Bajnai csirkepaprikás az Alkotó Szellemiség Kertjében

A Polgár farsang idején sodort bennünket az egymás útjába a sors Terebessy László életművésszel. Az ő révén nyerhettem belépést a Zichy kastély - addig számomra tiltott - izgalmas zugaiba. Jó kis alkotó élet folyik a penészes, renoválatlan falak között. Egy hely, ahol az enyészeten felül tud emelkedni az alkotó ember. (Csupán olyanok, mint én is: a "teremtés"megszületése fontosabb, mint a rend rakás.)

Ekként muttatatott nekem meg az Alkotó Szellemiség Kertje, ami a kastély keleti szárnya mögött meghúzódó műhelyudvar volt valamikor. Mára kezdi visszafoglalni a természet, már amennyire tudja a megmunkálásra behordott, vagy már megmunkálás után ottmaradt kövektől. Az egész egy szimpatikusan rendezett káosz képét nyújta, ahol a magam fajták igen jól szokták magukat érezni. (Fenti kép)

Tegnap rám telefonált Laci. Igaz-ami-igaz, eléggé eltűntem a napokban. Nemcsak innen. Meghívott a névnapjára, ami nevezetesen a Föld napjával is egybe esik, így kettős örömben kívántunk mi is és a további meghívottak leledzeni. Italt vinni kellett, ő a főtt kolbászból és bajnai paprikáscsirkéből álló menüt prezentálta. Hallgattam jó nagyokat. Mindig büszke voltam a főzésszakismeretemre, és a magyar konyhában való jártasságomban. Erről a féle csirkeételről még nem hallottam. Találgattam is, vajon hogyan készítik Bajnán?

Kellemes este volt. Az alkonyra hangulat gyertyák is kikerültek az asztalra. Meg borok is. Megelőlegeztük a csirkét egy kis főtt kolbásszal. Én kicsit többel, ki tudja, milyen az a csirke? A kolbászt csak nem lehet elrontani. Aztán lelepleződött az étel, ami bizony nem volt más, mint egy nagyon ízletes, de a legközönségesebb csirkepörkölt, szigorúan csak farhátból elkészítve. Kicsit morogtam magamban, mert ugyan tényleg nagyon finom volt, de én valahogy idegenkedem a csontos húsok lerágcsálásától, elég rossz hatásfokkal hasznosítom így a táplálékot.

Törtük szerintem mindannyian a fejünket, hogy mitől bajnai ez a csirke, de Laci csak nagy kajánul röhögött magában. Lassan kezdtem túltenni magam rajta, már az ötödik testrész értékesíthető darabjait gyűrtem le, meg a fene tudja hanyadik pohár boglári vereset, amikor a társaság egy részénél szóba került az új miniszterelnök. A felismerés hatására tenyerem hangos csattanással landolt a hömlökömön, és olyan hangos röhögésbe kezdtem, hogy majdnem meg is fulladtam az utolsó falattól.

Nagy nehezen lecsillapodtam, Laci elégedetten dörzsölte a tenyerét, és azzal ijesztgetett minket, hogy legközelebb már csirkelábból csinál nekünk kaját. Én meg elkönyveltem, hogy a humor a legnagyobb ...-t is képes időlegesen jó illatúvá varázsolni...