Esti képpár

Ha már...

...zsánerfotó kiállítás megnyitón voltam.

Aki teheti, nézze meg Kerekes Zsuzsi Tiszta zsáner kiállítását, nagyon érdemes! Infó idekattintva!

Tudósítás a Kísérleti Adáson.

Zsebrevágósdi

A MAOE ELNÖKSÉGÉNEK NYILATKOZATA

2011. április 30-ával a kormány döntése következtében megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK), amely a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) hétezer fős tagságának, az alkotóművészeknek vagyonát eddig kezelte, s egyben biztosította érdekvédelmi szervezetünk működését. Sorozatos kísérleteink a kormányzati szervekkel való érdemi egyeztetésre eredménytelenek maradtak. Helyzetünk rendezésére hosszú évek alatt kiérlelt koncepciónk felajánlása, mindenkori együttműködési szándékunk kinyilvánítása hatástalannak bizonyult, ezért nem marad más lehetőségünk, mint a legszélesebb nyilvánossághoz fordulni.

Tiltakozunk

a művészek munkája révén létrejött vagyon most tervezett, a polgári demokráciában elfogadhatatlan módon történő újra államosítása ellen!
Ezzel nem csupán az alkotóházainkat, kiállítótermeinket, székházunkat veszíthetjük el, de elveszítjük a rendszerváltozáskor kivívott önrendelkezési jogunkat, s egyben a művészek szociális biztonsághoz, érdekvédelemhez és az alkotómunkához fűződő jogai is sérülnek. Kérdőjelessé válik a szociális segélyezés, az alkotó munka támogatásának, a nyugdíjak megállapításának, az érdekvédelmi szolgáltatásoknak eddigi jól bevált rendszere. Mindez, számunkra érthetetlen okból, felborítja az alapításkor a művészek és az állam között létrejött közmegegyezést. A nemzeti kultúra kincsestárát jelenti a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. Felmérhetetlen a felelőssége a mindenkori hatalomnak abban, ha a tagságban megtestesülő szellemi vagyont nem veszi komolyan, magatartásával leminősíti, értékteleníti. Az ingatlan vagyon megszerzésének érdekében tervezett átgondolatlan lépéseivel megbontani készül valamit, amit utána soha többé összerakni nem lehet! Miközben a politikai oldalaktól független, önálló Magyar Művészeti Akadémia létrehozásának gondolatát örömmel üdvözöljük, nem feledkezhetünk el arról, hogy az ennek a gondolatnak és intézménynek, a széles művész közösség által elfogadott alapját jelenteni képes, Alkotóművészeti Köztestület koncepciónkat éppen most utasította el Réthelyi miniszter… Az Elnökség tehát arra kéri a Kormányt, hogy a művészek vagyonával kapcsolatos döntéseit, az alkotóművészek érdekeit szem előtt tartva, az Elnökséggel együtt készítse elő, és véleménye meghallgatása nélkül ne tegyen az Egyesületet, s annak tagságát érintő méltatlan, hosszabb távon jóvátehetetlen lépéseket.
Tisztelt Kollégák!
Aki a nyilatkozat tartalmával egyetért, kérjük aláírásával írásban csatlakozzon az Elnökséghez.
Levélben a MAOE 1406 Bp., Pf. 26 címen vagy, faxon a 331-2982-es számon, illetve e-mailben a titkarsag.maoe@alkotok.hu címen.

Kedves Barátaim, Blogozók és Egyéb Látogatóim!
Csatlakozzatok a tiltakozáshoz minél többen, és toborozzatok ismerősöket, barátokat, akik hajlandók a nevüket és a nem tetszésüket adni e felháborító és méltatlan eljárás elítéléséhez!
Köszönjük!

A vízért

"- Jó napot! - mondta a kis herceg. 
- Jó napot! - mondta a kereskedő. 
Ez a kereskedő szomjúságoltó labdacsokat árult. Aki hetente egyet bevesz, az többé nem is kíván inni. 
- Hát ezt meg minek árulod? - kérdezte a kis herceg. 
- Rengeteg időt lehet megtakarítani vele - felelte a kereskedő. - A tudósok kiszámították: heti ötvenhárom percet! 
- És mit csinál az ember azzal az ötvenhárom perccel? 
- Amit akar... 
"Én - gondolta a kis herceg -, ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé..."

