Retrográf kalendárium

A cím nem véletlen. Idei utolsó bejegyzésemben vissza szeretnék tekinteni erre a mozgalmas évre, kimaradt képeken keresztül.

Január
Február 1-i bejegyzésemből képszerkesztési okok miatt kimaradt ez a kép. Azután meg nem volt rá alkalom. Lehet, hogy csak ez az egy miatt hoztam össze ezt a bejegyzést, mert BlogDozValdgyok Atyai Barátom javasolta, fotózzak minél több hóesést?

Február
Arra gondoltam, addigra már elege volt sokaknak a hóból, de nagyon szöveget sem találtam hozzá, vagy apropót, lemaradt.
Én voltam jobb helyen, a fotós utána fújt is egy kicsit, de nem álltam elé :) (Elég, ha nekem megvan így.)

Március
A fenébe, még mindig hó… A frissen átadott Harrer Pál (Óbuda első polgármestere) szobor akadt a szemembe “Az én Óbudám” fotópályázat zsűrizésére menet. Már szemezgettem vele, de így tetszik a legjobban. A március azonban elég pörgős hónap volt, valahogy kimaradt ez a kép is.

Április
  Az a hónap annyi minden másról szólt, sehogy sem fért sehová…

Május
Eddig eléggé lokálpatriotikusan hat ez a visszaemlékezés, de garantálom, hogy – némi kitérő ellenére – továbbra sem lesz másképp. A május az első hónap volt az évben, mikor messzebbre is kimozdultam. Pacsmagi összeállításaimból (+júniusban az Elmaradás) nem is tudom, miért hagytam ki ezt a képet…

Június
Egész addig nagyon szerettem ezt a képet, amíg rá majd egy héttel szerencsém nem lett egy másik, majdnem ugyanitt készülthez, ami aztán fel is került egy júliusi bejegyzésbe.

Július Valamelyik kedves gasztroblogger leányzónál szaladtam bele a Vágó-féle parajkrém levesbe, ami nagyon megtetszett. Vállalkoztam is, hogy összecsapok egyet, aminek a nőcik nagyon örültek. Én aztán már  kevésbé, mert például júliusban nem kaptam körtét, pedig Pityu azt ír elő. Ezen persze nem kedvetlenedtem el. Almát, őszibarackot igen és garantálhatom, hogy nagyon dögös lett velük (szerintem jobb is). Már nem tudom, pontosan hogyan készült. Azt tudom, hogy fokhagyma tuti több volt benne, mint amit a Pista előírt, de nálam konyak is került bele, meg irdatlan sok tejszín. ( A leves alatt meg kazalnyi, szélesre reszelt füstölt sajt.) Azt hittem megjegyzem a receptet, így nem írtam le, de már egy hét múlva nem emlékeztem a mennyiségekre, így kimaradt a bejegyzés, pedig még fotó is készült ebből a célból. Igaz nem olyan, amit szeretettem volna, a lányom éhesebb volt, vagy kíváncsibb, mire kijöttem a géppel, már kézzel összetörte a pirítós karikákat, pedig egészben akartam ráültetni. (Lehet, hogy ezért ment a kedvem el a poszttól?)
Azt azonban elkönyveltem, hogy csapnivaló gasztroblogger lennék, meg is hagyom az aranyos hölgyeknek a kommunikáció ezen területét. Minden elismerésem az alaposságuk miatt. Ellenben gondolkodom egy agglegényeknek, vagy szinglipasiknak szóló ilyesmin, Kicsorbult Fakanál címen. Legyen rá időm jövőre…

Augusztus
Fény- és expozíciós tanulmánynak készült ez a kép az Újpesti Fő tér István úti frontján. Elég kemény, kora délutáni fényben. Csupán azt akartam demonstrálni, hogy HDR eljárás nélkül is lehet nagy kontrasztviszonyokat kiegyenlíteni, jó RAW konverterrel és -technikával. Valószínűleg lusta voltam megírni hozzá a szöveget…

Szeptember Minden reggel az első dolgom, kimenni az erkélyre, megnézni az időt. Ez nyáron néha elég érdekes, mert olyankor egy szál mosolyban alszom, és erről hajlamos vagyok megfeledkezni. De még nem volt baleset a felüljárón. (No igen, nem vagyok egy Bel Ami :)
Lehet, hogy érdemes lenne minden reggelt megörökíteni, mert nem emlékszem egyformákra. Valami mindig más, ha csak egy kicsit is. És akkor hol vannak a viharok, az esték és a havak? Az idei népes termésből talán ezt szeretem a legjobban. Talán azért, mert az első a Mátyás-templom renoválásának befejezése után.

