Bejegyzések
Megjegyzések
Lekerült a pécsi falakról a kiállítás szombat reggel. Itt is megköszönöm a Mecseki Fotóklub és Mánfai Gyuri Barátom szíves invitálását és a lehetőséget! Remélem, mielőbb közelebb is látogatható lesz…
Ha már Pécsre mentünk, Zotyó javallatára Pacsmagon kötöttünk ki, úgymond, terápiás hétvégére. A jó pacsmagi szél és légkör úgy oszlatta szét bennem a borút, mint a képen is látható felleget. Köszi Zolik!
A Duna a mellette élőkre óhatatlan kihatással van. Leginkább a szeretet lehet a meghatározó érzés. Az alkotási vágy pedig kivédhetetlenül szimbiózisban él ezzel az érzéssel.
Tavaly figyeltem fel egy tehetséges, fiatal, bajai fotósra, Jazzára. Remek, ugyanakkor sajátságos fogalmazású képeire, melyeknek jelentős részében a Duna főszerepet játszik. Ez a kötődés az esetemben is erőteljes, miként Nála is. Emellett az is szemet szúrt, hogy nemcsak a kor különbség, vagy a másféle látásmód, hanem az állandó élőhely, vagy a kisebb kirándulások eltérő helyszínei mennyivel másabb hangulatú képeket eredményeznek. Ugyanarról a folyóról…
Ekkor fogalmazódott meg bennem egy erre az évre szóló közös munka vele. Szenteljük ezt az évet Dunáinknak. Minden héten gyűjtsünk össze egy kollekciót, amiből egyelőre egyet kiválasztunk, és minden különösebb kommentár nélkül közzéteszünk blogjaink egy külön oldalán. (Érdekes volt megfigyelni, hogy még a mindkettőnket állandóan látogatók sem fedezték fel az összefüggést… )
Saját magam megnyugtatásául megkértem Kedves Művészbarátomat, az errefelé Blogdogvagyok álnévvel előforduló Dozvald Jánost, tegyen javaslatokat hetente, melyik képeinkkel képviselje a Duna magát egy-egy héten. Őszintén hálás vagyok Neki, amiért elvállalta.
Mára félidőhöz ért ez a mi kis “játékunk”, és ma ráadásul a Duna Napja is van. Már előre megbeszéltük, hogy egy adott időpontban eleresztünk egy-egy papírhajót, egy a magunk számára kedves, vagy látványos helyen, és az eheti képünk ez lesz. Ezzel tisztelegve a Duna, és a másik alkotótárs előtt. Hirtelen felindulásból jött ötlettől vezérelve újra merényletet követtem el Pesövé Ofszi (Ő is Blogdogvagyok) ellen, megkérve narrálja a részvételemet egy kis rövid köszöntővel, mielőtt bizonytalan sorsára indítja hajónkat. Feltétlen együttműködő- és jókedvének köszönhető a fenti, rövid film, és az alábbi képriport a mai napról. 
A reggel készült, heti kép a linken
Kapcsolódó linkek:
Mácsai Feri barátom játékra hívott bennünket, amiről ugyan megfeledkeztem, de egy újabb poszttal, és egy igen vonzó díjjal figyelmeztetett, hogy hamarosan lejár az idő...
Kedves Feri, íme a ritmusaim:
........................................................................................................................................
Hajrá, fotós cimborák, még 6 nap 28-ig. Jó kis móka :)
Régen írtam, de egy kicsit lefoglalt ez-az, főleg a hétköznapjaimat, hétvégén meg nem igazán szeretek gép elé ülni, eleget teszem a többi napon. Kicsit azért fotózgattam is, így lesz mivel illusztrálnom rövid bejegyzésemet.
Lassan egy hete, hogy a hollandok igazi örömmel leptek meg, és hazaküldték a meglehetősen öntelt szambacsapatot, amely leginkább bájgúnárjuk nevének felelt meg. Le is ugortam nagy vígságomban a meccs után egy körre a Fő térre. Buli készült, megnézni mi lesz az, hát nem fogott meg, hogy kivárjam, inkább a Polgár felé vettem az utat, és végre alakkal fényképezhettem azt az utca részletet, amire már régóta fájt a fogam.