Antoine de Saint-Exupéry

Ma egy hete, és sok évtizede

Az Apák igazán akkor jönnek el a Fiaknak, amikor távoznak.
(felefonjegyzet 2009-ből)

A Börzsöny illatát már az anyaméhben magamba szippanthattam, Anyám hét hónapja várta már világra jövetelemet, amikor Apámmal még túráztak. A nagyhideg-hegyi turistaház gondnoka meg is jegyezte: na ebből a gyerekből turista lesz.
Az lettem. A gyerekkor legszebb emlékei az Apámmal kettesben tett túrák. Különösen a Börzsöny. Máig a kedvesebb számomra, mint bármelyik másik itthon, vagy bárhol. Négy éves voltam, amikor először vitt magával több napra. Elmondása szerint saját lábon mentem fel a Csóványosra, amin még később is csodálkoztam, bizony néha eléggé megizzasztott.

A Csóványoson - 1958. október (Apafotók) 

Valószínűleg a patakvölgyekben szerettem bele. Amikor először mentünk végig a Fekete-patak völgyén, mintha egy szentélyben jártam volna. Kétoldalt, meredeken a hegyek. Alant a szűk és sötét, szurdokszerű, keskeny völgy a sziklák és a fák között kanyargó patakkal. Itt értettem meg a vadregényesség lényegét. A vasúti síneket szerettem a legjobban. A fakitermelés legkézenfekvőbb kisegítő szállítóeszköze volt az erdei kisvasút. Az út javarészt a síneken vezetett. A hidakat szerettem a legjobban. És mindig reménykedtem, hogy egyszer csak a vasutat is láthatom. De jobbára hétvégeken keveredtünk arra, így ez az élmény kimaradt. Igazán e korszak miatt sajnálom, hogy akkor még nem fényképeztem, és Apám is alig. Neki nem volt annyira fotótéma, a nagy, nyílt tájakat szerette.  Egyszer Daróczi Csaba sok-sok sínes képem láttán megjegyezte, hogy biztos pályát tévesztettem. A sínek iránti vonzódásom is valószínűleg innen eredeztethető.
A gyerekkort a kamaszévek gyorsan felül írják. Elmaradtak a túrák Apámmal, inkább a saját társasággal jártuk az erdőket. Egyre kevesebbet volt lehetőségem több napra elszakadni, így elmaradtak a börzsönyi mély völgyek is. Azokhoz több nap kellett. Nagyon régen nem jártam a Fekete-patak völgyében a múlt hét szombatját megelőzően. '89-ben a torkolatánál vízirigóztunk Szőcs Döncivel. Tudtam, hogy az igazán szép részek mélyen bent vannak, nem is fért bele, hogy körülnézzünk. Most is egy hajnal óta tartó autós csavargás koradélutánján vetődtünk oda.
Tele voltam emlékekkel és nosztalgikus érzésekkel, ahogy mentünk egyre mélyebbre. A gyermekkor szép álmai általában beleolvadnak az évek reális szürkeségébe. Ilyenkor az ember azonban óhatatlanul leseperni igyekszik a fedőrétegeket. Keres valamit, ami úgy sincs már, csak az emlékezetekben. Amivel szembesültem, úgyis csak felnőttként lehetett feldolgozni.

Még csak szomorú sem lehettem, hiszen nem az Ember, hanem a Természet rendezte vissza a maga képére a terepet. Amikor a Börzsöny is a Duna-Ipoly NP része lett, megszüntették a Belső-Börzsönyben a fakitermelést. A vasút feleslegessé vált. Talán tervezték, hogy megnyitják a személyközlekedésnek a teljes vonalat, de nem bánom, hogy nem így lett. Elég, ha a Panzióig megy csak fel. Legyen itt a lábé a főszerep!
Néztem a deformálódott fémeket, a kifordult hídgerendákat, és eltűnődtem a Természet erején. Micsoda idők lehettek erre, mekkora energiák szabadulhattak fel ezen a kis területen, amik ezt véghez vihették. Ha nem lennének mostanában azok a rettenetes katasztrófák szerte a világban, akkor is megkaphatjuk a jelzéseket a Földön lévő helyünkről.
Múlandóságunk áll itt szembe a Természet örökkévalóságával. Nem az kedvetlenített el, hogy nem találtam rá gyermekkori élményeimre. Sokkal inkább az, hogy miért nem lehet felszedni a síneket és elbontani a megrongálódott szerkezeteket? Vagy valamiféle emléket állítani egy valamikor működött emberi tevékenységnek. Az, hogy az erdő visszaveszi ősi, vadon jellegét, természetes. Mi nem hagyhatjuk magunk után tevékenységeink vadhajtásait. Ennek itt így már nincs keresni valója...
Mire a régen igazán szeretett, mélyebb részekhez értünk volna, elszaladt a nap. Vissza kellett forduljunk. Vágyakozó pillantást vetettem a sötétbe vesző, girbe-gurba sínek felé. Talán feljebb maradt még valami az elreppent időkből. Vissza akarok menni, végig járni a völgyet. Érzem, hogy ott még meg lehet találnom azt, amit kerestem.
Hiszen másnap megtaláltam azokat a negatívokat is, amik azon az első túránkon készültek, pedig a papírképeket kerestem...

