2010. április 7., szerda

Öreganyja kulcsa, unokája vágja

Bilinülősként örökké "pipikét jajzolt". Aztán, úgy harmadikos általánosként egyszer csak fülig agyagosan, vigyorogva tolta haza az aranyos kis pofiját. Annak a két évnek néhány darabját ma is nagy becsben őrizgeti a család itt-ott-amott. Felsősként megint a rajzolás lett a mániája, találtunk is neki egy, az akkori szintjének megfelelő tanárt. A gimi harmadikját koptatta, amikor azzal állított haza, hogy ötvös lesz. Akkoriban került hozzánk a Házba Szunyoghy Tanár Úr rajziskolája, gyorsan be is suvasztottuk. Ekkor már eltökélte, hogy a Budaiban akarja képeztetni magát. Valamikor kiállított nálunk a Budai végzős ötvös szakja, Jermakov Kati művész-tanárnő vezetésével. Mivel jó ismeretségben maradtunk, sikerült elintézni, hogy az érettségi előtti időszakban néha kilátogasson a műhelyébe. Szívja csak be a fém szagát.
Panni 1993/2006
Elsős ötvöstanoncként próbálkozott először a MOME-vel. Tét nélkül. Ha véletlenül felveszik, úgyis halasztania kell, ha meg nem, tapasztalatot szerez. Ő volt a legjobban meglepve, hogy túljutott az első fordulón. Igaz tovább viszont nem, de ezt jó jelnek vette az igazi megmérettetéshez. Végzősként kibukott az első fordulóban, és úgy összetört, mint néhány korai cserepe. (Én titkon örültem, szerintem, még nem volt fejben érett hozzá, azt hiszem elszállt volna magától, ha sikerül akkor neki.) Aztán összeszorította a fogát, és azt mondta, akkor tanulom tovább, amit lehet.

Visszajött Szunyoghy Mester iskolájába, visszajárt a Budaiba is rajzolni, meg formázni. Áldott szerencsével Kriski Zoltán ötvösművész befogadta maga mellé tanulni. Az első két hét után azt mondta, többet tanultam a Zolinál, mint a Budaiban a két év alatt. Kezdtük neki jelezni, hogy néhány dolgát azért lassan finanszírozhatná. Részidős állást kapott az újonnan megnyílt ALLE Swaroswski szalonjában. És keményen képezte magát. Nem vagyok egy korán fekvő típus, de sokszor láttam, amikor az utolsó klotyó felé botorkáltam, hogy még rajzol, vagy az Internetet kutatja információkért.

Lázasan készült a harmadik menetre. Valami új ötlettel akart – azt hiszem önmagának – előrukkolni. El kezdett kutakodni az anyja lomtárában. Ott találta anyai nagyanyjának a képen látható kapukulcsát. Fény gyúlhatott az agyában, hiszen már több, mint egy éve foglalkoztatja a mágneses ékszerek variálhatósága. Neki is esett a fűrésszel, meg a reszelővel a becses darabnak A mágneses gyűrű alapok már készen voltak, nekem meg csak fotóznom kellett a mappájához. Éjfél körül még kiakasztott, de alaposan, mert a motivációs levelét még mindig csak vázlatokban látta maga előtt, de legyintettem, ezzel fizetek, én is elég sok szerettemet kergettem hasonló állapotba.
keysKicsi Lányom! Mindjárt 10 óra, és kezdődik. Innen már nem rajtad múlnak az események. Mindent megtettél, sok mindenről lemondtál, hogy sikerüljön. Ugye, már Te is érzed, hogy kellett ez az egy év... Tegnap reggel meginogtál, de estére már hittel voltál megint tele. Tudom, hogy sikerülni fog, de szorítok érted. És a nevedben is megkérem az erre Látogatókat, Kedves Blogbarátaimat is, szorítsanak ők is Neked! Van aki már előre meg is ígérte. Mi meg előre köszönjük meg Nekik, szeretettel.

Kéz- és lábtörést! Apa

13 megjegyzés:

  1. Fantasztikus!!! SZORÍTUNK NAGYON!!! :))))

    VálaszTörlés
  2. "Akiben Isten hisz:
    teljesen mindegy, hogy hisz-e Istenben" F.Á.
    Hajrá Panni! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagy kalappal PANNI !!!
    Kétszer éltem át azon a helyen ezt az élményt, nagyon nehéz lelkileg, hogy a legjobbat tudja adni magából az ember. Veled izgulok, s nagyon bízom a kitartó munka, megérdemelt eredményében ! HAJRÁ, SIKERÜLNI FOG !!!

    VálaszTörlés
  4. Én egy egész szekérderéknyit kívánok, a legbüdösebből. :)
    Biztosan sikerülni fog, másként nem is lehet!

    VálaszTörlés
  5. Gondolatban segíteni próbáltam, sőt a lányom is! Ugye, majd az eredményről is tudósítasz? Egyébként az ötlet merész, kreatív, és mély filozófiai tartalmat is hordoz, ha jól végiggondoljuk... Tetszős!

    VálaszTörlés
  6. Igen! Igen! Igen!
    A gyorsjelentés szerint a FÉM108-as kóddal jelzett felvételizőt tovább engedték a második, végső fordulóba. Ott már egy hetet bent töltenek az egyetemen a vizsga előtt, és a bent végzett munka alapján döntenek. Azon meg nagyobb a sansza... :)))

    Köszönjük minden megszólaló és csendben maradó drukkolónak az együtt érzést. Biztos, hogy ez is kellett ehhez a sikerhez. Ha valamit sokan szeretnének, az eljut a Döntéshozó fülébe. A sok munka meghozta az eredményt.

    Köszönjük a bíztató sorokat!!!
    Puszi Nektek (férfi nem írt :)

    VálaszTörlés
  7. YESSS !!! :)))
    ( Légyszi add át Panninak, hogy ezt üzenem. ;) )

    VálaszTörlés
  8. Bocsánat, hogy én csak most kapcsolódok be, de remélem, még számít, hogy én is nagyon szurkolok neki! Nagyon tetszik a kulcs újrahasznosítása. :)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Gyöngyi! Átadtam!
    Köszönjük Timi! Mindig jól jön, és már egyenesben van.

    Panni gépe egyelőre nem használható, így én tolmácsolom Mindenki felé a köszönetét. Nagyon örült és meg is hatódott, amikor végig olvasta az egész oldalt :)

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok, de ez nem is történhetett másként. :)

    VálaszTörlés
  11. No tessék a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét!! Gondolatban ott voltam Pannival :o) és a második fordulóhoz további kitartást kívánok!!!
    Kristina

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails