Pacsmag fényei

Nem csak nyugalommal, kikapcsolással, teljes feltöltődéssel, barátokkal - jó emberekkel, hanem mindig különleges fényekkel is megajándékoz....

Fény és pára viszonyulások…

…avagy, még mindig az esküvő melléktermékei.

Valahol már írtam a Börzsönyhöz való ragaszkodásomról.
Szép volt, ami a visegrádi fellegvár körül zajlott, de az igazi odaát történt, a Duna túlpartján. Még nem láttam ilyen sokféleképpen ilyen rövid idő alatt kedvenc vonulataimat. Nagyon sajnáltam, hogy nem volt nálam állvány…
(A képek időrendi sorendben)
 

Fényvártozatok…

…avagy egy esküvő melléktermékei

Szombaton esküvőre voltam hivatalos. Nem fotósként, családtagként, de a vénát nem lehet letagadni, azért fotóztam is. Az esküvőből nem mutatok semmit, mert nem ebből élek, így nem is tartozik másra, mint akinek a pár meg akarja mutatni.
Melléktermék viszont lett bőven, alkalom adtán be is mutatok belőlük még többet is, csak legyek túl a naptár kötelezettségeken.
A vacsora a Nagyvillám étteremben volt. A szombati idő érdekes fényeknek kedvezett, elég sokat időztem a teraszon.

  Nagyvillám – Visegrád, 2010. szeptember 4.
50D, EF 4/70-210 (1-3), EF 1,8/85 (4)
Köszi Zotyó és Fotó-M a technikát!

Holnap és tegnap – felhívás

Kedves Fotografáló Barátaim!

Holnap van a Magyar Fotográfia Napja!
(Erről ugyan eddig nem tudtam, ehhez kellett az Óbuda Napja kiállítás megnyitója, ahol is a megnyitó potentát beszédében felvezette. (Lásd: Blodogvagyok, Fényezred, Kísérleti adás)
Tiszteljük hát meg – magyarok és fotográfusok (bárhol e világban) – egy holnap készült képpel, és annak kihelyezésével a saját oldalon.

A kép tegnap készült. Bár nem a HATVANEZREDIK, csupán néhány számmal előbbi, de az Öreg Csotrogány 350D nem sokkal később túlforgott a fenti számon is. Hazafelé konstatáltam a tényt, míg Zotyó Barátom kocsijában poroszkáltunk.  Megveregettem a hátlapját és megköszöntem neki a cserben hagyás nélküli együtt működést. Megígértem neki, hogy összekaparok valami összeget, hogy nyugdíjba küldhessen és bekerülhessen a dédnagyfater F-1N mellé. Megérdemli

A képről:
Hol a fény és hol a rács? Nekem mind a kettő előttem, a fényig azonban korláton kell átküzdenem magam. A növény más helyzetben van. Eldöntheti magának, hogy merre az előre és a vissza. Nekem csak az előre…

Két véletlen

A Mai Manóba igyekeztem a Régen látott képek kiállításra. A Nyugati téren krishnások doboltak, énekeltek, táncoltak önfeledten. Bár igyekeztem, nyúlogattam a gépért, de nem voltak jó helyen és nagyon kemény fényben. Sajnáltam, jó hangulatot teremtettek, szép lányok voltak a csoportban. A kiállításról csak egy véletlen kapcsán szeretnék beszélni. Öröm futott el, amikor megláttam a falon Nagygörgy Sándor Ősz c. képét. Négyzetesben, hiszen 6x6-ra fotózta (1950-ben). Én viszont már láttam. Nem is akárhogy. A WC-jében, a trónnal szembeni falra tapétázva, jó 1,7x2,5-3 m-re vágva. Úgy éreztem ott magam, mintha egy kukoricásban gugorásznék, hiszen a szárak életnagyságúra nőttek a kópián. Az egész képet nem láttam még. Mikor kimentem, nevetve kérdeztem: A nosztalgia kedvéért van a kép a falon? Nevetve bólogatott. Jeleztem, hogy nem láttam még az egész képet. Nem is fogod, felelte, ez a funkciója. Annyira megörültem neki tegnap, el is felejtettem lefényképezni, ezt sajnálhatom, mert a honlapján nincs fent. A bejegyzés apropója azonban nem ez, mégha ez is az egyik véletlen.

Régóta irigyeltem Gyöngyi remek portréját Zsila Sanyiról. Nem Sanyi miatt, róla nekem is van jó, hanem a helyszín, a fények és a meleg színek miatt. A Mai Manó Napfény Műtermében készült. A megnyitó után felosontam, és szerencsém volt, pont ideális volt minden egy képhez, ami más mint Gyöngyié (most beszéltem meg vele, a bejegyzés után felteszi a saját blogjára a képet), de talán visszaad valamit annak az irigylésre méltó fényű és hangulatú teremnek az atmoszférájából.

