Ahogy egy nap alakul

Egy nagyon húzós hét után úgy kellett már egy kis kimozdulás, mint egy falat kenyér az éhezőnek. Az emberek, az események fotózása után tájban, természetben lenni, a pörgést nyugalommal feloldani.
Fehérváron vettek fel, addig a vonat maradt. A BKV jól kicseszett velem. Hiába keltem félháromkor, kedélyesen integethettem a menetrend szerint 3 perccel előbb, az orrom előtt elhúzó éjszakai busznak. Félóra kényszerpihenő, és az előttem kihúzó  vonat lett az ajándék. Újabb, most már óra semmittevés. Legalább itt vehettem magamnak egy kis reggelinek való sört.
Már a pályaudvaron, beülve a szerelvénybe, adódtak lehetőségek arra, hogy a bugylival szórakozzak, mivel a fejhallgatót meg nagy siettemben otthon hagytam, a zene elmaradt. Ahogy elhagytuk lassan a várost, úgy idomult még zaklatott állapotomhoz az elsuhanó táj.

Tihanyban lassan lecsendesedtem belül. A félsziget belső része mindig jó hatással van rám, most a virág megtalálása a holdas bűvészkedésemhez végképp helyre billentette a középpontomat.

Átruccantunk a Káli-medencébe. Az meg szeretemhelyeim között is az elsők között vagyon. Kevés helyen érzem annyira intenzíven Föld Anya jótékony energia simogatásait, mint például itt. Talán még a csákvári Haraszt dolomitjain, vagy a bükki Veres-oldal meredélyén.
A romtemplomokat kajtattuk, ám Kékkút felé vetődve új érzésekkel álltam meg több, mint három év után az útmenti kőkereszt előtt. Elnéztem a kereszt és az út között, arra van van az enyém is...

Fehérvárig visszavittek, megint a vonat maradt, az meg folytatta a reggeli trendet, és ki is ment az orrom előtt. Kaptam még egy órát. Szerencsémre, gondoskodtak a sörömről, bár ebből majdnem elalvás lett már az indulásra váró vonaton. Szerencsémre, megint adódott téma, így elő is halásztam a hajnali indulás óta kuksoló kisgépet.
Olyan megkapó volt az ormótlan fémszerkezetek között vidáman billegő virág, és olyan erőteljesen hatott még rám a nemrég elhagyott hely, valahogy ebben a képben summázva érezhettem sok mindent. Nemcsak annak a napnak az egész folyamatát, hanem sok mindenét. Honnan, hová lehet jutni...

- - -

(Még tart egy kicsit az időszak, ami távol tart innen, ezért ezzel a bejegyzéssel mindenkinek, aki idevetődik egyben Kellemes és Vidám Húsvéti Ünnepeket is kívánok!)

Áldás...

Névnapokkor szoktam úgy köszönteni a nekem kedves embereket, hogy olyan legyen minden napod, mintha a névnapod lenne. A Föld ünnepli ma általunk a Napját. És ahogy megkérdőjelezhetjük a hozzá állásunkat azokkal szemben, akikkel csak az ünnepeiken vagyunk kedvesek, figyelmesek, szeretetteljesek, úgy kérdőjelezhetjük meg az Emberiség hozzáállását Egyetlen Otthonához. Hiába az egyéni, vagy a csoportos aggodalom és tenni akarás a Kék Bolygó jövőéjért, ha az ipari társadalmak érdekelt és sajnos befolyásos köreinek közönye jó esetben, ha ma odafigyel arra, hogy hol is él.
Egy ideje azonban mintha változnának a szelek. A generációváltás jó hatással lehet a jövőnkre. Az új nemzedékek korábban válnak érett gondolkodásúvá, és egyre jobban odafigyelnek arra, hogy milyen erőfeszítések fulladnak bele a profit bűzös mocsarába. Hamarosan ők kerülhetnek az egész világon döntési helyzetbe. De nem csak az ő kezükben van a kulcs. A miénkben is, hogy folyamatosan mutatunk-e fel nekik példákat, még ha ez most szélmalomharcnak is látszódik. Az egyéni szerveződésű szándékoknak egyre hangosabbnak kell lenniük, mindenhová el kell érjenek. Nem elég áldásért könyörögnünk, ha termést is akarunk, kevés az ima, ha nincs mellé tett...