Bejegyzések
Megjegyzések
Ha elég közel kerülsz és engeded a lélek lélegzetét szabadon feltörni magadból, a másik felveszi ezt a ritmust és mozdulataival válaszol…
Ui.: Kicsit később jutott eszembe megnézni… ez a 111. bejegyzésem. Szép szám, önmagában.
József Attila: Az oroszlán idézése
Volt fogam közt már szivar, 
csuklómban megállt a kés,
mosdatott habos vihar,
alvó számba szállt a légy,
néni szunnyadt ágyamon,
szépet álmodott szegény.
Tiszteltek, ha vért köhögtem,
mégse köptem hóba én.
Voltam vonító kaján:
halljunk hát nevetni holtat,
vagy a holt is él talán?
Erre ittam jó borocskát,
rágtam főtt malaclapockát,
kezet fogtam balkezemmel,
megpöngettem szemfogam,
isteneim mind eladtam,
ez a ruha másé rajtam,
kereshet pipogya ember,
az én megnyurgult szivemmel,
tükröm mögött szerelemmel,
oroszlánra várok én - -
Első ízben cipőm fényét
kényesítse bús sörénye,
másodízben cirógasson,
körme torkomat kitépje,
behunyt szemmel végignyaljon
harmadízben az ágyamon,
pártalanul és üvöltve
őrizze a ravatalom.
Kedvenc időszakomat és minden jegytársamat József Attilával és a Napot – az Oroszlán-jegyűek uralkodó bolygóját – jelképező napraforgókkal köszöntöm.
Szeretek az égre nézni. Érezni az arányainkat. Tudni, hol a helyem az Univerzumban…
“Ma (még) nem is akartam írni”
Volna ugyan miről, kép is lenne, de még tenni való vár. A szabi alatt bevállalt munka még nincs befejezve. A képeket meg előbb fel kéne dolgozni, addig minek írjak róluk…
Gondoltam azonban, adok egy esélyt a fogásra. A ló is megbotlik alapon, meg a lomo… amúgy is divat, igaz én lusta vagyok felhajtani azokat a lepukkant negatív effektusokat. Cigi közben böktem ki az udvaron a lehullott tollat. Árván világított a zöldek alatt a kövezeten. Sajnáltam, hogy nincs nálam gép, de ha meg akarnak verni az utcán és csak egy rozsdás bugyli van nálad, azzal fogsz védekezni, nem? Így kaptam elő a mobilt, lehet szörnyülködni.
Az apropót az írásra azonban nem ez szolgáltatta. Készülök a blog megmérettetésére ezért minden nap egy-két-hár… bejegyzésen végig megyek, hogy egységes megjelenésűvé tegyem őket. Az egyik korai bejegyzésemet beemelve azonban nem a blogon lévő változat ugrott fel, hanem egy elfeledett piszkozata. Már nem is tudom, miért nem ezzel a bevezetővel került fel akkor a bejegyzés? Talán nagyon őszintének gondoltam, vagy csak szégyelltem valamiféle gyengeséget? Ezért is került fel a fenti szösszenet, végül is, ez is én vagyok. Szóval, most az elfeledett résszel együtt került vissza a bejegyzés. Talán érdemes rá visszatekinteni. Sajnálom a három kommentet, mert nem a meglévőre mentette rá a rendszer, hanem a piszkozatra, de hát mindennek ára van, és szerintem így vált teljessé az Elsuhant idő gondolata…
Ui.: Gasztróoldalakon – meglepő módon – a hölgyek esőért és hóért esengnek. Gondoltam küldök nekik :)
Végzek a két honlappal, és jövök!
Régen írtam, de egy kicsit lefoglalt ez-az, főleg a hétköznapjaimat, hétvégén meg nem igazán szeretek gép elé ülni, eleget teszem a többi napon. Kicsit azért fotózgattam is, így lesz mivel illusztrálnom rövid bejegyzésemet.
Lassan egy hete, hogy a hollandok igazi örömmel leptek meg, és hazaküldték a meglehetősen öntelt szambacsapatot, amely leginkább bájgúnárjuk nevének felelt meg. Le is ugortam nagy vígságomban a meccs után egy körre a Fő térre. Buli készült, megnézni mi lesz az, hát nem fogott meg, hogy kivárjam, inkább a Polgár felé vettem az utat, és végre alakkal fényképezhettem azt az utca részletet, amire már régóta fájt a fogam.