Október
Október… Két bejegyzésre futotta. Még nem volt itt a tél, de már betakart a hó. Pedig talán a legtermékenyebb hónapom volt fotó szempontból is. Ezt persze Fecónak is köszönhetem, mert tele volt tanulás- és terepvággyal. Csak mindent feldolgozni nem nagyon volt időm. Ezt a képet nagyon szeretem. A Fő tér egyik renoválásra váló kapuja a háttér. Az egésznek olyan elmúlásderemény hangulata van számomra…

November
November elején kicsit kiengedtem. Két napra elbújtunk Fecóval a Mátrában és a Bükkben. Pár képet láthattatok a szarvaskői reggelről is, amik ezen az úton készültek.  Még sok feldolgozatlan kép van abból az időszakból, de valahogy ezt szeretem a legjobban… Talán azért, mert nagyon megkínlódtam a megfelelő nézőponttal a szúrós, de annál sűrűbb aljnövényzetben.

December 
Az év utolsó hónapja a G12 jegyében telt. (Persze az Ünnepváráséban is, úgy 20-a után.) Ennek az öreg tesó örülhetett is, mert kicsit kímélőre lett fogva. Tegnap is elég reumásan nyekergett a Szurdokban. Ezt a hónapot nem visszatekintéssel, elmaradt képpel szeretném illusztrálni, hanem egy ma, frissen, egyik kedvenc helyemen, az  Isten Virágoskertjében készülttel
Még a Szilveszter hátra van…
Töltsétek vidáman, akikkel jól érzitek magatokat!
Kedves Barátaim! Boldog Újévet, továbbra is szép fényeket, homogén háttereket, jobbnál-jobb képeket, verseket, írásokat és ételeket!

1000

Tóth (Füles) József, több mint 20 évvel ezelőtti modelljének naptárképe előtt ma, a Vendéglátóipari Múzeumban megnyílt kiállításán…
Mitől ezer?
Elsősorban Füles ezerarcúsága miatt, bár ezt a jellegű, komolynak tűnőt ritkán látni. (Remélem, nem orrol meg rám érte…)
Másodsorban, az 1000. a G12-vel. Lehet-e jobb témával?

Ünnep után

Még vagy két nappal az Este előtt – szokásom szerint az utolsó pillanatra halasztva az ajándék beszerzést – szaladtam bele ebbe a látványba a vörösvári úti rendelő mögött. Kisgép nálam, pukk egy lövet rá. Aztán olvastam BLOGDOG Barátom frenetikus bejegyzését, és ez bennem további gondolatokat ébresztett. Közben hozzá jöttek a faszbukos szösszenetek is, de valahogy nem akartam az Ünnep fényét senkinek sem elhomályozni. A Tiétek, éljétek magatok szerint. Én is úgy tettem, de most már szólhatok róla…

Néztem ezt a magányos fát, körbevéve egy itt ragadt örökség mementóival, a betontömbök közé paszírozott lelkek nyomorúságával. Büszkén állt, büszkébben, mint kellene neki a sivár, beskatulyázott környezetben,amire a takony-nyúló időjárás jó néhány lapáttal  rá is tett. Ez a helye, ide teremtetett, itt kell élnie, megélnie mindazt, amit kiszabtak rá. Mint azok, akik magányosan, akár a szobájukban egyedül, vagy valahol menhelyen, híd alatt, aluljáróból kirekesztve hasonszőrűek között voltak egyedül.
IGAZÁN SOKAK KÖZÖTT VAGY EGYEDÜL, HA NEM VAGY JÓ HELYEN
Az Ünnep alatt sokat gondoltam a Gyermekre. Nemcsak arra, aki akkor született a kereszténység időszámításának kezdetén. Mindre. Mivé teszi őket a Világ. Mi, szülők és a körülmények. Melyik mekkora előnnyel indul neki az Életnek. Ha tönkre nem tesszük őket. Meg kell élnie az embernek azt a kort, amikor rá tud ébredni ki, miben hibázott egy élet sínre tételekor. A szülőké a legnehezebb ez a tükörbe nézés, ha felismerik utódaik hibáikat a magukéban. A meglelt erényekre kell kihegyezni érzéseinket. Akkor minden széppé alázatosul. A legszürkébb ködben felsejlő sivárság is. A lélek ezek felett áll. Csak gondoljunk azokra is, akik nem tudnak ebből kivergődni…

