A. Adams zónarendszere kontra HDR

A páratlan amerikai fotográfus nemcsak drámai hatású, érzékeny kompozíciójú tájképei miatt a fotográfia egyik legkiemelkedőbb egyénisége, hanem remek technikájú, részletgazdagsága mellett is dinamikus ff képei miatt. A fényképezés technikai történetének addigi tapasztalatait foglalta össze az általa elnevezett zónarendszerbe, ami a mai napig az egyik alaptétele és műve a fekete-fehér fotografálásnak. Nem kívánom mert nem is lehet összefoglalni a lényeget, ha valaki bele szeretné magát ásni, kattintson ide!

A digitális technika ismeretében biztos a Mester is tobzódna, úgy érezhetné magát, mint Mozart egy szintetizátor, vagy synclavier előtt. Ám biztos hamar alkalmazkodna a lehetőséghez. Az analóg technikában ugye az egy felvételen belüli, az adott fényhelyzethez, vagy ábrázolási szándékhoz igazodó végeredményképet egy felvétel negatívjáról nagyítva lehetett megkapni. Ez elég nagy virtuozitást igényelt a fotóstól, már az expozíció meghatározásakor, a szűrő használatának eldöntésekor, ugyan akkor tisztában is kellett azzal lennie, hogy az adott film milyen előhívási folyamaton megy át, majd az arról készülő nagyítás többszörös összetevőiről is. Ma ezt problémát a különféle HDR (High Definition Range – nagy részletábrázolási tartomány) technikák hivatottak orvosolni. Ez viszont ugyanarról a témáról több felvételt igényel, eltérő expozíciókkal. Ennek azonban hátulütői is vannak. Nem arra gondolok, hogy szerintem a HDR-ezett képek túl sterilek, szinte valószerűtlenek, és hiányzik belőlük valami fotószerű, ha valakinek tetszik ez, készítse így. Inkább arra, hogy az állványt milyen masszívan kell rögzíteni, hogy a több felvétel elkészülte alatt semennyit se mozduljon el a helyzetéből. Arról nem beszélve, hogy nem is mindig hurcoljuk magunkkal az állványt, főleg az olyat, ami ehhez a módszerhez kell, a súlyuk miatt. Adams  elvei és saját (vagy mástól örökölt) labor tapasztalataink alapján azonban egy jól exponált és előpreferált digitális állományból is lehet részletgazdag és dinamikus ff képet varázsolni, viszonylag nem is sok munkával, ám megfelelő RAW konvertálási és Ps rétegkezelési tapasztalattal.
Ezt szeretném demonstrálni egy átlagosnak mondható tájképen keresztül, azért mert néhány oldalon találkozom olyan ff képekkel, amik témájukban nagyszerűek ugyan, de a nem megfelelő technikán sajnos elvéreznek, mint az én szívem is értük…
(Canonos révén a RAW konvertálást a cég saját konverterében a Digital Photo Professional 3.8-as verziójú szoftverében végeztem. Az elvek azonban a többi konverterben is megközelítőleg azonosak.)

A kép Pacsmagon készült a legutóbbi tartózkodásom során. Ez a nyers RAW-ból változtatás nélkül kibontott kép. Itt nézhető meg az EXIF, és az a változat, ha nem állítottam volna gépen ff preferenciát. A semmitmondó színű táj színesben nem érdekelt, viszont fekete-fehérben kicsivel többet hozzá lehetett tenni. A beállításokban vörösszűrő hatást kértem, de emellett még polárszűrővel is sötétítettem az eget. Az expozíciót  -1 fényértékkel korrigáltam, a kontrasztot +2 értéken hagytam. Az égen a felhők ki vannak égve ezen a változaton, az ég is világosabb, mint szeretném, erősebb alexpozícióval azonban az előtér nem jönne úgy, hogy a későbbiekben lehessen vele dolgozni. Ez azonban egy jó alap a további munkálatokhoz.

Az első dolgom az volt, hogy a panoramikus látványnak megfelelő 16:9-es oldalarányt kivágjam. Ezután állítottam be a konvertert az ég tónusainak megfelelően. Az expozíciót tovább csökkentettem –0,5 EV-re. A színhőmérsékletet 3500 K-ra csökkentve az eget is tovább lehetett sötétíteni. A kontraszt maradhatott is a gépen beállított értékben. A csúcsfényeket –3 értékben csökkentettem, ezzel a felhők rajza is tovább erősödött. Hogy érthető legyen a színhőmérséklet csökkentésének hatása, itt megnézhető ennek a beállításnak a színes képe.

