Polgári vizit

Szeretek néha csak egy géppel, és egy objektívvel – lehetőleg fix gyújtótávolságúval – neki indulni a környéknek. Így volt ez tegnap is, abban az igazán tavaszi időben. A Fő tér üres volt, javítgatták a korcsolyaidény visszamaradt sérüléseit, elég hamar a Polgár felé vettem az utam.
Az óbudai Flórián borozót mindenki csak a Polgári Kör néven emlegeti, lévén a Polgár utcában helyezkedik el már elég régóta. Mikor Apám a Szőlő utcába költözött a harmincas években, már működött, és én is emlékszem, hogy sok óbudai túrát fejeztünk ott be vele. Máig a számban érzem a málnaszörpöket, amiket ott kaptam. Jövőre 30 éve lesz, hogy Óbudán élek, azóta része az életemnek ez a borozó, és nem feltétlen a bor, hanem a hangulata miatt.

Vasárnap délelőtt különösen szeretem. Családias a hangulata, jobbára a törzsvendégek térnek be újságjaikat elolvasni, vagy csak egy beszélgetésre, legalább nem lábatlankodnak a konyhában odahaza.

  Megfordul itt, foglalkozására nézve mindenféle ember (a szemüveges úr például művészember, a törzsvendégekről készült portréi alatt szeret leginkább álldigálni), egy a közös bennük a boron felül, Óbuda szeretete. Az állandó  vendégek közül még senkit nem láttam "beállva". Sokat hallani régi történeteket, de azért a prímet a sport és a napi politika viszi el. Az igényesebb törzsvendégek saját pohárhoz, vagy korsóhoz ragaszkodnak. Idegen csak úgy tud megmaradni, ha elég hamar megérzi, hogy ez a hely elsősorban a környékbelieké, és csak akkor fogadják be szívesen, ha ezt figyelembe veszi és nem kapaszkodik még véletlenül sem valaki(k) nyakába, még beszélgetés ürügyén sem.

 
  Tőlem már megszokták, hogy csendben meghúzódom valamelyik ficakban, és néha fényképezőgép is van nálam. El is fogadják, talán a polgári farsang alatt készült sorozatomért, vagy az évek óta kint lógó naptáraimért, de jubileumi kiállításom egyik óbudai képe is ott díszeleg a böhöm LCD-TV mellett. A lentebb látható, szemüveges olvasó úrtól pont tegnap hallottam úgy félfüllel, ahogy odaszól valakihez: "Ez ott miért fényképez?" A fenti, szigorú tekintetűnek látszó úr védett meg: "hagyd csak, jó gyerek"! Hát Ő is, olyan friss, illatozó krumplis pogácsa halmazzal tért le, ihaj! Nem is sajnáltam tőle érte egy laza fröccsöt.

  Gyöngyike, a tulaj vasárnap 1 órakor könyörtelenül haza zavar mindenkit. Ezt azonban meg sem vártam, a pogácsa meghozta az étvágyamat, haza ballagtam az ebédemhez úgy dél körül. Aztán otthon végig futva az anyagot, már éreztem, hogy ez a délelőtt megér egy többképes posztot...