Már vége volt, tegnap éjfél körül. Elmúlt ez is, mint minden évben. Kinéztem az ablakon egy silány Jézus-film nézése közben (de ebből a témából minden érdekel, ki, hogyan éli meg), vízszintesen jön-e még az égből a hó? Az alant álló kis fára meredtem. Ott áll már vagy tízegynéhány éve. Még sosem láttam így. Mintha helyére ült volna az a másik. Széttárt ágai könyörületet kérve néztek fel. Nem rám, csak talán én vettem észre. Az ablak a macskák és a kiszáradás elől a zserbót védő fóliát tükrözte vissza. Két fény között élnek a kinti lények. A városok hamis és a minket melengető, otthon mezsgyéjén. Isten adja, hogy az se legyen hamis! Elvágynak-é, de honnan? A Megváltó tudta. Az Ő karjait is így feszítették szét, de tudta, melyik az igazi fény…

Karácsonyi mese még Mikulásról

Hol volt nem az egyszer, egy régi, ám felületes ismerősöm megkeresett az idén azzal az elképesztő kéréssel, hogy okítsam Neki a fotografálás magasabb szintjét. Mivel nem pusziért kérte, én meg éppen a templomi egér kaszthoz tartoztam, ráálltam, mondván magamban, majd meglássuk, mint vak a pengőt.
A fejtágító órák és az egyre szaporodó terepgyakorlatok során aztán az okító-okított nexus szépen, lassan barátsággá metamorfolizálódott. Biztos azért, mert egyikünk sem egy könnyű eset a külvilág számára, és a folt előbb-utább megleli a magának való zsákot, vagy nadrágülepet.
A gyakori együttlétek során, a másik lelkébe való belepislogás mellett óhatatlanul óvatos szemhunyásokat is lehet vetni a másik családi milliőjébe.
Így került szóba a fásan kongó Faragó családi név mellett Fecónak a szépen csengő Kincső néven megkeresztelt négyéves leánykája. Annak az okán elsősorban, hogy időnként elkaparintja tőle a levedlett 20D-t és ösztönből remek képeket lődöz vele. (Holott, gondoltam magamban, meg se nagyon tudja tartani…) Azonban ez rendre visszatérő téma maradt, amit nagy hümmögve igyekeztem is gyorsan odébb terelni. Ennyit még tanultam a taszári juhásztól a birkapörkölt készítésének nemes tudománya mellé.
A mikulási hétvége előtti agypumpáláskor elütöttem a hétvégi terepezést. Szombaton dolgom volt, vasárnap meg ki akartam menni a ferencvárosi börzére. Neki sem lett volna jó, talán a szombat, de vasárnapra programja volt a Kincsével, a Vasúttörténeti Park Mikulás rendezvényére. Nosztalgiavonat oda-vissza, csinnadratta a Parkban, zsákbanfutás, miegyebek. No, most megnézem magamnak azt a gyerekfotóst! – mondtam magamban. Beajánlkoztam társnak, orvul arra hivatkozva, hogy majd fotózom őket. A csali bevált. Közben Fecónak is dolga akadt a börzén, így ott találkoztunk azon a vasárnap reggelen. Bent meg azt vettem észre, hogy az én  barátom olcsó, de jó minőségű kis kompaktokat vizslat, a kicsi lány meg nagy izgalommal figyeli az eseményeket. Kincsőnek keresett gépet. Hinnye, gondoltam, ez tényleg komoly lehet. Beszálltam tehát én is a játszmába és a két lehetőség közül ki is választottuk a jobbikat, egy jó állapotú IXUS 85IS személyében. Mivel az árus régi ismerősöm volt, még kis kedvezményt is kisíboltunk, amiből kártyára is futotta.
Mikor túl voltunk minden elintézni valón, megittam az áldomást az Ő helyükben is a vásárra. Fecó vezetett, a leány meg ugye…
A Leány? Rávetette magát a gépre, miután az apja beállított rajta minden alapot, és leformázta a kártyát. Két pillanat alatt átlátta, mikhez kell nyúlnia és már csattogott is, majd boldog izgalommal nézegette vissza a keresőn a képeit. Állam hangosan koppant, amikor kitörölte a nem jónak ítélt felvételeket. No János, mondtam magamnak, sosem lehet elég korán elkezdeni. Mire a vonatra kerültünk, szinte mindent tudott, ami neki kellett a kis vakarékról. Egészen megrendültem, a lányomon láttam ekkora örömöt, amikor két éve megkapta ugyanezt a gépet Karácsonyra. Csak Ő akkor 20 éves volt…
 