- - -

Mióta ezt a blogot jegyezgetem, készülök Apámnak valamiféle emléket állítani, hiszen sokat köszönhetek neki. A fenti jegyzet is ahhoz készült. Most jött el az ideje.

Montírozom magam...

Nem keresem tudatosan a montírozható képeket, csak néha utamba akad egy-egy helyzet, ami önmagában ugyan nem jelent semmit, csupán valaminek a direkt leképezését, mégis "képlopom", ki tudja mire lehet jó? Ez néha textúrának való képet jelent, vagy olyat, ami adja magát egy esetleges montázs részképnek. Ebben az az érdekes, hogy nagyon kevés az olyan, amelyiknek évekig kell kushadnia az archívumban, jobbára nagyon hamar adja magát a hozzávaló, vagy valók. Sokszor még aznap.
Ez biztos a pillanatnyi állapot ilyetén való kivetülődése...

Zebegényben kezdtük a szombati napot. Reggel még hozzá fagytunk a Duna-parton a felszereléshez. Mire felkerültünk a Trianoni emlékműhez már kellemes sugarak melengettek a Nap jóvoltából. A kis kápolnánál figyeltem fel a baloldali képre. Tetszett a finoman belopakodó fény, a nagy üres felület meg adta magát valaminek az odagondolására. A jobboldali kép már lent készült a fő tér környékén, alig félóra múlva. Egy kis szentély ablakai tükrözték vissza a nagytemplom napsütötte falait. A fenyők kontúrjai sajátosan fedték a Krisztus szobor formáit. A fejemben már össze is állt valami. Utalva a képek feletti utolsó mondatra, valószínűleg az előbb látogatott helyszín ellentmondásossága telepedhetett rám. Az idejét múltság, hiszen a Horthy korszakban egész mást jelentett Trianon, mint ma, és az emelkedettség, mert a beton kolosszumok ellenére tele volt patetikus energiával a fennsík. Így ölthetett a végső képben egy ebből az élményből levezetett sajátos hitértelmezésem.
- - -
Jut eszembe! Ma két éve jegyeztem be ide először. Hm, hogy repül az idő, és mennyit változott sok minden, csak az előző évi alkalmat tekintve is. További jó blogolást barátaim, ismert és ismeretlen követőim! Sokáig találkozhassunk még egymás oldalain, és bárhol máshol...

Napszakok keveredése

Aznap délelőtt a jobbik felemé volt. Pannival intéztük a tortát szombatra, meg egyebet. A Daubnertől lefelé jövet találtam egy lepukkant házat. Este Dozi útjait kerestem kiállításának megnyitóján, onnan Relative-os barátaim koncertjére siettem. Eközben gyűjtöttem be egy kirakat két képét. Valahogy már akkor éreztem a kapcsolási lehetőségeket.
Az foglalkoztatott, hogy egy kirakat igazán nappal funkcionál, az üzlet nyitvatartási ideje alatt, és mégis éjszaka él, a fényekkel. Az elmúlást meg milyen jótékonyan takarja el, vagy teszi misztikussá az éj.
A nappal az élet realisztikus oldala...

Mindent...

Kedves Hölgy Látogatóim! Nem tudtam választani, így elhoztam Nektek minde(n)t!
(A portrét Faragó Ferenc készítette 2010-ben)

Ódon hangulatban

Andalgok a Duna partján, és bár a ma pillanataival szembesülök, mégis múlt idéző a hangulatom...
 

Időzavar