Sajnáltam a ghánaiakat, ugyanakkor örültem Forlánéknak. Az egyetlen szimpatikus dél-amerikai csapat volt, Forlán pedig a magasan a leszimpibb fickó számomra az egész VB-n (talán még a spanyol Piquét). Szeretném, ha megnyernék a bronzot, megérdemelnék, miként a németek is, főleg az argentinok elpáholásáért. Jó volt látni a színészkedő kisembert tényleg összemenni.
Szóval a szombat focilázban telt, bár az estinek már nem igazán volt tétje, lefutottnak tűnt előre, az is lett.
Vasárnap lébec volt, meg Csillagközizés, de végre délután tudtam időpontot egyeztetni a tízhuszonkettő tulajával, így át is zötyögtem Zuglóba. Az odaútból, meg egy ki ligeti sétából lett is néhány kép. 
Hazafelé meg olyan szépek kezdtek lenni a fények, hogy eggyel előbb le is szálltam. Előbb egy lámpa mutatta meg két arcát, utóbb a hídon gyönyörködtem a Nagy Falu és a Folyó harmóniájában. 
Másnap aztán a spanyolok végre igazi ellenféllel kerültek szembe és meg is mutattak valamit abból, amit eddig gondosan pihentettek. A VB előtt spanyol-holland döntőt jósoltam. Bár másban is így tudnék. Megint azt mondom, győzzön a jobb! A régi holland focit nagyon szerettem, bár ez a csapat már messze nem az, végre vihetnének már aranyat a két ezüst mellé, a spanyolok meg tényleg nagyon jók, annak meg kell mutatkozni vasárnap. Ha nem, nem érdemlik meg az első aranyukat. Európai magyarként illene holnap a németeknek szurkolnom, és félek, fognak is győzni… nagyon fogom sajnálni az uruguayiakat.
Aki szereti a focit, jó szurkolást, nyerjenek azok a csapatok, akiket szeret! Aki meg nem, az töltse kedvére örömben a hétvégét!
Jövő héten nem nagyon leszek gép közelben, talán csak a bejegyzéseket fogom tudni átfutni. Bár szabira zavartak, nem pihenéssel, munkával telik az idő, csak nem a megszokott helyen.
Pitypang-mandala.
Itthon vagy nálam, mégis
szállongsz már haza.
Verrasztó Tibor haikuja
Találkozás találkozást szül. A sors keze nem véletlenül mutat fel előttünk jeleket, ezekkel élnünk kell. Hajnalváróval megtaláltuk egymást a blogon. Lelkeink azon része, amiről tudunk rokonszik egymással. Ő megtalálta Tibort és a haikukat. Felmutatta nekem Tibort, s hiszem, hogy nemcsak a haikukat.
Kati elébe ment a Nap ébredésének, ötletet teremtett. Legyőztem a “szkepticizmust”, kutakodtam és “unatkozó háziasszonyként” cselekedtem. A lavina azonban beindulós fajta. Tibor új “szavakkal is színez” és új “színekkel is szavaz” …a képözönben talán kialakul egy sajátos ember kettős gondolat-képpárjának özöne is. Az egymást inspiráló Univerzális Alkotó Erő.
Ennek első szüleményével köszöntöm 50. követőmet. Nem számláltam eddig az oldal ezen részét, de a múlt hét óta kíváncsi voltam, ki lesz az…Véletlenek nincsenek, hiába szerepel a szó előző bejegyzésem címében. Szeretettel köszöntelek Tibor, találj színtelen képek mellé is színes szavakat! Találjak színekkel szavazott gondolataid mellé méltó képeket… Köszönöm Kati!
A cím ellenére ez most nem a “magvas” gondolatok helye, és lehet, hogy nem is itt kéne közzé tennem. Viszont ezt inkább fotóközpontú szösszenetnek szánom, ezért gondoltam, hogy ide… Tegnap volt egy éve, hogy megismertem egy szimpatikus fiatalemberekből álló zenekart. A zenéjük is tetszett, koruk ellenére a gyökerekből táplálkozva haladnak együtt a ma igényeivel, ugyanakkor nem a siker, főleg nem az anyagi siker hajtja őket, hanem az együtt zenélés öröme. Azért szeretem a koncertjeiket, mert általában kis, füstös pinceklubokban játszanak, ahol a zenészt és a hallgatót nem választja el semmi és senki egymástól. Nincs kordon, smasszer és nyakkitörő magasságú emelvény. Szintben lehetek és zeneközelben. Mint a hőskorban, amikor a későbbi legendák ugyanilyen odúkból léptek elő a világsiker fényébe. Azok maradtak meg ezekből azonban emberinek, akik sosem felejtették el, honnan is jöttek.