A Parkból csendben elosontam, a vásári zsibhangulat nem nekem való. Sok örömet kívántam a kislánynak első fényképezőgépéhez.
Az idei utolsó szeánszunk az Este előtt egy héttel volt. Természetesen megtörténtek a kölcsönös miegyebek. Barátom ajándékain egy vidám hóember csücsült. Kincső készítette nekem és küldte el az Apjával. Egészen meghatódtam, én nem is gondoltam semmire Vele kapcsolatban. Azóta azonban ott várja a már előre begyűjtött ajándékok között, az Apjától kapott két csomagon az Estét, hogy azoknak a tartalmát is megismerjem az Ő kis szíve mellett. Kicsi Kincső, legyen az én ajándékom Karácsonyra ez a bejegyzés Neked!

Boldog Karácsonyt Nektek is Kedves Barátaim Mind, akik kísérgettük egymás blogkalandozásait egész évben. Sok jó, meleg érzés járja át a szíveteket a Legszebb Ünnep Estéjén!

Megfagyó tánc

A télnek annyi szép arca van...

Máshoz belesni...

...vagy csak vetni egy hosszabb pillantást az ablakára. Mit árul el arról, aki a kirakat mögött éli mindennapjait? Elárul-e egyáltalán valamit, vagy tényleg csak kirakat, ha ugyan egyáltalán az? Mit is tesz ki valaki az ablakába, ha  az utca szintjén él? Biztos, hogy mást, mint aki az emeletek lakója, ahová nem lehet fellátni. Ő magának, befelé pakol. A földszint más világ. Mindkét irányba nyitott, vagy zárt. És a nyitott mögött több a sejtelem, mert az elzárkózáson nincs mit tovább gondolni.

Fecóval az idei első komoly hóban a téma után kujtorogva vetődtünk el Dömörkapura, miután a Szurdokkal felsültünk. Két autó kiásás között állapodtunk meg egy háznak a tövében. Érdekes, a képet először a mobillal nyomtam, mert lusta voltam, vagy összegémberedett ahhoz, hogy előkaparjam és összerakjam a motyót. Aztán  túlzottan megtetszett, amit a kijelzőn láttam, és csak előszedtem a DSLR-t. Az meg valamiért nem adta ilyen jól vissza a látvány sokrétűségét. Néha nem is gondolná az ember, hogy a bugylibicskával is lehet szalonnázni.
A képpel egyébként nem történt semmi Ps-trükk. A két ablaküveg eltérő fénytörése eredményezte a bizarr látványt.

Ez idén a 111. bejegyzésem. Olyan szép szám :) Jó lett volna, ha a karácsonyi lehetett volna, de addig még van egy hét...

Hó alatt, hó alól

Az élet fényei

Csak az vethet árnyékot, aki kiáll a fénybe...
Katinak, éneklő madaraiért...

"Sejtelmek"

Senki ne magas röptét várjon szóban tőlem a cím láttán, csupán kedvcsinálóként emlékeztetek minden érdeklődőt, hogy nemsokára nyílik Dr. Vizúr János fotóművész barátom kiállítása Újpesten a fenti címen. A képek az éppen installált kiállításon készültek az ÚTV riportja alatt és után. Érdemes a 17 órai kezdésű megnyitóra ma eljönni, mert a nagyon is színvonalas kiállítás ajánlása mellett egy varázslatos vetítés is szerepel a műsoron. Ha meg valaki nem tudna ma időt szakítani rá, semmiképpen ne hagyja ki a kiállítást, mert egy rendkívüli ember rendkívüli tárlata.
A kiállítás  nagyon gondolatébresztő, az enyémek pedig már olvashatók a Kísérleti Adáson. Információk az Újpest linkek alatt.

Dr. Vizúr János, Szépség című képével

Esti havazás

Az EXIF szerint: 19:22:14-kor (by G12)

Ez elsők...

Mármint képek az új szerzeménnyel, az áhított G12-vel...