Ez a kép az előtér RAW beállításainak kibontása. Az expozíció az eredetihez képest további -0,17 EV-t még elbírt, de a látványos változást a szűrő zöldre átállítása és a színhőmérséklet további csökkentése 2500 K-ra hozta meg. (Színes demókép.) A virágos bokor életre keltését a kontraszt további két értékkel való növelésével és a csúcsfények +2 értékre állításával értem el. Az eredmény még nem volt kielégítő, ezért az RGB kimeneti oldalon még belenyúltam a görbébe. Klikk ide, ha érdekel!

A két beállítású képet azután a Photoshopban egy kétrétegű képben egyesítettem, a sötétebbet a felsőben. Az RGB színképet szürkeskálásra konvertáltam, és a felső réteghez hozzárendeltem a rétegmaszkot. Ez a kép már az összemaszkolt állapot. Itt tekinthető meg a maszkolt felső réteg külön.

Most következett a két réteg egymáshoz hangolása. Bár már a fenti is elfogadható kép, de az  előtér virágaira több fényt szerettem volna.
Ezért az alsó rétegen először a Gradient Mapben a teljes szürketartomány folyamatos átmenetét állítottam be, majd a görbe meredekebbé tételével fokoztam az előtér kontrasztját, a középtónusokat azonban enyhén világosítottam. Ezután egyesítettem a két réteget. A kép jobb oldala azonban világosabb lett, ezen még változtatni kellett. Ehhez másoltam a hátteret egy új rétegbe.
A felső rétegen a jobb oldalt figyelve sötétítettem a közép tónusokat a görbe állításával. Ezután maszkoltam össze a két képet. Ennek az eredménye látható a képen, főleg az égen és a kép baloldalán. Itt meg az alkalmazott maszk.
Az ég azonban kicsit kilágyult. Ezért a rétegek egyesítése után, újabb másolat készült a háttérről.
  A felső rétegen csupán a görbében állítottam a kontraszton, vigyázva arra, hogy a felhőkben megmaradjanak a csúcsfények részletei. Ez a végső változat látható ezen a képen. Ide kattintva meg a maszkolt felső réteg.

Nem minden kép ér meg ennyi munkát, alapjából talán ez sem, de jól lehetett rajta demonstrálni a folyamatokat. Vannak viszont olyanok, amiknél nem szabad megelégedni a fényképezőgépből kibukó eredménnyel, mert minden jó felvételben ott a jobb, a Kép lehetősége, és ez a technika függvénye is. A digitális fényképezésben az utómunkának óriási a jelentősége, mint ahogy a RAW állományra fotózásnak. (Ez a fajta eljárás jpg képekkel sokkal korlátozottabban vihető csak végbe. RAW-os géppel jpg-be fotózni, olyan mintha a negatívot az első nagyítássorozat után eldobnánk a szemétbe.) A laborban alkalmazott eljárásoknak megvannak a Ps megfelelői, hiszen fotósok rakták össze az egész szoftvert. Csupán alkalmazni kell őket. Azzal a kép iránt érzett alázattal, ahogy Ansel Adams is alkotott…

Két szemmel

Ha valaki Szekszárd felől autózik Tamásiba, a regölyi elágazás után, jobb felé, a termőföldekre kitekintve egy templomromot pillanthat meg. Én az első télen láttam meg, amit Pacsmagon töltöttem, 1992-ben. Azóta izgat a téma. Azon a télen készült is egy jó kép róla, csak gőzöm sincs, hol lehet.
A műemlékem.hu-n ez tudható meg róla:

Regöly határában, a településtől Ny-ra, mezőgazdasági terület közepén, kisebb emelkedőn álló, egykor körítőfallal övezett, keletelt, feltehetően poligonális szentélyzáródású templom rommaradványa: három szint magasságig megmaradt, két lépcsős támpillérrel megtámasztott Ny-i torony, a hajó Ny-i falának maradványaival. Az É-i és D-i oldalakon csúcsíves nyílásokkal megnyitott torony Ny-i homlokzatán háromszögben záródó bejárati nyílás, felette résablak, a toronyaljból a bejárathoz hasonló nyílás vezet az egykori hajóba. Az elpusztult Somogy falu egykori plébániatemploma, amely esetleg már a 15. században, de inkább a 16. században pusztult el.
Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a torony körül amit a torony statikai megerősítése követett. Újabban a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen. Így tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. Az ásatási eredményeket közzétevő K. Németh András szerint a XV.század végéről származik a templom.

Legutóbb pacsmagi tartózkodásomkor elkísértem Zotyót nagyszülei sírjához, Varsádra. Hazafelé Tamási felé autóztunk, mert vásárolnunk kellett. Akkor láttuk meg a repcével övezett romot, és ellenállhatatlan volt. Egy traktor kavargászott, így nem nagyon akartunk mi, de mondtuk, délután visszajövünk, mert hiába nem vezet hozzá út, végre jussunk már oda.
 