Sajnáltam a ghánaiakat, ugyanakkor örültem Forlánéknak. Az egyetlen szimpatikus dél-amerikai csapat volt, Forlán pedig a magasan a leszimpibb fickó számomra az egész VB-n (talán még a spanyol Piquét). Szeretném, ha megnyernék a bronzot, megérdemelnék, miként a németek is, főleg az argentinok elpáholásáért. Jó volt látni a színészkedő kisembert tényleg összemenni.
Szóval a szombat focilázban telt, bár az estinek már nem igazán volt tétje, lefutottnak tűnt előre, az is lett.
Vasárnap lébec volt, meg Csillagközizés, de végre délután tudtam időpontot egyeztetni a tízhuszonkettő tulajával, így át is zötyögtem Zuglóba. Az odaútból, meg egy ki ligeti sétából lett is néhány kép. 
Hazafelé meg olyan szépek kezdtek lenni a fények, hogy eggyel előbb le is szálltam. Előbb egy lámpa mutatta meg két arcát, utóbb a hídon gyönyörködtem a Nagy Falu és a Folyó harmóniájában. 
Másnap aztán a spanyolok végre igazi ellenféllel kerültek szembe és meg is mutattak valamit abból, amit eddig gondosan pihentettek. A VB előtt spanyol-holland döntőt jósoltam. Bár másban is így tudnék. Megint azt mondom, győzzön a jobb! A régi holland focit nagyon szerettem, bár ez a csapat már messze nem az, végre vihetnének már aranyat a két ezüst mellé, a spanyolok meg tényleg nagyon jók, annak meg kell mutatkozni vasárnap. Ha nem, nem érdemlik meg az első aranyukat. Európai magyarként illene holnap a németeknek szurkolnom, és félek, fognak is győzni… nagyon fogom sajnálni az uruguayiakat.
Aki szereti a focit, jó szurkolást, nyerjenek azok a csapatok, akiket szeret! Aki meg nem, az töltse kedvére örömben a hétvégét!
Jövő héten nem nagyon leszek gép közelben, talán csak a bejegyzéseket fogom tudni átfutni. Bár szabira zavartak, nem pihenéssel, munkával telik az idő, csak nem a megszokott helyen.
Pitypang-mandala.
Itthon vagy nálam, mégis
szállongsz már haza.
Verrasztó Tibor haikuja
Találkozás találkozást szül. A sors keze nem véletlenül mutat fel előttünk jeleket, ezekkel élnünk kell. Hajnalváróval megtaláltuk egymást a blogon. Lelkeink azon része, amiről tudunk rokonszik egymással. Ő megtalálta Tibort és a haikukat. Felmutatta nekem Tibort, s hiszem, hogy nemcsak a haikukat.
Kati elébe ment a Nap ébredésének, ötletet teremtett. Legyőztem a “szkepticizmust”, kutakodtam és “unatkozó háziasszonyként” cselekedtem. A lavina azonban beindulós fajta. Tibor új “szavakkal is színez” és új “színekkel is szavaz” …a képözönben talán kialakul egy sajátos ember kettős gondolat-képpárjának özöne is. Az egymást inspiráló Univerzális Alkotó Erő.
Ennek első szüleményével köszöntöm 50. követőmet. Nem számláltam eddig az oldal ezen részét, de a múlt hét óta kíváncsi voltam, ki lesz az…Véletlenek nincsenek, hiába szerepel a szó előző bejegyzésem címében. Szeretettel köszöntelek Tibor, találj színtelen képek mellé is színes szavakat! Találjak színekkel szavazott gondolataid mellé méltó képeket… Köszönöm Kati!
A Mai Manóba igyekeztem a Régen látott képek kiállításra. A Nyugati téren krishnások doboltak, énekeltek, táncoltak önfeledten. Bár igyekeztem, nyúlogattam a gépért, de nem voltak jó helyen és nagyon kemény fényben. Sajnáltam, jó hangulatot teremtettek, szép lányok voltak a csoportban. A kiállításról csak egy véletlen kapcsán szeretnék beszélni. Öröm futott el, amikor megláttam a falon Nagygörgy Sándor Ősz c. képét. Négyzetesben, hiszen 6x6-ra fotózta (1950-ben). Én viszont már láttam. Nem is akárhogy. A WC-jében, a trónnal szembeni falra tapétázva, jó 1,7x2,5-3 m-re vágva. Úgy éreztem ott magam, mintha egy kukoricásban gugorásznék, hiszen a szárak életnagyságúra nőttek a kópián. Az egész képet nem láttam még. Mikor kimentem, nevetve kérdeztem: A nosztalgia kedvéért van a kép a falon? Nevetve bólogatott. Jeleztem, hogy nem láttam még az egész képet. Nem is fogod, felelte, ez a funkciója. Annyira megörültem neki tegnap, el is felejtettem lefényképezni, ezt sajnálhatom, mert a honlapján nincs fent. A bejegyzés apropója azonban nem ez, mégha ez is az egyik véletlen.