Előbb jöttem el, mint terveztem, nagyon meleg volt, és túl sok az ismeretlen. Az ismerősök meg vagy elszéledtek, vagy más (számomra) ismeretlenek foglalták le őket.
Az Andrássy úton a villamos felé ballagva, halk dobszóra és kántálásra lettem figyelmes. Aztán meg is pillantottam a színes társaságot…

A kiállítást mindenkinek ajánlom megtekintésre! S ha marad időtök, üldögéljetek el a műteremben. Megérint a kor szelleme…
Vidám és szép hétvégét, olyant, mint ezek a lányok :)

Vízről másképp

Visszavonulóban van, egyelőre fűtenek is felülről rendesen, ami a gyorsabb párolgást is elősegíti. Máskor morgok érte, mert leolvad rólam a gúnya, de most elviselem, szükség van rá. A vizet amúgy szeretem. Minden formában. Igazán a szomjat is csak az oltja. A hűs forrásvíz a Természet egyik legnagyobb ajándéka. Képileg is vonz. Valahogy élettel telíti meg. Mégis csak az élet forrása.

A megújuló, és a hétvégén átadásra kerülő Újpesti Fő tér egyik legkedvesebb eleme a Városháza északi szárnya melletti téren épített szökőkút rendszer. A múlt héten Nimród közgyűltünk a vele szemben lévő épületben, ami egyben a munkahelyemnek is otthont ad. Már sötétben jöttünk ki és egészen elvarázsolt az esti fények és a víz játéka. Meg is jegyeztem magamnak, hogy gépet kell behoznom.
Ebben a hőségben a gyerekek is birtokba  vették. Hétfőn kiállítást építettem, és éktelen zsivajra lettem figyelmes. Kinéztem a bejárathoz, mi is az? Apró lurkók rohangásztak a felszökő vízsugarak között, nagy visongva. A gép nálam volt, estére terveztem a tér fotózását. Kicsit töprengtem, félbe szakítsam-e a munkát, aztán úgy gondoltam egy félórát lehet. Annál tovább úgyse nagyon bírom guggolva.
 
Újpest, 2010. június 7.

A városi szökőkutak egyébként mindig lehetőséget adnak érdekes képi hatásokra. Az alábbiakban, mivel ennél a bejegyzésnél stílszerű bemutatok egy másik megközelítési lehetőségből pár variációt.

 
Meditáció – Martonvásárhely, 2008

   
Vízfény-függönyök – Vác, 2007

  
Szoborkert – Prága, 2006

Elmaradás

Talán még nem hűlt ki a lassan négy héttel ezelőtti pacsmagi tartózkodás szórványosan bemutatott képanyagának emléke, de önmagam felé kell elsősorban rendeznem ezt a tartozást. Még az is lehet, hogy a napsütésről mesélő képek egyfajta üzenetként tényleg meghozzák a meteorológusok által megjósolt, holnaptól javuló időt. Igazán nem magam miatt érdekel, nekem semmi bajom a zegernye idővel. Van azonban az országban jó néhány hely, ahol elég tragikus helyzetet teremtett. Emiatt van már elég a vízből. Hozzon ez a pár kép reményt és derűt a holnapokra, azoknak, akiknek igazán szükségük van rá!

A dűlő vége a Koppány-híd előtt

Égbe nyúló nádszálak/Megbúvó csillaghúr
Olajsima fény a búcsúpohár whisky-n/Hárman
Selyemfények a friss gabonán
--------------
Esti fények Regöly felé a felső háztól

A képek Iró Zotyó 50D-jével és EF 1,8/85 objektívjével, Riker EF-S 10-22, valamint az én EF 70-210 zoomommal készültek. (2010. május 7-9.)

Múlt Idők Masinái

Azért jó az úm. művészkörökhöz tartozni, mert egy rakás érdekes és fotogén ember közelében büntetlenül garázdálkodhatom fényképezőgéppel a kezemben.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében, Keszthelyen és Gödöllőn nagyszerű anyag található a múlt mezőgazdasági gépeiből. A múzeum vezetősége úgy gondolta, felkér néhány fotóművészt az eszközök fotózására. Ebből született a fenti címen egy kiállítás, aminek pénteken volt a megnyitója. A MAOE fotóművészeti tagozatának támogatásával négy művész, Dozvald János, Gáti György, Szél Ágnes és Tóth József képei nagyon sajátos és igazán ötletes elrendezésben vártak ránk a falon.
Majdnem el sem tudtam menni a megnyitóra, amit nagyon sajnáltam volna. A téma is vonzott, a kiállítók neve és a helyszín is.
A kivitelezés Füles (Tóth József) zsenialitásának köszönhetően igazán ötletes formában rendezte el a KEVÉS képet. Mielőtt bárki fanyalogna, annak a példájával találhattuk magunkat szembe, amikor a kevesebb a több.

