Blogarchívum

Gyöngyi kutyaképe kapcsán előkapartam a tavalyi - tiszavirág életű - blogomon már szerepelt írásomat. Ez a kör még nem olvasta. Kicsit beleírogattam, de a lényeg ugyanaz.

Macskáról, párnákról és miegyébről

Ez az írás a Fiam jóvoltából született, azonban Mizónak is a figyelmébe ajánlottam, lám: én is írok állatokról. (Bár úgy tudom a macska, ha lehet, megpróbálkozik az éhségét, vagy a vadászszenvedélyét madarakkal csillapítani. Lehet, hogy szereztem egy rossz pontot nála?) A Lányom lehetett úgy nyolc éves, amikor azt vette a fejébe, hogy nem elég a lakásba a tengerimalac sereglet, neki kell egy macsek is. Mindez olyan formában csapódott le, hogy egyszer csak minden előzetes bejelentés nélkül beállított egy csipás macskakölyökkel. A csipásság természetesnek hatott, a kismacsek rondasága annál kevésbé. Vélhetően Panni is ezért emelte ki a többi közül, hogy olyan ronda, szinte már szép. Nekem nem volt utamban, ha neki tetszik, ám legyen. B. nejemnek annál inkább, azt mondta, ilyen ronda dögöt még nem látott. Ezzel a lányánál szerzett egy rossz pontot. Mindenesetre a macsek eltávolítására tett kísérleteit könnypatakok és rimánkodások követték, így kénytelen-kelletlen beadta a derekát. A macsek neve Cicu lett (a franc se tudja miért, semmi cicusos megnyilvánulása nincs?), amit én néha Kutyára vagy Takarodjinnentebüdösdögre váltok, B. nejem pedig következetesen Rondaságnak titulálja.

A macsek egyébként kinőve a kölökségét, sajátosan széppé vált. Az egyedi mixelésből kialakult teknőctarka szín az általam nagyon is kedvelt sziámi alkattal párosult. Ez aztán egészen hét éves korában bekövetkezett, női mivoltától történt megfosztásáig meg is maradt. A sziámi fél nagyon erős benne, nemcsak a hajdani karcsú alak, hanem a vad természet miatt is. Ez utóbbi nem távozott, hanem inkább erősödött a méhe kirámolásával. Karcsú teste azonban szép lassan inkább egy homokkal teleszórt zoknira kezdett hasonlítani (fene irodalmi vagyok, verbálisan más jelzőt szoktam alkalmazni). Egyébként mi mindent megtettünk, hogy a kandúrokkal való hancúrozás vágyát, vagyis a kismacsekok létrehozására irányuló ösztöneinek kielégítését elősegítsük, mert ennek olyan éktelen és idegesítő hangon szokott nyilvánosságot adni, ami még elviselhetetlenebbé tette. Úgy látszik a kandúrok is így találták, egyiknek sem kellett.

A Fiam által emlegetett párna eset is ennek a következménye. Egy idő után kezdtem megunni a fentebb említett hosszabb nevének a magas hangerejű, ennek ellenére hatástalan gyakori emlegetését, és a pavlovi reflexeire történő hatékony nevelési tortúrának vetettem alá, hogy a legegyszerűbben bírjam a szobából való távozásra. Máshol nyekereghetett kedvére, ez az én önzésem, ha valakinek útjában van, oldja meg. Ebben a Fiam előbbre járt mint én. Néhány emlékezetes találkozás a lábfeje és a macsek teste között látványos röppályákban nyílvánult meg, így az Ő lakrészében a macsekmentesség megoldott volt. Én gyengéd érzelmekkel bírok a lányom felé, nem kívántam szeretett kedvencét efféle gyakorlatoknak kitenni. A valamivel humánusabb megoldásnak az tűnt, ha ordítozás helyett egyszerűen hozzávágom a kezem ügyében lévő díszpárnát. Mivel a labdajátékok sosem voltak az erősségeim, tudtam, hogy úgysem találom el, csak a nyavalyatörést hozom rá. Okos egy állat, a második mellette becsapódó párna után elég volt felemelni egyet, ha távozásra akartam bírni.

Aztán volt úgyis, hogy nem volt a kezem ügyében párna, amit megpróbált ez a ravasz dög kihasználni, de azért sem ordítoztam vele többet, hanem váltottam a papucsomra. Mivel a klumpát utálom, és megelégszem a habkönnyű, kínai termékekkel fizikailag továbbra se veszélyeztettem, ha esetleg véletlenül eltaláltam volna, csak az idegrendszerére tettem hatásos benyomást, és immár ezzel az eszközzel is hamar el lehetett érni a puszta felmutatás eredményes hatását.