A baloldali a 0001-es. 400 ISO-n, a teljes képből állóba vágva. Mellette 1600 ISO-n a beltéri kép. Fény csak ebben a förtelemben, meg a szomszédos boltból, valamint az utcáról beszűrődő. A félárnyékokban annyi a zaj, amennyi hasonló helyzetben a G10-zel!!! A DPP a gép RAW-jában kezeli az optikai hibákat.
  
Ez a kép is 1600-zal készült. Itt teljes világítás van ugyanott, ahol a hóbábus is készült. A jobboldali részlet a teljes méretű RAW kibontás egy részlete.
Még szoknom kell, mert egy csomó új lehetőség van beépítve, ami még nem volt a 10-esen. Nagyon jó, hogy az érzékenység 1/3-os lépésenként állítható. Még jobb, hogy az előre beállított fehéregyensúlyon belül külön lehet szabályozni a kék vagy a vörös tartomány felé eltolást. A HS system tényleg működik. 2005 óta nem használtam flexibilis LCD-t, újra vissza kell szoknom hozzá. A G2-vel már nagyon ment. Alig várom, hogy valódi éles helyzetben ls csattogjon...
Már örülök, hogy a G10-es eladásakor nem volt ehetőségem a 11-esre. Érdemes volt erre a típusra várni. Megtaláltam újra a nekem való bridge kamerát. Holnap HD videóban is debütál a barátaim koncertjén.
A 12-es amúgy is szerencse számom. Érzem, hogy sokáig leszünk jó haverok.
A körülmények szerencsésen alakultak, hogy hozzá juthattam. Köszi UGYIH, köszi Fecó!

Évszakforduló - ősz búcsúztató

Az első hónak mindig az a varázsa – ha elég korán jön –, hogy a maradék őszi színekkel vegyülő fehér foltok utánozhatatlan hangulatot kölcsönöznek a tájnak. Fecóval kirongyoltunk a Pilisbe az éjszakai hóesés örömére, ám ebből jobbára elázás (kívülről!), autó kiásás és biztonsági emberrel való eszmecsere lett. Mindez azért, mert miután beláttuk, hogy  a Szurdokban nem fogunk fényképezni, Dömörkapura ruccantunk át. Amire ott eléggé összefagytunk, és Szentendre felé vettük a haza irányt, az izbégi lőtérnél ki is sütött a nap. A kerítésen kívülről meg elég lehangoló volt a komplex látvány. Hujjogtunk, hallóztunk, hogy engedélyt kérjünk bentről fotózni, de csak egy lámpa őrködött az üresnek ható terep felett. Bezzeg, amint bementünk – lesz, ami lesz alapon – kisvártatva meg is jelent egy hatósági egyed és szelíden ki is tessékelt minket. Nagyon nem bántuk, addigra megvolt, ami lehetett. Amíg az adatainkat rögzítette a tőlem kapott jegyzetfüzet lapra azon elmélkedtem, hogy mekkorát is változott a világ. 25 évvel ezelőtt ezt nem úsztuk volna meg ennyiből. Igaz, akkor meg sem próbáltam volna a behatolást...
Fecónak a felső képet, a jóindulatú biztonsági szakembernek a helyette őrködő lámpát ajánlom!

Kép a képben

A kiállítás megnyitókon megadatik az a sajátos lehetőség, hogy a sok jelenlévő és a képek között egyedi kapcsolódások alakulnak ki. Ezek erősíthetik, avagy újra értelmezhetik a kép belső tartalmát. Legutóbb a MAOE Fotóművészeti Tagozatának az elmúlt 5 évre visszatekintő, 65 kép című kiállításának megnyitóján két ilyen tovább gondolható lehetőség került a gépem keresőjébe. Az meg külön véletlen, hogy ezek képpárba rendezése még erősebb kapcsolódást eredményezett.
Baloldalt Mike Tamás Pillantás képe alatt Siklós Péter fotóművész pillant. Jobboldalon  Fekete István Smoke No. 7 képe alatt Panni Lányom rendeződik önkéntelenül a füst formációjába.
Köszönöm Péternek és Panninak is a hozzájárulásukat a képek megjelentetéséhez!