Régóta irigyeltem Gyöngyi remek portréját Zsila Sanyiról. Nem Sanyi miatt, róla nekem is van jó, hanem a helyszín, a fények és a meleg színek miatt. A Mai Manó Napfény Műtermében készült. A megnyitó után felosontam, és szerencsém volt, pont ideális volt minden egy képhez, ami más mint Gyöngyié (most beszéltem meg vele, a bejegyzés után felteszi a saját blogjára a képet), de talán visszaad valamit annak az irigylésre méltó fényű és hangulatú teremnek az atmoszférájából.
Előbb jöttem el, mint terveztem, nagyon meleg volt, és túl sok az ismeretlen. Az ismerősök meg vagy elszéledtek, vagy más (számomra) ismeretlenek foglalták le őket.
Az Andrássy úton a villamos felé ballagva, halk dobszóra és kántálásra lettem figyelmes. Aztán meg is pillantottam a színes társaságot…
A kiállítást mindenkinek ajánlom megtekintésre! S ha marad időtök, üldögéljetek el a műteremben. Megérint a kor szelleme…
Vidám és szép hétvégét, olyant, mint ezek a lányok :)
Mostanában a reggeleimet azzal kezdem, hogy sorban végig menve a RAW könyvtáraimon, egyből-kettőből-többől kidobálom az ott lapuló, vélhetően feleslegesen tárolt állományokat. Ezzel két dolgot érek el: egyrészt tárhelyet szabadítok fel az egyre szűkösebbé válókból, másrészt elfeledett “kincsekre” is bukkanok. Az alábbi két kép ugyan nem az, de ötletet adott a mai bejegyzéshez. Megirigyeltem hamburgfoto macsek képekkel telitűzdelt blogját, gondoltam én is beállok a sorba. A szövegstílust a Macskák és kutyák c. filmszösszenetből kölcsönöztem, ami bármennyire is bugyuta történés, betegre tudom magam röhögni a macskákon.
Na mi van? Mit akarsz már megint?
Nem látod, hogy alszom? Épp friss halakról álmodtam. Mit ugrálsz már megint itt azzal sötét izével a kezedben, te nagydarab mamlasz? Ha tudnád, milyen idétlen vagy ilyenkor. Nem elég, hogy időnként a frászt hozod rám a hülyeségeiddel, még nyugodtan pihenni sem hagysz. Mitől szoktál ilyen nevetségesen izgatott lenni, ha az a valami nálad van?
Figyelj ide hórihorog (milyen röhögséges vagy így gubbasztva!), ha már nincs itt a kisgazdi, legalább hagy henyéljek nyugodtan az ágyán! Ennyire lehetnél rám tekintettel, ha már más egyebet nem tudok tőled kicsikarni. Udvarolhatok én neked, mint egy fürdősdajna, amikor eszel azokból a finomságokból, tojsz a fejemre és nem adsz. A fene beléd, mit sajnálod!? Van neked elég. Vagy ilyen dög beles vagy?
Áááá, csak utálsz. De nehogy azt gondold, hogy ezzel csak te vagy így. Forog a belem, mikor udvarlok neked valamiért, de mit csináljak, ha ennék azokból, amiből te, vagy adnál legalább abból, amit én szeretek.
Meddig vacakolsz még itt? Nyomd már meg azt a valamit, amit meg szoktál nyomkodni, aztán tűnj el a fenébe a zajos birodalmadba!
Még cicogsz is? Azt hiszed beveszem? Mit szeretnél? Nem vagyok tót, hogy ágast álljak. Dorombolni meg úgy sem fogok. Még mit nem, neked? Párna- és papucshajigáló, ordibálógép. Smucig! Orrod fokhagymás tőle.
Na jól van, vetek rád egy pillantást, ha már itt esz a fene, de aztán már igazán elhúzhatnál a bánatba. Hátha visszajönnek azok a halak…
Panni Lányomnak, mert nevének ünnepével indul mindig a második félév. Ajándékozzanak meg az Égiek a mai napon befejeződő felvételi időszak sikerével! Apa
