Szeretek néha csak egy géppel, és egy objektívvel – lehetőleg fix gyújtótávolságúval – neki indulni a környéknek. Így volt ez tegnap is, abban az igazán tavaszi időben. A Fő tér üres volt, javítgatták a korcsolyaidény visszamaradt sérüléseit, elég hamar a Polgár felé vettem az utam.
Az óbudai Flórián borozót mindenki csak a Polgári Kör néven emlegeti, lévén a Polgár utcában helyezkedik el már elég régóta. Mikor Apám a Szőlő utcába költözött a harmincas években, már működött, és én is emlékszem, hogy sok óbudai túrát fejeztünk ott be vele. Máig a számban érzem a málnaszörpöket, amiket ott kaptam. Jövőre 30 éve lesz, hogy Óbudán élek, azóta része az életemnek ez a borozó, és nem feltétlen a bor, hanem a hangulata miatt.
Vasárnap délelőtt különösen szeretem. Családias a hangulata, jobbára a törzsvendégek térnek be újságjaikat elolvasni, vagy csak egy beszélgetésre, legalább nem lábatlankodnak a konyhában odahaza.
Megfordul itt, foglalkozására nézve mindenféle ember (a szemüveges úr például művészember, a törzsvendégekről készült portréi alatt szeret leginkább álldigálni), egy a közös bennük a boron felül, Óbuda szeretete. Az állandó vendégek közül még senkit nem láttam "beállva". Sokat hallani régi történeteket, de azért a prímet a sport és a napi politika viszi el. Az igényesebb törzsvendégek saját pohárhoz, vagy korsóhoz ragaszkodnak. Idegen csak úgy tud megmaradni, ha elég hamar megérzi, hogy ez a hely elsősorban a környékbelieké, és csak akkor fogadják be szívesen, ha ezt figyelembe veszi és nem kapaszkodik még véletlenül sem valaki(k) nyakába, még beszélgetés ürügyén sem.
Tőlem már megszokták, hogy csendben meghúzódom valamelyik ficakban, és néha fényképezőgép is van nálam. El is fogadják, talán a polgári farsang alatt készült sorozatomért, vagy az évek óta kint lógó naptáraimért, de jubileumi kiállításom egyik óbudai képe is ott díszeleg a böhöm LCD-TV mellett. A lentebb látható, szemüveges olvasó úrtól pont tegnap hallottam úgy félfüllel, ahogy odaszól valakihez: "Ez ott miért fényképez?" A fenti, szigorú tekintetűnek látszó úr védett meg: "hagyd csak, jó gyerek"! Hát Ő is, olyan friss, illatozó krumplis pogácsa halmazzal tért le, ihaj! Nem is sajnáltam tőle érte egy laza fröccsöt.
Gyöngyike, a tulaj vasárnap 1 órakor könyörtelenül haza zavar mindenkit. Ezt azonban meg sem vártam, a pogácsa meghozta az étvágyamat, haza ballagtam az ebédemhez úgy dél körül. Aztán otthon végig futva az anyagot, már éreztem, hogy ez a délelőtt megér egy többképes posztot...
2011. április 4., hétfő
Polgári vizit
2011. március 26., szombat
Ha már...
2010. október 5., kedd
Ágens Bambival
A szombat a fotós társadalmi életé volt. Ez a Tánc és lélek kiállítás megtekintését jelentette egyfelől, másfelől meg inkább a néhány kedves emberrel való találkozást és a pár órás együttlétet. A kiállításról nem akarok ezen az oldalon különösebben megnyilatkozni, azt a Kísérleti Adásnak tartogatom, csak egy személyes megjegyzést fűznék a poszthoz (mivel itt megtehetem): Zsolt barátom Dervisek c. képe számomra messze kimagaslott az anyagból. Az itt következő pár kép a megnyitó és az azt követő rövid séta a posztszoci vendéglátóipari egységhez mellékterméke.
A Bambi presszó tényleg érdekes intézmény, erről Timi már minden lényegest leírt a bejegyzésében. Így nekem már csak a képek beillesztése maradt. Sokkal többet nem is igazán akarnék hozzá fűzni ahhoz a naphoz. Jól éreztük magunkat, bármennyire is megpróbáltak tenni a pultos macák ellene. A fotózás is csak egyedül őket zavarta, szerencsére ritkán hajóztak ki a körünkbe, a társasjátékaikba belemerülő urakat meg csak az, hogy elfoglaltuk a territóriumukat. Ezen viszont könnyedén segítettünk. Odébb ülni egy asztallal messze egyszerűbb, mint néhány ütésváltást megkockáztatni. A béke szentségéért meg is tettük, én meg hánytam a fittyet a fityulás tyúkok kárálására és csak azért is röhögtünk nagyokat továbbra. Több ilyen kéne…
(Kerekes Zsuzsi balra (nem látszik), viKing Zsolt b. nejével és Hajdrák Timi. Bocsi Zsuzsi, nem volt nálam 10-22 :)
2010. szeptember 23., csütörtök
Régről és kevésbé régről, Esztergomból
Mások jóvoltából, s hogy miért, az is mindjárt kiderül. Például a nagy álló kép a rokonok házasulási szándékának köszönhető.. Ebből ki is derül, hogy a kép még a hónap elejei kiruccanás terméke. Az ifjú vőlegény nem a mi köreinkhez tartozott, viszont tetszett, ahogy szemléli friss felesége egrecíroztatást a fotós által. Gyöngyi fején találhatta a szöget, mikor nagy lesipuskásnak minősített.