Elnyúló idő

Mennyit mesterkedünk azon, hogy az egyre fogyó időt mennyire nyújthassuk el. Bele akarunk mindent gyömöszölni egy sokkal kisebb zsákba, mint amennyi valójában járna neki. Semmire sincs időnk, főleg arra, amit valójában csinálni szeretnénk. Csak hajtjuk magunkat, hogy megelőzzük az órát, pedig nem vagyunk szuperszonikus vadászgépek, hogy elhagyjuk a saját hangunkat. Az idő nem engedi, hogy elébe menjünk, vagy mögötte sunnyogjunk. Az, hogy mit tudunk megvalósítani, nem az időn múlik, hanem rajtunk. Élünk-e az alkalmakkal, kihasználunk-e minden értékes másodpercet? Azt tudjuk-e véghez vinni kiszabott időnkben, amivel utunkra engedtek?
Minden játék az idővel: illúzió. Nyújthatjuk, vagy tömöríthetjük különféle, néha önbecsapós praktikákkal. Bemutathatjuk bárhogy, a valóságos történések ideje állandó...

Esőkirakós

Ma egy órával később keltem a képek miatt, mint terveztem, mert amikor aludni indultam, benéztem a már lekapcsolt világítású konyhába, így a lefekvést el kellett kicsit halasztani...
Szeretem az esőt, megázni is benne, ha tavasztól a vénasszonyok nyaráig tartó időszakot veszem figyelembe. Igazán azonban azt szeretem, ahogy megváltoztatja a világot és ezzel együtt a képi lehetőségeket is.
A montázsokat azért erőltetem, mert az előtér-háttér viszonyhoz teleobjektív kell. Úgy viszont meg nincs elegendő mélységélesség. Ezért két élesre állítású kép készül a témáról az ilyen esetekben.
Másfelől pedig a rétegstílusok mindig meglepetést tudnak okozni...
(Nagyítsatok!!! Köszi!)

Füstölgés helyett

Füstölés helyett megidézem a szombat hajnali füstbement napkelte élményét, amit a szarvaskői várból gyönyörködtünk végig.

Tájtanulmányok

A három kép együttes bemutatását Balogh Anita legutóbbi bejegyzése inspirálta…

Egy reggel, három pillanat

Joruba cipőjében járok. Elmúlt az október, alig bejegyzéssel. Csak fotózni volt időm. Jegyezgetni nem nagyon (még feldolgozni sem). Restellem is magam az “önkéntes száműzetés” miatt blogjaim látogatói előtt. A baráti ígéret és az áldozat Molochnak azonban elvonta az energiáimat innen. Bár időközben játékból beszálltam az 50 mm-es objektívvel fotózást trendelők közé, de az tényleg csak alkalmankénti 5 perc. Ezt és a zenei blogot azonban komolyan veszem, nem szeretem az elkapkodást, inkább maradjak csendben.

Most szusszanhatok egy percre, és visszajelentkezésül egy varázslatos zebegényi hajnal és reggel három pillanatával üzenem: megvagyok, de lehet, hogy ez a hónap is csendben telik a részemről…

Sodródó Üzenetek

Végre, hosszú idő után a múlt héten vasárnap kikeveredtem a természetbe. Ilyenkor, október elején két kedvenc helyem van, ahova búcsújáró helyként zarándoklok, áldozni képrögzítési szenvedélyemnek. Az egyik a Vértes cserszömörcéktől lángoló dolomit vonulatai, a másik pedig a Visegrádi-hegység egyik legszebb útvonala. Dömökaputól a Bükkös-patak mentén Piliszszentlászlóig, majd onnan az Apátkúti-völgyön keresztül Visegrádig. A fenti kép még 2007-ből származik innen, de címképként visszanyúltam hozzá a közelmúltba. A bejegyzés további része azonban a legutóbbi út szüleménye.

