Gesztenyevirágzásról, újra

Kicsit azonban másképp, mint az egy évvel ezelőtti bejegyzésben…
Kicsit sűrűre alakult az elmúlt hónap, az utóbbi hét meg különösen. Még a fák mellett is sietve lépdeltem el, sokszor hajnalban és alkony körül vissza. Pénteken azonban már látszódott a vége a sok munkának, korábban is hagyhattam ott a másnapra valót. Hazafelé tartva álltam meg az alábbi sorozat nézőpontjánál. Vártam életet a képbe, a fák alá. Elsuhant néhány pár, de vagy messze, vagy túl közel. Akkor jött elő a sofőrpihenőből ez a kedélyes közalkalmazott, és tagjait nyújtóztatva, mit sem törődve a kezemben lévő kisgéppel, igazi derűt varázsolt a lelkem legmélyére…


Tegnap végre letudtam a terheket, igazán felszabadultan poroszkáltam haza, már előre élvezve a mai szabadnapot. Az eső sem zavart, már május van, arany hull az égből. Az Anyákra gondoltam, kimaradtam a megemlékezésekből, legalább is a posztok tekintetében, de egész nap az enyém járt az eszemben. Neki találtam, e holtában is szép pillanatot a fák alatti egyik padon, de küldöm utólag is minden Édesanyának.

Május első vasárnapja

Edgar Alan Poe: Anyámnak (To My Mother, 1849)

Az angyalok – úgy érzem – odafenn,
Ha suttognak szerelmesen, puhán,
A lángoló igék közt sohasem
Lelnek oly ájtatosat, mint "Anyám".

Ezért hívlak már rég e drága néven,
Ki több vagy, mint anyám – szívem szívét
Töltöd be, a Halál adott cserében,
Virginiám bús lelkét bontva szét.

Szülőanyám*, ki rég alant pihen,
Csak engemet szült, ám te Azt, kinek
Emléke drágább mindennél nekem.

Ezért szeretlek jobban holt anyámnál
Oly végtelenül, mint hitvesemet
Jobban szerette lelkem önmagánál.

(ford.: Kardos László)

(*Roznyai Bálint jegyzete: A verset Poe anyósának, Maria Poe Clamnek írta, aki igen nagy szeretettel törődött a költővel felesége halála után.

Szülőanyám... – meglepő Poe kijelentése, ugyanis többször említette, hogy mindent, nemcsak a testét, de költői tehetségét is korán elvesztett édesanyjától örökölte.)

Minden nőben ott az anya egész életében. A termő ékes ág előbb bimbózik, később elszárad, terméketlenné válik, de mindig ékes marad. A bimbó a majd benne fejlődő az új életről álmodik. A gyümölcsöt adó kiteljesedik az életadás misztériumában. A termését elhullató pedig gyermekei boldogulásában nyeri örömét, a küldetés beteljesedésének igaz boldogságában. Nincs egy nőnek nagyobb fájdalma, ha rajta kívül álló okok miatt nem adhat életet. A vágy azonban annál erősebb benne az anyaság után, és ezt minden egyéb módon igyekszik is megélni. Számomra ez a nap az Igazi Nőnap, mert a nő attól az, ha Anya is tud lenni, mindegy hogyan, miként a versben is...
Titeket köszöntelek szeretettel...

(Ha van időtök, olvassátok el a Horizont c. írásomat... Rólatok szól.)

Minden Anyának

ÉDESANYÁM, EGYETLEN, DRÁGA...

Édesanyám, egyetlen, drága,
te szűzesség kinyílt virága,
önnön fájdalmad boldogsága.

Istent alkotok (szívem szenved),
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek!

József Attila