Montírozom magam...

Nem keresem tudatosan a montírozható képeket, csak néha utamba akad egy-egy helyzet, ami önmagában ugyan nem jelent semmit, csupán valaminek a direkt leképezését, mégis "képlopom", ki tudja mire lehet jó? Ez néha textúrának való képet jelent, vagy olyat, ami adja magát egy esetleges montázs részképnek. Ebben az az érdekes, hogy nagyon kevés az olyan, amelyiknek évekig kell kushadnia az archívumban, jobbára nagyon hamar adja magát a hozzávaló, vagy valók. Sokszor még aznap.
Ez biztos a pillanatnyi állapot ilyetén való kivetülődése...

Zebegényben kezdtük a szombati napot. Reggel még hozzá fagytunk a Duna-parton a felszereléshez. Mire felkerültünk a Trianoni emlékműhez már kellemes sugarak melengettek a Nap jóvoltából. A kis kápolnánál figyeltem fel a baloldali képre. Tetszett a finoman belopakodó fény, a nagy üres felület meg adta magát valaminek az odagondolására. A jobboldali kép már lent készült a fő tér környékén, alig félóra múlva. Egy kis szentély ablakai tükrözték vissza a nagytemplom napsütötte falait. A fenyők kontúrjai sajátosan fedték a Krisztus szobor formáit. A fejemben már össze is állt valami. Utalva a képek feletti utolsó mondatra, valószínűleg az előbb látogatott helyszín ellentmondásossága telepedhetett rám. Az idejét múltság, hiszen a Horthy korszakban egész mást jelentett Trianon, mint ma, és az emelkedettség, mert a beton kolosszumok ellenére tele volt patetikus energiával a fennsík. Így ölthetett a végső képben egy ebből az élményből levezetett sajátos hitértelmezésem.
- - -
Jut eszembe! Ma két éve jegyeztem be ide először. Hm, hogy repül az idő, és mennyit változott sok minden, csak az előző évi alkalmat tekintve is. További jó blogolást barátaim, ismert és ismeretlen követőim! Sokáig találkozhassunk még egymás oldalain, és bárhol máshol...

Egy reggel, három pillanat

Joruba cipőjében járok. Elmúlt az október, alig bejegyzéssel. Csak fotózni volt időm. Jegyezgetni nem nagyon (még feldolgozni sem). Restellem is magam az “önkéntes száműzetés” miatt blogjaim látogatói előtt. A baráti ígéret és az áldozat Molochnak azonban elvonta az energiáimat innen. Bár időközben játékból beszálltam az 50 mm-es objektívvel fotózást trendelők közé, de az tényleg csak alkalmankénti 5 perc. Ezt és a zenei blogot azonban komolyan veszem, nem szeretem az elkapkodást, inkább maradjak csendben.

Most szusszanhatok egy percre, és visszajelentkezésül egy varázslatos zebegényi hajnal és reggel három pillanatával üzenem: megvagyok, de lehet, hogy ez a hónap is csendben telik a részemről…