Két véletlen

A Mai Manóba igyekeztem a Régen látott képek kiállításra. A Nyugati téren krishnások doboltak, énekeltek, táncoltak önfeledten. Bár igyekeztem, nyúlogattam a gépért, de nem voltak jó helyen és nagyon kemény fényben. Sajnáltam, jó hangulatot teremtettek, szép lányok voltak a csoportban. A kiállításról csak egy véletlen kapcsán szeretnék beszélni. Öröm futott el, amikor megláttam a falon Nagygörgy Sándor Ősz c. képét. Négyzetesben, hiszen 6x6-ra fotózta (1950-ben). Én viszont már láttam. Nem is akárhogy. A WC-jében, a trónnal szembeni falra tapétázva, jó 1,7x2,5-3 m-re vágva. Úgy éreztem ott magam, mintha egy kukoricásban gugorásznék, hiszen a szárak életnagyságúra nőttek a kópián. Az egész képet nem láttam még. Mikor kimentem, nevetve kérdeztem: A nosztalgia kedvéért van a kép a falon? Nevetve bólogatott. Jeleztem, hogy nem láttam még az egész képet. Nem is fogod, felelte, ez a funkciója. Annyira megörültem neki tegnap, el is felejtettem lefényképezni, ezt sajnálhatom, mert a honlapján nincs fent. A bejegyzés apropója azonban nem ez, mégha ez is az egyik véletlen.

Régóta irigyeltem Gyöngyi remek portréját Zsila Sanyiról. Nem Sanyi miatt, róla nekem is van jó, hanem a helyszín, a fények és a meleg színek miatt. A Mai Manó Napfény Műtermében készült. A megnyitó után felosontam, és szerencsém volt, pont ideális volt minden egy képhez, ami más mint Gyöngyié (most beszéltem meg vele, a bejegyzés után felteszi a saját blogjára a képet), de talán visszaad valamit annak az irigylésre méltó fényű és hangulatú teremnek az atmoszférájából.

Előbb jöttem el, mint terveztem, nagyon meleg volt, és túl sok az ismeretlen. Az ismerősök meg vagy elszéledtek, vagy más (számomra) ismeretlenek foglalták le őket.
Az Andrássy úton a villamos felé ballagva, halk dobszóra és kántálásra lettem figyelmes. Aztán meg is pillantottam a színes társaságot…

A kiállítást mindenkinek ajánlom megtekintésre! S ha marad időtök, üldögéljetek el a műteremben. Megérint a kor szelleme…
Vidám és szép hétvégét, olyant, mint ezek a lányok :)