A délután 3 órai kezdés miatt talán nem voltak annyian, mint amit az anyag megérdemelt volna, de ettől családias és bensőséges volt az egész esemény hangulata. Igazán jól éreztem magam, felszabadultan bóklásztam a géppel a megjelentek között. Mindenki így érezhette magát, mert szinte minden képről ez a hangulat köszönt vissza. Leginkább azt szeretem, hogy van egy viszonylag szűk csoport, akik szinte minden kiállítás megnyitóján fellelhető. Jó látni a társak iránti tiszteletet és szeretetet. Szakmai irigységnek a nyomával sem lehet találkozni ilyenkor.

Számomra külön élmény volt Dozi (nekem eddig) új oldala, Gáti Gyuri frenetikus megnyitó beszéde, az általa alapított és Fülesnek adományozott Kapa Díj, az hogy megismerhettem végre személyesen is Szél Ágnest és nem utolsó sorban Füles megunhatatlan vibrálása.

  Az örök téma (Eifert János) – Nem az eszköz számít (Szél Ágnes)
Műértés

Amikor beléptem a múzeumba és elindultam a főlépcsőn felfelé, nagyon erős nosztalgia vett rajtam erőt. Rengeteg emlék fűz ehhez az épülethez, az emeleti galériához. A Nimród kiállítások aranykora. Előbb csak sóvárgó látogatóként, később kiállítóként, majd még később rendezőként is. Utoljára 2000-ben rendeztem itt a Nimród Fotóklubnak kiállítást. Jó volt visszaemlékezni. Ezért kicsit el is kalandoztam az épület közeli részletein… 

A kiállítás június 27-ig tekinthető meg a Városligeti Vajdahunyadvárban.

A megnyitó teljes képriportja itt tekinthető meg.

Sher Miklós, Zsila Sándor és az én riportképeim válogatása Gáti György honlapján

Ebédlő felhők

Ebédelni indultam. Aztán a kollégák néztek rám, mint a bolondra, ahogy hanyatt-homlok rohanok vissza a szobám felé. No persze, ők nem látták, amit én kilépve. Nekem meg szerencsém volt, egy internetes munka miatt bent volt a gépem.
Ők már haza mentek, de aki erre jár, láthatja milyennek láttam az eget  ma dél körül az épülő Újpesti Fő tér felett.
Nagyon rövid ideig tartott. A harmadik képen már látható az oszladozás.

Újpest, 2010. május 14. (350D, EF-S 18-55, BW pref. red filter efect)

Pénteki fények

Pénteken hamar eldobtam a kalapácsot, szép volt az idő. Meló miatt volt nálam gép, a héten meg Zotyó barátom felhívott, hogy az aquincumi múzeum kertben szépen virágzik egy fa. Arra vettem az utam, de elég hülye helyen volt. A hátsó bejárat be is volt zárva, annyit meg nem ért, hogy előre kutyagoljak a bejárathoz, s majd majdnem vissza a hátsóig. Ott nem is tudtam volna kidumálni a belépő elhagyását, pénzt meg semmiképpen nem ért. Erőlködtem egy kicsit a kerítésen keresztül, de elég izzadságszagú dolgok kerekedtek ki belőle. Igazából csak az illendőség kedvért, ha már szólt a Koma. A Gázgyári lakótelep szerencsére egy ugrás. Csaptam egy kört, szeretem a hangulatát. Egyszer neki kéne állni feldolgozni, főleg, amíg megvan még, és fellelhetők a régi emberek is. Nagy durranások most itt sem voltak. Nyugodt volt minden, mint a levegő. Ezen a falon ábrándoztam el csak a fényképezőgépen keresztül... Szívesen mentem volna gyalog haza, végül is csak 3 HÉV megálló, viszont semmi kedvem nem volt az Auchan parkolói sivár pusztaságán átvonszolni magam. Kibattyogtam a Szentendreire a buszhoz. A Raktárnál le is szálltam, pedig fel akartam menni vele a hídra, és onnan haza battyogni. A tudatalattim, csaptam a hömlökömre, menni köll a Polgárba. Vége a hétnek, belefér. Van a Kórház utca sarkon egy új fémépület. Mellette egy parkoló. A tűzfalnak támaszkodó két fa már régóta izgatja a fantáziámat. Áldom az eszét, aki ott hagyta őket. Olyanok mint egy ikerpár, félősen, szelíden meghúzódva, ne is látszódjanak a föléjük tornyosuló felnőtteknek. Ha arra járok géppel és nincs épp tele autóval próbálkozom is. Eddig nem nagy sikerrel. Valami mindig nem volt jó, vagy nagyon üres volt az egész. Aznap a megérzésem akkor mégsem a Polgár miatt lökött le a buszról. Az utam viszont arra folytatódott tovább. Csak benéztem, a kép megérdemelt egy áldomást.

( Gondoltam, ebbe a szomorkás időbe lopok egy kis fényt...)