Szeretem a vizet. Minden megnyilvánulását. Legyen az egy lusta folyó, befagyott patak, tükörsima tó, vagy haragvó, partot ostromló tenger. Hosszú órákig képes vagyok egy helyből szemlélni pillanatonként változó arcait. Megpróbálok azonosulni azzal, ami a felszínen és azalatt sodródik. Az időtlenségben átengedem magam az idő sodrának.
Ősszel az erdei patakok a kedvenceim. A vízbe hullott, vagy a parton sorsukra váró levelek különös üzeneteket hordoznak számomra a kövektől vetett, szeszélyesen fodrozódó vízfelületekkel. Az őselemek találkoznak a szemem előtt. A tűz ilyenkor a lelkemből tévődik melléjük, hogy kilegyen a négy… Ki voltam éhezve rájuk. Szükségem volt a föld energiáira. A levegő ellazítására. A víz nyugtató csobogására. Ezek élesztették bennem a ragaszkodás tüzét. A természetben fotózásra is ki voltam éhezve. Gazdag anyaggal tértem meg. Alig vártam, hogy bemutathassam.
Érdekes a víz ilyen fotózása. Főleg rossz fényviszonyok között, amikor ha tetszik, ha nem hosszú záridőzni kell. Eleve úgy kell megválasztani a  témát, hogy passzoljon mellé. Nem szeretem az unos-untalan elkent vizeket. És sokat kell lőni. Kiszámíthatatlan, hogy mit alakít az expozíció a valóságból. Különösen, ha csak egy kis szűk részletet ragadok ki az előttem terülő lehetőségekből. Az LCD meg sok mindent rejt is, csak a kép egészét lehet megítélni belőle. Az igazi izgalom ilyenkor a számítógépes feldolgozás. A nagy felbontású monitor addig láthatatlan világokat tár a szem elé. Így volt ez most is. Szép sorban mentem végig a képeken. Válogattam mi kerül a kukába, mi az, ami megérdemli az archiválást és a kidolgozást. Mi kerül más mappába textúrának, vagy egyéb újra hasznosításra. Az anyag vége felé fényképeztem egy témát. Így én is csak az addigi sok válogatás után jutottam el idáig. A meglepetés egy kép láttán döbbenetesen hatott. A szétkenődötten sodródó víz tetején bukdácsoló buborékok egyikéből egy arc tekint vissza rám. Én nem lehetettem, arcomat a gép takarta. Más nem volt mellettem. A Természet rajzolta oda véletlen kedvének játszi könnyedségével, vagy más erők üzentek így? Ezen töprengek azóta is, mert a kép (egy másikkal összemontázsolt változata) azonnal ki is került a tálcára.
De végül is mindegy, ha csak időlegesen megállásra és meditálásra késztet munka közben, már megvan a Sodródó Üzenetek egyik megfejtése.
Épp kikerült a monitorra a kép, amikor beállított hozzám következő kiállítónk néhány részletet pontosítani a megvalósítással kapcsolatban. Egy papírra írt gondolatot adott át, hogy készítsek a képek elé egy táblát ennek. Meg volt nyitva egy program, de mikor elolvastam a sorokat, letettem a tálcára és megmutattam neki a képet. Megint az együtt rezgés valakivel…

“Miközben a látható világot figyelem, egyre jobban feltárul előttem egy láthatatlan világ…” (Somos Zsuzsa festőművész)

Neki (is) ajánlom az út utolsó motívumának két változatát.
Az út képeinek bővebb válogatása

Ágens Bambival

A szombat a fotós társadalmi életé volt. Ez a Tánc és lélek kiállítás megtekintését jelentette egyfelől, másfelől meg inkább a néhány kedves emberrel való találkozást és a pár órás együttlétet. A kiállításról nem  akarok ezen az oldalon különösebben megnyilatkozni, azt a Kísérleti Adásnak tartogatom, csak egy személyes megjegyzést fűznék a poszthoz (mivel itt megtehetem): Zsolt barátom Dervisek c. képe számomra messze kimagaslott az anyagból. Az itt következő pár kép a megnyitó és az azt követő rövid séta a posztszoci vendéglátóipari egységhez mellékterméke.

A Bambi presszó tényleg érdekes intézmény, erről Timi már minden lényegest leírt a bejegyzésében. Így nekem már csak a képek beillesztése maradt. Sokkal többet nem is igazán akarnék hozzá fűzni ahhoz a naphoz. Jól éreztük magunkat, bármennyire is megpróbáltak tenni a pultos macák ellene. A fotózás is csak egyedül őket zavarta, szerencsére  ritkán hajóztak ki a körünkbe, a társasjátékaikba belemerülő urakat meg csak az, hogy elfoglaltuk a territóriumukat. Ezen viszont könnyedén segítettünk. Odébb ülni egy asztallal messze egyszerűbb, mint néhány ütésváltást megkockáztatni. A béke szentségéért meg is tettük, én meg hánytam a fittyet a fityulás tyúkok kárálására és csak azért is röhögtünk nagyokat továbbra. Több ilyen kéne…

(Kerekes Zsuzsi balra (nem látszik), viKing Zsolt b. nejével és Hajdrák Timi. Bocsi Zsuzsi, nem volt nálam 10-22 :)