Ha valaki Szekszárd felől autózik Tamásiba, a regölyi elágazás után, jobb felé, a termőföldekre kitekintve egy templomromot pillanthat meg. Én az első télen láttam meg, amit Pacsmagon töltöttem, 1992-ben. Azóta izgat a téma. Azon a télen készült is egy jó kép róla, csak gőzöm sincs, hol lehet.
A műemlékem.hu-n ez tudható meg róla:
Regöly határában, a településtől Ny-ra, mezőgazdasági terület közepén, kisebb emelkedőn álló, egykor körítőfallal övezett, keletelt, feltehetően poligonális szentélyzáródású templom rommaradványa: három szint magasságig megmaradt, két lépcsős támpillérrel megtámasztott Ny-i torony, a hajó Ny-i falának maradványaival. Az É-i és D-i oldalakon csúcsíves nyílásokkal megnyitott torony Ny-i homlokzatán háromszögben záródó bejárati nyílás, felette résablak, a toronyaljból a bejárathoz hasonló nyílás vezet az egykori hajóba. Az elpusztult Somogy falu egykori plébániatemploma, amely esetleg már a 15. században, de inkább a 16. században pusztult el.
Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a torony körül amit a torony statikai megerősítése követett. Újabban a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen. Így tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. Az ásatási eredményeket közzétevő K. Németh András szerint a XV.század végéről származik a templom.
Legutóbb pacsmagi tartózkodásomkor elkísértem Zotyót nagyszülei sírjához, Varsádra. Hazafelé Tamási felé autóztunk, mert vásárolnunk kellett. Akkor láttuk meg a repcével övezett romot, és ellenállhatatlan volt. Egy traktor kavargászott, így nem nagyon akartunk mi, de mondtuk, délután visszajövünk, mert hiába nem vezet hozzá út, végre jussunk már oda.
Délutánra elég változékony lett az idő. Itt ott esők zuhogtak, de reménykedtünk, hogy azért nem bánjuk meg. Nem bántuk meg. Ahogy elindultunk a földön át a rom felé, lélegzet elállító volt a látvány.
Valahogy nagyon szeretem a súlyos egeket, és még jobban nagylátószöggel még súlyosabbá tenni őket. Az ilyen nyílt tájaknál meg jobban szeretem a vízszintesen nyújtott képkivágást, mert tovább növeli a kép terét. A borult idő ellenére a repcén, nem tudom honnan, varázslatos halvány derengés volt. Szerencsére volt nálam állvány, mert tudtam, hogy ezt egy expozícióval nem lehet átfogni. Nem szeretem a HDR technikát, 2 fényértékes különbséggel készült egy-egy kép, azt maszkoltam össze. Alapjában jobban szeretem az ilyen témát ff-ben, de a föld meleg barnája és a repce színe miatt váltottam színesre a beállítást.
Ahogy közeledtünk, úgy változott a látvány, ami viszont arra kényszerített, hogy visszaálljak a ff beállításra.
Ahhoz, hogy a helyszín fényviszonyait vissza tudjam állítani a képen elég volt ugyan egy expozíciót készítenem, de a RAW-ot két különböző beállításból bontottam ki, két különböző képben. A felvételkor vörösszűrő beállítást használtam. A konverterben (DPP) az egyik képnél a maximumra (10k K) állítottam a színhőmérsékletet, ezzel a repce sárga és a rom vöröses színét jelentősen világosabbá lehetett változtatni. A másikon viszont a legalacsonyabbra (2,5k K), ez meg a kékes felhőket szűrte jó sötétre. A két képet aztán csak megfelelőképpen össze kellett maszkolni.
Ez a kép teleobjektívvel készült, kis gyújtótávolsággal. Ilyenkor megelégszem az adott 3:2-es oldalaránnyal, mert a zártabb képkivágást még jobban fel lehet erősíteni, itt különösen, mert a főtéma is ezt igényli. Ennél a képnél felfelé kell a felhők tömege, ezzel tovább növelhető a súlyuk. A rom maradék erejével feszül neki a felülről jövő nyomásnak, a múlt erejét jelképezve.
Hazafelé földutakon kavircoltunk Regölynek. Ebből mutatok még egy képet. Ezt egy kibontásból, Ps utómunka nélkül, csak a RAW beállításokkal elegendő volt “megdolgozni”.
Bejegyzések
