Május első vasárnapja

Edgar Alan Poe: Anyámnak (To My Mother, 1849)

Az angyalok – úgy érzem – odafenn,
Ha suttognak szerelmesen, puhán,
A lángoló igék közt sohasem
Lelnek oly ájtatosat, mint "Anyám".

Ezért hívlak már rég e drága néven,
Ki több vagy, mint anyám – szívem szívét
Töltöd be, a Halál adott cserében,
Virginiám bús lelkét bontva szét.

Szülőanyám*, ki rég alant pihen,
Csak engemet szült, ám te Azt, kinek
Emléke drágább mindennél nekem.

Ezért szeretlek jobban holt anyámnál
Oly végtelenül, mint hitvesemet
Jobban szerette lelkem önmagánál.

(ford.: Kardos László)

(*Roznyai Bálint jegyzete: A verset Poe anyósának, Maria Poe Clamnek írta, aki igen nagy szeretettel törődött a költővel felesége halála után.

Szülőanyám... – meglepő Poe kijelentése, ugyanis többször említette, hogy mindent, nemcsak a testét, de költői tehetségét is korán elvesztett édesanyjától örökölte.)

Minden nőben ott az anya egész életében. A termő ékes ág előbb bimbózik, később elszárad, terméketlenné válik, de mindig ékes marad. A bimbó a majd benne fejlődő az új életről álmodik. A gyümölcsöt adó kiteljesedik az életadás misztériumában. A termését elhullató pedig gyermekei boldogulásában nyeri örömét, a küldetés beteljesedésének igaz boldogságában. Nincs egy nőnek nagyobb fájdalma, ha rajta kívül álló okok miatt nem adhat életet. A vágy azonban annál erősebb benne az anyaság után, és ezt minden egyéb módon igyekszik is megélni. Számomra ez a nap az Igazi Nőnap, mert a nő attól az, ha Anya is tud lenni, mindegy hogyan, miként a versben is...
Titeket köszöntelek szeretettel...

(Ha van időtök, olvassátok el a Horizont c. írásomat... Rólatok szól.)