Rá majd két hétre a XVII. Fotóbiennáléra mentünk (már megint) Gyöngyivel és Blogdog, alias Dozvald János művész úrral. Ők a MAOE Fotótagozatának képét viselték, én meg egyrészt szórakozásból, másrészt a Kísérleti Adás tudósítójaként, harmadrészt meg mert szeretem a társaságukat. Ahogy baktattunk a Szent István térről a Bazilika felé Dozi is meg Gyöngyi is egyöntetűen hívta fel a figyelmemet a sajátos fényképezési pózba merevedett hölgyre, mivel gép csak nálam volt. Gyöngyi a tengernyi díjjal volt terhelve, druszám meg a váltás cipővel. Viszont én nem figyeltem, mert annak a taglalásába voltam elmerülve, hogy miért kell hangszórókat rögzíteni a bazilika keleti nagykapuja mellé. Később aztán, már a trójai faló betuszkolásának helyén vártunk a sajátjaink betolására, mikor Gyöngyi jelezte Markovics művész úr érkeztét. (Markovics Ferenc a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja. Alkotó munkássága mellett a közösségi is elismerésre méltó. Neki köszönhető például a Szövetség 50. jubileumára kiadott nagy könyv. A szerkesztési feladat ma sem tűnik egy embert kívánónak a számomra. A MAOE-ben is tag, nagy tisztelettel fogadom minden találkozásunkkor az üdvözléseit.) Olyan emberi látvány volt, ahogy tétován lépdelt lefelé a Rondella Galériához lejtő, köves úton.
Az utolsó képet e két remek művész embernek köszönhetem. A maró tintájú író, ahogy elmélyülten figyeli a mondandót és az emberi gesztikulációt. Kicsit messzebb voltak a kelleténél egymástól. Próbáltam hátrébb lépni a 70-210 miatt, de majdnem átestem a harangok valamelyikén, így maradt a távolságtartás. Később a digilabban összébb hoztam őket, tiszteletem jeléül is, meg a kép kedvéért… is.
2010. augusztus 9., hétfő
Egy hónap hordaléka…
…avagy, a közigazgatástól Angyalföldön és a Faházon keresztül az Óbudai Nyárig.
(A címet Szekulity Péter Napok hordaléka c. remek könyvéről loptam el.)
Jobb lett volna nyaralni, Pacsmagon punnyadva, sört szürcsölgetni, de a nyár zöme eddig a munkáról szólt, és ahogy elnézem, fog is. Ma kaptam egy kis szabadnapot, így átnéztem az előző napok, hetek termését és ezekkel töröm meg a hallgatást egy kis időre.
Lili, kedves és tehetséges barátom elég okos volt ahhoz, hogy felismerje, a fotózásból nem lehet megélni, így biztos kenyérkereset után nézve arra adta a fejét, hogy diplomát szerezzen a közigazgatás – ki tudja már melyik –ágazatában. Mivel ehhez is megvan a tehetsége, több, mint egy hónapja, hogy meginvitált a diplomaosztójára. Én meg géppel mentem, ha már mentem, és bár igen érdekes élményben volt részem, valahogy sajnáltam, hogy az életemből kimaradt a fejfödő csoportos felfelé dobálása…
Jó lenne már valami fotós díjkiosztóján is megjelenni…
Utána Gyuri barátomhoz vettem az utam, új zenékkel és házi pálinkával invitált, egyiknek sem akartam ellenállni. Egy régi angyalföldi bérházban lakik. 42 éve ismerem őt és a házat is. Belső udvarában szinte megállt az idő. Amikor kimentem a gangra egy bagó erejéig nagyon megütött a két szint közötti különbség mértéke. Egy egész más világba csöppentem. A helyem is megtaláltam. A kettő között. Megint az álmok és a realitás. Kicsit feledtem a zenét és örültem, miközben a gépért mentem, hogy még nem húztunk bele annyira az üvegbe.
A képeket ma dolgoztam ki, ugyanazokkal a vegyes – az elszakadni vágyást, és a szülő- és nevelő kerülethez való kötődést jelentő – érzelmekkel, mint amiket egy hónapja a fotózáskor éreztem.
A vegyes kicsit sűrűre sikerült, fel akartuk hígítani egy kis serrel, így átvillamosoztunk honom elhíresült intézményébe, a Faházba, aminek hátsó kertje mindig megajándékoz valami képi lehetőséggel.
Az alsó szintről el kell rugaszkodni! Majd’ két hétig ki sem láttam a Dreamweaverből, két előző bejegyzésem pár képe származik abból az időből. Az időutazás másfelé vette az irányt. Péntek délután volt az is. Már lilában és rózsaszínben láttam mindent. Deszaturálni igyekeztem a Polgárba. A Főtéren meg nagy készülődés és gyülekezés volt. Ja, persze, Óbudai Nyár! Minden hétvégére vigalom. Mi lesz, nézzük csak? Hopp, Ghymes. Még úgysem láttam őket élőben, gyorsan haza a gépért…
Igazán felüdítő volt. Voltak részek, amikor eszem ágában sem volt fotózni, hanem együtt lüktettem a zenével. Szerencsére a Polgár is közel, szomjazni sem szomjaztam, a koncert végén meg igazán szép látvánnyal köszöntött az este. Még van egy kis dolgom, de már jönnék rendszeresen, hiányzik a blogozás…

