szívedet-lelkedet méregtelenítsd, akkor van esélyed rá, hogy Istennek tetsző lesz a böjtölésed. Amíg magadra figyelsz, böjtölésed önbecsapás és bálványimádás; amint Istenre tekintesz, helyesen fogod látni önmagad és testvéredet, s azt is meglátod, hogyan törheted össze az igát, melyet mások nyakába akasztottál."
    Barsi Balázs ferences szerzetes

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Gyöngyi! Szívem szerint lecserélném ezzel az idézettel a bejegyzésben lévő írásomat...

    VálaszTörlés
  6. Nehogy megtedd ! :) Viszont örülök, hogy nincs ellenedre.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails