2010. október 8., péntek

Sodródó Üzenetek

Sodrásban - Bükkös-patak, 2007. októberVégre, hosszú idő után a múlt héten vasárnap kikeveredtem a természetbe. Ilyenkor, október elején két kedvenc helyem van, ahova búcsújáró helyként zarándoklok, áldozni képrögzítési szenvedélyemnek. Az egyik a Vértes cserszömörcéktől lángoló dolomit vonulatai, a másik pedig a Visegrádi-hegység egyik legszebb útvonala. Dömökaputól a Bükkös-patak mentén Piliszszentlászlóig, majd onnan az Apátkúti-völgyön keresztül Visegrádig. A fenti kép még 2007-ből származik innen, de címképként visszanyúltam hozzá a közelmúltba. A bejegyzés további része azonban a legutóbbi út szüleménye.

Szeretem a vizet. Minden megnyilvánulását. Legyen az egy lusta folyó, befagyott patak, tükörsima tó, vagy haragvó, partot ostromló tenger. Hosszú órákig képes vagyok egy helyből szemlélni pillanatonként változó arcait. Megpróbálok azonosulni azzal, ami a felszínen és azalatt sodródik. Az időtlenségben átengedem magam az idő sodrának.
Ősszel az erdei patakok a kedvenceim. A vízbe hullott, vagy a parton sorsukra váró levelek különös üzeneteket hordoznak számomra a kövektől vetett, szeszélyesen fodrozódó vízfelületekkel. Az őselemek találkoznak a szemem előtt. A tűz ilyenkor a lelkemből tévődik melléjük, hogy kilegyen a négy… Ki voltam éhezve rájuk. Szükségem volt a föld energiáira. A levegő ellazítására. A víz nyugtató csobogására. Ezek élesztették bennem a ragaszkodás tüzét. A természetben fotózásra is ki voltam éhezve. Gazdag anyaggal tértem meg. Alig vártam, hogy bemutathassam.
Érdekes a víz ilyen fotózása. Főleg rossz fényviszonyok között, amikor ha tetszik, ha nem hosszú záridőzni kell. Eleve úgy kell megválasztani a  témát, hogy passzoljon mellé. Nem szeretem az unos-untalan elkent vizeket. És sokat kell lőni. Kiszámíthatatlan, hogy mit alakít az expozíció a valóságból. Különösen, ha csak egy kis szűk részletet ragadok ki az előttem terülő lehetőségekből. Az LCD meg sok mindent rejt is, csak a kép egészét lehet megítélni belőle. Az igazi izgalom ilyenkor a számítógépes feldolgozás. A nagy felbontású monitor addig láthatatlan világokat tár a szem elé. Így volt ez most is. Szép sorban mentem végig a képeken. Válogattam mi kerül a kukába, mi az, ami megérdemli az archiválást és a kidolgozást. Mi kerül más mappába textúrának, vagy egyéb újra hasznosításra. Az anyag vége felé fényképeztem egy témát. Így én is csak az addigi sok válogatás után jutottam el idáig. A meglepetés egy kép láttán döbbenetesen hatott. A szétkenődötten sodródó víz tetején bukdácsoló buborékok egyikéből egy arc tekint vissza rám. Én nem lehetettem, arcomat a gép takarta. Más nem volt mellettem. A Természet rajzolta oda véletlen kedvének játszi könnyedségével, vagy más erők üzentek így? Ezen töprengek azóta is, mert a kép (egy másikkal összemontázsolt változata) azonnal ki is került a tálcára.
De végül is mindegy, ha csak időlegesen megállásra és meditálásra késztet munka közben, már megvan a Sodródó Üzenetek egyik megfejtése.
Sodródó Üzenetek - Apátkúti-völgy, 2010. október 3. (Két kép montázsa)Épp kikerült a monitorra a kép, amikor beállított hozzám következő kiállítónk néhány részletet pontosítani a megvalósítással kapcsolatban. Egy papírra írt gondolatot adott át, hogy készítsek a képek elé egy táblát ennek. Meg volt nyitva egy program, de mikor elolvastam a sorokat, letettem a tálcára és megmutattam neki a képet. Megint az együtt rezgés valakivel…

“Miközben a látható világot figyelem, egyre jobban feltárul előttem egy láthatatlan világ…” (Somos Zsuzsa festőművész)

Neki (is) ajánlom az út utolsó motívumának két változatát.
Acél tóban - Apátkúti-völgy, 2010. október 3. (Két kép montázsa)Mélázó libegés - Apátkúti-völgy, 2010. október 3. Az út képeinek bővebb válogatása

10 megjegyzés:

  1. rég láttam blogbaragoló túraútvonalaimon ilyen érzelemdús természetközeliséget...
    többet nem is mondok...

    VálaszTörlés
  2. Jazza, egyetértek veled!
    Ehhez tényleg nem lehet mást hozzáfűzni...

    VálaszTörlés
  3. mindig elvarázsolsz azzal, ahogyan elmondod, mit élsz meg/ át ftózás közben.

    az utolsó két képeket hosszú percekig néztem, mintha élnének és mesélnének...

    VálaszTörlés
  4. lemaradt:

    "fecseg a felszín, hallgat a mély"

    VálaszTörlés
  5. Hmmm... hát ez nagyon szép... minden... a képek, a gondolatok... :)
    Pár pillanatra én is egy vízpartra képzeltem magam... tenger, morajlás... aztán meg csendes patak, csobogás, madárdal... hmmm... olyan megynugtató! Azt hiszem most már jól fogok aludni! :)
    Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  6. A fecsegő mélység lágy szólamán,
    hangot hallok mi felszakad alant,
    a csend ordító orgiát kaszál
    s altatva bódít a vágy hajlatán.

    VálaszTörlés
  7. Irigykedve, vagyis inkább vágyakozva nézem a képeket! Ma lett volna lehetőségem elmenni a Mátrába fotós barátokkal, de lemondtam számos egyéb teendőim miatt.
    Lehet mégis el kellett volna menni, hogy feltöltődjek én is egy kicsit. Azt hiszem ez a posztod arra ösztökél, hogy minél hamarabb mozduljak ki a természetbe feltöltődni. Addig is a képeidet nézegetem! :) Már ez is nagyon jól esik!

    VálaszTörlés
  8. Úgy vagyok Veletek, mint jazza: nehéz mit hozzá fűznöm egy szinte semmit mondó köszönömnél, jól esnek szavaitok (még a z "n" nélkül is :). Elgondolkodtató reakciókat vált ki ez a bejegyzés Belőletek, de most had csak Tónira reagáljak külön. Köszönöm e négy sort, különösen az "ordító csendet". Tudom, miről szól...
    Néha azt hiszem, ezért érdemes fényképezni... Miattatok...

    VálaszTörlés
  9. Milyen sok nyelven beszél a víz! Mennyire mást mond, mikor zuhan, ha fodrozódik, vagy ha megpihen. Mennyire jó, hogy mindezt a sok nyelvet érted.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails