Árnyék és fény

Valahol azt írtam: fény és árnyék szimbiózisban élnek egymással. Egyik sincs a másik nélkül, bár lehet úgy is mondani, hogy nincs árnyék fény nélkül. Talán hajlamosak is vagyunk így hozzá állni. Hiszen, ki is kívánkozna olyan mértékű sötétségbe, ahol fénynek semmi reménye? Nem élünk a Holdon. Annak tényleg van olyan fele, ahol sosincs fény, és igaz, a Földön is találhatunk ilyen helyeket. Ha azonban a sorsunk nem vet oda, nem is keressük. Néha a körülmények löknek lelki sötétségbe bennünket. Mennyire várjuk ilyenkor a fény legkisebb jelét. Mindegy honnan. Magunkban is próbálunk gyújtani, de várunk azokra is, amelyeket barátaink, szeretteink nyújtanak felénk. A nagy sötétben a legkisebb fény is vakíthat. Nagy szükségben a legkisebb segítség is égi adomány. Van, aki önmagát hajlamos sötétbe kergetni valamiféle struccpolitikából kiindulva. Amit nem látok, az nincs. Lelkében is kioltja a mécseket. Amit nem érzek, az nem is fájhat. Inkább eldobja magától a jó érzésének a képességét, hogy a rosszat se érezze.

Csak a sötét, és csak a fény kontraszttalan közeg!

Akár képen, akár a lélekben. Nagyon ritka, amikor önmagában valamelyik véglet megáll. A kontraszt, az ellentét tölt meg mindent élettel. Fény és árnyék, hideg és meleg, harag és jókedv, építés és rombolás, szeretet és gyűlölet egymást erősítik, vagy netán kiegészítik. És a köztük lévő átmenet.  Életünk is állandó kontrasztban telik. Amikorra valamelyik véglet uralkodóvá válik, általában az út végére is értünk. Már nincs több dolgunk abban a leszületésben. Kevesek, csak a kiválasztottak képesek huzamos időt megélni csak a fényben, vagy csak a sötétben. Egyik útja felfelé, másiké lefelé vezet, erre lettek kiválasztva, mindegy ki-mi által. Amíg azonban mind a kettő dolgozik bennünk, még előre haladunk, ha nem is mindig töretlen vízszintben. Melyik az erősebb hatás belülről, az határozza meg az út ívét. Mint egy kép, vagy a lelkünk hangulatát. Menjünk azért a sötétbe, hogy fényt, lehetőleg igaz fényt találjunk, de vegyük észre a legnagyobb fényben is a legcsekélyebb árnyat. És segítsük fényhez a sötétben bolyongókat, de fogjuk meg a fényben elvakultak kezét is.  Keressük az ellentétet, hogy legyen mivel kiegyenlíteni, és adjuk oda, ha kell magunkból, ha más találhatja meg ezzel a saját egyensúlyát. Lehet, hogy ezzel találjuk meg  saját arányaink helyességét…

Fény és árnyék – Sopron, 2007

- - - - -

Utóirat

Manapság volt esőben részünk. Azt mondhatnánk, normális, hiszen Medárd-időszakban vagyunk. Nem is ezen akarok morfondírozni, túl sok bajt okozott, itt nem segíthetünk ezen. Sem az időjáráson, sem a bajba jutottakon. Csak érdemes elgondolkodni azon, hogy baj is mennyi féle lehet. Akinek a háza dőlt össze, vagy termése, állata fulladt bele az égi “áldásba”, az a pokolra kívánja az esőt is, meg az okozóját is. Van aki meg (pl.) be van zárva, és ablak mögül lesi az égből ömlő zuhatagot. Közben mit nem adna azért, hogy összeázhasson. Neki enyhítene kínjain az, ami másnak éppen azt okoz. Vagyis, mindenkinek más ami fény és más ami sötét. Ennek a megítélése nem a mi dolgunk…

RE-nak – Óbuda, 2010. június 20.