Két part

Két part, ugyanannak a folyónak az egymással szemben lévő oldala. Monstrumok uralják, a közlekedésé, az iparé és a büntetés végrehajtásé. Szükségesek, mégsem szépek. Az épület funkciója feledteti az eredendő szépséget, a szép tetőelem ellenére is. Az őrtorony annak is jelkép, aki nem tudja, mi is az odaát. A komp sem, mert a célirányos tervezés nem engedheti meg magának a szépség luxusát. A füstokádó, hegymaró üzem pedig végképp nem. 
Az egyik oldalon a szabadságot jelentő hajó van időlegesen rabságra ítélve, a másikon talán az is, aki nemrég még lehet, hogy vezette, vagy utazott rajta. Az ember mégis valami szépséget érez. Nem a fényét, az most csak rajzol, nem derít. Hozzánk közelebb a gondtalan élet aránytalanul kis méretű, mégis mindennél erőteljesebb jelenlétét. Átpillantva pedig a fegyház falainak vakítását, a szép architektúrát is jelentéktelenné zsugorító, a folyó fodrai között megcsillanó reményét...

Szellemszárnyak

Hétfőn egyéb okokból elvetődtem a Duna angyalföldi szakaszának egy részére. Szép sirály csapatok dekkolgattak a parton. A G12 volt nálam, erőlködtem egy darabig a semmi mondásokkal, míg beugrott, hogy a beépített szürkeszűrő és az alacsony érzékenységre állítás talán adhat valami érdekeset.
Ebből született is pár kép, mint pl. ez is, de éreztem, hogy érdemes lenne még időt szánni erre a témára, különösen, mikor az anyagot beemeltem a gépbe.
Így másnap korán lecsaptam a kalapácsot, uzsgyi haza a nagy technikáért, és ki az óbudai oldalra. Bár nagyon hideg, kéz- és ülepfagyasztó volt a klíma, de a lent töltött majd egy óra igazán megérte. Nem is nagyon tudok választani, inkább összedobtam egy albumba az arra érdemlegesnek gondolt képeket, had találja meg magának mindenki a kedvére valót.
1 klikk ide az albumhoz

(Nem is tudom, miért szeretem annyira a sirályokat? Talán a ködbeveszett hajózási vágy... Amikor a Gyűrűk Urában az egyik szereplő a tenger sós illatáról és a sirályok rikoltásáról ábrándozik, tudtam, miért vágyakozik. A tenger a szabadság, a határtalan tér a számomra (is), ezért vágytam tengerre szállni, még ha a hajó egyben rabság és kötöttség is. Mégsem ezt, hanem a végtelenséget jelentik nekem ezek a madarak.)

Jégvelem

Mátyás napjára minimum ide készítek jeget, találjon valamit, amit összetörhet. Ezen a héten még teleljen, azért idézem meg e hónap néhány képén, aztán jöhet a tavasz. Megérdemeljük...
(És ígérem, hogy az elkövetkező télig megkíméllek Benneteket a képi jégtől, miként magamat a whisky jegétől :)

Ritmusok

Mácsai Feri barátom játékra hívott bennünket, amiről ugyan megfeledkeztem, de egy újabb poszttal, és egy igen vonzó díjjal figyelmeztetett, hogy hamarosan lejár az idő...
Kedves Feri, íme a ritmusaim:

Kontrapunkt

Intermezzo

Scorrevole

........................................................................................................................................
Hajrá, fotós cimborák, még 6 nap 28-ig. Jó kis móka :)

Évszaktévedt színek

Következzék ez a pár kép kis derűnek ebben a szürke, visszatámadt télben. A hétvégén debütált terepen a munka céljából határozatlan időre használatra átvett D7, néhány kellemes kiegészítővel, többek közt egy EFS 17-55 f/2.8 nézőkével, ami így lát...
A minap beszélgettünk Faragó Ferivel (akinek kimeríthetetlen érdeme a felszerelés nálam dekkolása) arról, hogy minek, hogyan kell visszaköszönni a képen. Azt sokan tudják rólam, hogy nem a valóságot keresem. Az évtizedekig tartó színes diázás kikerülhetetlenül hozzá szoktatta a szememet egy fajta színvilágra, aminek bizony sokszor semmi köze sem volt ahhoz, amire ráemeltem a gépet. Elég volt egy polárszűrő, egy szándékolt, túlzott mértékű alexpozíció, de a színes fordítósfilm mechanizmusa eleve olyan, hogy minden fajtájúnak volt  egy sajátos színképe. Ezért ragaszkodnak sokan a Velviához, vagy én például a Kodakhoz.
A mai napig ezeket a színvilágokat szeretem visszalátni a digitális képeimen is.

Ez a kép pedig az öreg legénynek számító EF 70-210 f/4 csővel készült. Hiába, egy öreg legény is képes a csodákra egy ifjú leányzóval...

Minden napra

A mai nap apropóján mindenkinek minden napra kívánom azt, amit egy ideje ma szokás leginkább...
- - -

Hangtárnokos Barátaim Antibálint nappal készültek mára. (Érdemes átklikkelni, jó válogatás .)  De itt is csatlakoznék hozzájuk Eric Burdon és az Animals nem éppen szerelmes, de annál szenvedélyesebb, és egész egyszerűen frenetikus Man - Woman számával.

Kinek a, minek a valósága?

A Facebookra hamarjában felraktam tegnap egy albumot, Valóság? címmel. A hétvégi fotós út néhány képét alakítottam a magam ízlésére, ezzel a megjegyzéssel: A valóság azért teremtődik, hogy a magunk képére alakítsuk...
Azt gondolom, hogy ha belemélyedünk a fotográfia mai lehetőségeibe, vannak olyan esetek, amikor igenis használnunk kell azokat, hogy azt mutathassuk meg, amit mi képzelünk el egy adott látvány kapcsán. A valóság nem igazán érdekes, csak ha nem valami véres, vagy szaftos eseményről van szó. A mi valóságunk viszont érdekes lehet, ha hatásosan sikerül tálalni. Nem hozzájuk hasonlítva magunkat, sem föléjük, alájuk rendelődve, de a festők és egyéb képzőművészek is ezt teszik. Kiragadnak egy részletet egy komplex látványból, és azt tesznek hozzá, vagy vesznek el belőle, amit belső világuk sugall...
A kép eredetije itt!

Bohóc a parton

A bohóc bohócnak is születik. Fényben akar  állni, szórakoztatni, dicsőséget, tapsot aratni. Illúziót kelt magáról, és közönségében is. Megrendezett jókedvvel az igazi illúzióját.  Meghajlásért él, még öregedőn is, hadd higgye a publikum, hogy nem a kor miatt görbe a háta. Pedig már csak az elúszott éveket keresi ormótlan cipője fényesre suvickolt tükrére meredve...