Blogjukon ízelítőt lehet kapni zenéjükről (meg néhány róluk készült fotómról is), de zenei blogomon hamarosan egy külön oldalt kívánok szentelni nekik. Nagyon megtisztelőnek és értékesnek érzem a barátságukat, és azt, hogy ez az érzés teljesen kölcsönös…
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Azért kicsit zúgó fejjel indultam haza. A hangládák is közel voltak. Gyalogra vettem az irányt a Nyugati felé. Egész más világban jártam. Alig vettem észre az éjszakai szórakozó helyekre igyekvő fiatalokat. Csak egy-egy szebb női alak villant fel előttem, de mintha más dimenzióban lettek volna. Tényleg a föld alól jöttem fel. A pályaudvar előtti pillanat azonban elég sokáig tartott ahhoz, hogy megreszkírozzam a gép előszedését és használatát.
(Köszi Riker a tízhuszonkettőt!!!)
Talán még nem hűlt ki a lassan négy héttel ezelőtti pacsmagi tartózkodás szórványosan bemutatott képanyagának emléke, de önmagam felé kell elsősorban rendeznem ezt a tartozást. Még az is lehet, hogy a napsütésről mesélő képek egyfajta üzenetként tényleg meghozzák a meteorológusok által megjósolt, holnaptól javuló időt. Igazán nem magam miatt érdekel, nekem semmi bajom a zegernye idővel. Van azonban az országban jó néhány hely, ahol elég tragikus helyzetet teremtett. Emiatt van már elég a vízből. Hozzon ez a pár kép reményt és derűt a holnapokra, azoknak, akiknek igazán szükségük van rá!
Égbe nyúló nádszálak/Megbúvó csillaghúr
Olajsima fény a búcsúpohár whisky-n/Hárman
Selyemfények a friss gabonán
--------------
Esti fények Regöly felé a felső háztól 
A képek Iró Zotyó 50D-jével és EF 1,8/85 objektívjével, Riker EF-S 10-22, valamint az én EF 70-210 zoomommal készültek. (2010. május 7-9.)
| Invitáló a Facebookon: "Táj legyen Táj ,Tengertől Tengerig" 2010 |
Pénteken a Múlt Idők Masinái megnyitója után ide rohantam át. Több okból is. Érdekelt az anyag. Terebessy Lacit nagyon kedvelem. Az Alkotó Szellemiség Kertjében remek összejövetelek teremtődnek, érdekes emberek társaságában. A Lovagtermet meg szokni akartam, ősszel én, illetve Az Élet Kertje foglalja el. 
Részletek a római vándoranyagból
A Lovagterem
Hangulatok a Lovagteremben
Színek
Megnyitó hangulatok
Az est minden tekintetben remek volt. A “Szellemi Mélységmérő Állomáson” lévő kiállításokat pedig mindenkinek szeretettel ajánlom a figyelmébe, nemcsak az érdekes művek, hanem a helyszín sajátos hangulata miatt is.
A legfontosabb, hogy a madarászás mellett folytatott földművelés háttérbe szorult, kizárólag csak a helyi használatra korlátozódik, viszont a méhészet lépett előtérbe. Mónár Zoli szerint: "legyenek már olyanok is itt rajtam kívül, akik dolgoznak." Ez egy kicsit ugyan sarkos fogalmazás, de a területgazdától elnézhető. Nekem mindenesetre új volt a dolog. A pergetést pl. nagyon élveztem, a család befogást azonban tisztes távolból szemléltem. Azért töltődtem és fotóztam is. Remélhetőleg a sebtében kiválogatott képek adnak belőle valami ízelítőt. 
(Aztán betette egy árnyékos helyre, ahol újra feléledt, és immár a megfelelő irányba vette az útját. Azóta azonban ha hülye helyzetben megszólal valakinek a mobilja, az én reagálásom a "szevasz". Reggelente a metrón is néznek sokan, amikor a végállomáson elbúcsúzik tőlünk a magnó. Neki is küldök egy "szevaszt", elég hallhatóan.) 