Délutánra elég változékony lett az idő. Itt ott esők zuhogtak, de reménykedtünk, hogy azért nem bánjuk meg. Nem bántuk meg. Ahogy elindultunk a földön át a rom felé, lélegzet elállító volt a látvány.
Valahogy nagyon szeretem a súlyos egeket, és még jobban nagylátószöggel még súlyosabbá tenni őket. Az ilyen nyílt tájaknál meg jobban szeretem a vízszintesen nyújtott képkivágást, mert tovább növeli a kép terét. A borult idő ellenére a repcén, nem tudom honnan, varázslatos halvány derengés volt. Szerencsére volt nálam állvány, mert tudtam, hogy ezt egy expozícióval nem lehet átfogni. Nem szeretem a HDR technikát, 2 fényértékes különbséggel készült egy-egy kép, azt maszkoltam össze. Alapjában jobban szeretem az ilyen témát ff-ben, de a föld meleg barnája és a repce színe miatt váltottam színesre a beállítást.

Ahogy közeledtünk, úgy változott a látvány, ami viszont arra kényszerített, hogy visszaálljak a ff beállításra.
Ahhoz, hogy a helyszín fényviszonyait vissza tudjam állítani a képen elég volt ugyan egy expozíciót készítenem, de a RAW-ot két különböző beállításból bontottam ki, két különböző képben. A felvételkor vörösszűrő beállítást használtam. A konverterben (DPP) az egyik képnél a maximumra (10k K) állítottam a színhőmérsékletet, ezzel a repce sárga és a rom vöröses színét jelentősen világosabbá lehetett változtatni. A másikon viszont a legalacsonyabbra (2,5k K), ez meg a kékes felhőket szűrte jó sötétre. A két képet aztán csak megfelelőképpen össze kellett maszkolni.
Ez a kép teleobjektívvel készült, kis gyújtótávolsággal. Ilyenkor megelégszem az adott 3:2-es oldalaránnyal, mert a zártabb képkivágást még jobban fel lehet erősíteni, itt különösen, mert a főtéma is ezt igényli. Ennél a képnél felfelé kell a felhők tömege, ezzel tovább növelhető a súlyuk. A rom maradék erejével feszül neki a felülről jövő nyomásnak, a múlt erejét jelképezve.

Hazafelé földutakon kavircoltunk Regölynek. Ebből mutatok még egy képet. Ezt egy kibontásból, Ps utómunka nélkül, csak a RAW beállításokkal elegendő volt “megdolgozni”.

Recept

Avagy, mi minden kell egy kép megszületéséhez

1. fejezet
Kell estére egy morózus hangulat (ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy te kreáltad magadnak, vagy "megajándékoztak" vele).
Járuljon ehhez az hozzá, hogy bár éhes is vagy, ennél is, csak a konyha asztal éppen foglalt.
Nézzen a konyhád ablaka olyan tájékra, ami még setétben is érdekes.
Unalmadban, minden puffogásod ellenére legyen kedved kinézni.
Essen épp az eső, és frecsegje tele az ablakodat.
Ne legyél annyira pipa, vagy fáradt, hogy kreatív szemlélettel tekinthess szerte-széjjel.
Láss is meg valamit.
Legyen egy használható kompromisszumnak tekinthető kompaktod. (Ki a fene szereli össze a DSLR-t, amikor legszívesebben felfalná a mosogatót is.)
Segítsenek az égiek és a tapasztalatod, hogy megfelelő időben, jól beállítva nyomkodd azt a gombot, aminek a hatására adatokat rögzít a képfelfogó szerkentyűn keresztül a memóriakártyára.

2. fejezet
Legyen elegendő időd a ráérős, átgondolt feldolgozásra.
Emlékezz a tegnapi ihletre, mit is akartál ebből kihozni.
Találj hozzá az összeszedett file-halmazban megfelelő képet.
Ha montírozni kell, mert egyből nem jön össze, legalább kettőt.
A kreáció alatt erőteljesen meditálj arra, hogy a kép készülés alatti hangulatodat magadra erőltethesd. Ellenkező esetben nem biztos, hogy tudsz mit kezdeni a képpel. Lehet, hogy ki is hajítod, minek fotóztam ezt a ...-t, felkiáltással.
Nekem megmaradt a hangulatom, de a véletlenek összjátékaként egy olyan Miles Davis keveredett elő épp a Winampból, ami még rá is tett egy-két lapáttal.
(Meghallgatnád? Miles Davis: Wili (Part 2)

 

Így a két kiválasztott képből előbb három lett, majd kettő és végül az, ami itt is látható. (Ez lehet, hogy kevésbé érthető, de nem baj. Ennyi titkom lehet.)
Mi kellhet még?
Az, hogy ne jusson eszedbe semmi magvas dolog, de ne maradjék ma sem üresen a naplód...

Kép: Konyhanyelven – Óbuda, tegnap